Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bevezetés - Folytonosság és megszakítottság a magyar banktörténetben
20 Bevezetés Ugyanakkor jól ismert, hogy milyen rugalmas lokális, térbelileg és szociálisan fragmentált hitelrendszerek léteztek már a reformkort megelőzően (az árvapénztáraktól, egyházakon, alapítványi pénztárakon át egészen a személyi hálózatokon nyugvó magánhitelig).5 De nem elég csak ezekre a csatornákra tekintettel lennünk: szintén jól ismert a banktörténeti irodalomból az is, hogy az Első Osztrák Takarékpénztár (a mai Erste őse) a húszas évek végén különböző magyarországi városokban (elsősorban a Felvidéken és a Dunántúlon) kommanditált egyes kereskedőket, hogy számára betéteket gyűjtsenek. Már az első szisztematikus magyar hitel(ügy) és -intézettörténet statisztikus (és költő) szerzője közölte, hogy ezek a bizományos helyek ugyan rövid ideig léteztek Érsekújvárott, Zólyomban, Szegeden (mindhárom helyen 1827-29 között), Varasdon (1827-30) és Eszéken (1827-34), de tartósan fennmaradtak Nagyszombatban ( 1827—41 ), Pozsonyban ( 1828-41 ) és Győrött ( 1827-3 8).6 Hogy a hamar megszűnt bizományos-mellékhelyek nem vonták magukra a kutatás figyelmét, az még érthető, de vajon mivel magyarázható, hogy Pozsony, Nagyszombat és Győr annaleseiben sem találunk érdemi fejtegetéseket az Erste ottani évtizedéről. Az ok lehet puszta forráshiány is.7 Nehéz azonban megszabadulnunk attól a gondolattól, hogy az éppen csak említésnek más oka (is) lehetséges. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a magyarországi bank- és hitelrendszer megkésettségének, elmaradottságának két „ősoka” szerepel a történelmi tudatban: a túlérlelt feudalizmus és/vagy a bécsi elnyomás. Egyik kontextusban sem veszi ki jól magát, hogy ilyen körülmények között is volt lehetőség, ráadásul épp Bécsből kiindulva, pénzintézeti terjeszkedésre. Pedig a kommanditok alapítása a húszas évek második felétől tudatos, s összbirodalmi koncepció jegyében ment végbe: 1827 és 1831 között (az Allgemeine Versorgungsanstalt fiókjaival együtt) összesen 48 ilyen hely létesítésére került sor.8 De ha már a létesítés nem került igazán a kutatás látókörébe, vajon nem érdemelne több figyelmet a tartósan működő helyek bezárásának időzítése? Vargha Gyula a pozsonyi kapcsán ugyan megjegyzi: „az utóbbi városból az Első osztrák takarékpénztár csak azért vonta ki fiókját, mert az akkor ott alakuló önálló hogy sohasem, még a pénzkölcsönzőkre nézve fölöttébb előnyös feltételeket vállalva sem jutott elegendő kölcsöntőkéhez.” SPIRA, 1973. 166. (Kiemelések az eredetiben) 5 A teljesség igénye nélkül: UNGÁR, 1935; GRÜNWALD, 1927; TÓTH T., 1979; KAPOSI, 1992; GLÓSZ, 1992. Újabban a témáról lásd az Aetas Régi hitelrendszerek című 2010-es tematikus számát, különösen bácskai, 2010; somorjai, 2010 és Kiss Zsuzsa, 2010. 6 VARGHA, 1896. 83. Nem tudjuk az okát, de a takarékpénztár 150 éves jubileumi története más kommanditálási színhelyeket sorol fel (egyeseket viszont elhagy): hiányzik például Zólyom (Altsohl), helyette viszont szerepel Besztercebánya (Neusohl), nincs feltüntetve Érsekújvár (Neuhäusel) és Varasd, ám ezek mindegyike a kérészéletű kísérletek sorába tartozik. 150 Jahre... 1972. Bd. 5. 1.térkép. 7 Már Vargha érdeklődésére az Első Osztrák Takarékpénztár azt válaszolta, hogy a „be- és visszafizetésekről” nem „talál följegyzéseket könyveiben”, s valószínűnek tartották, hogy „ily detail-fóljegyzések nem is történtek, a fiókok a náluk befolyt betétekről nem vezettek külön nyilvántartást, hanem az összegeket beszolgáltatták a főintézetnek, hol azok minden megkülönböztetés nélkül együtt könyveltettek el a többi betétekkel.” Uo. 83. 8 150 Jahre... Bd. 1.374.
