Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867-1878) 109 28-in június végéig prolongálták a Bankot. A közben, január 28-án tartott rendes közgyűlés a részvényesek kezdeményezésére még egyszer megpróbálta az ONB vezetését a törvényhozás befejezése előtt további ellenállásra sarkallni. 4 kérdésben javasoltak kitartást a Bank álláspontja mellett: az alkonnányzók választásában, hogy kizárólag a főtanács felhatalmazásával lehessen kormányváltókat leszámítolni, a cenzúra-bizottság vezető tisztviselőjének vétójoga tekintetében, és az állami nyereségrészesedés ügyében. Hiába próbálták a bécsi haute finance neves képviselői lebeszélni a részvényeseket a definitiv (és a vezetés kezeit megkötő) határozatról, az akció nem járt eredménnyel.123 A kiegyezési tárgyalások januári „fekete báránya” azonban valójában már nem a bankkérdés, hanem a vámtarifa volt. A változatosság kedvéért az Auersperg-kormány ezúttal emiatt nyújtotta be (kétszer is) lemondását január végén. Kemény sajtópolémia zajlott és ismét a közös külügyminiszter volt kénytelen közvetíteni a civakodó felek között. Sőt, bizonyos értelemben itt már a bankkérdés rántotta ki a tárgyalások meg- fenekleni látszó szekerét a kátyúból: február 9-én az osztrák képviselőház név szerinti szavazással 131:74 arányban elfogadta a 80 milliós bankadósság fedezésére vonatkozó előterjesztést.124 Közben 1878 elején a magyar parlamentben is dúltak a csaták a kiegyezési törvények körül. Azt a javaslatot, miszerint a kérdést az osztrák kormányválság lezártáig vegyék le a napirendről, csak 19 fős szótöbbséggel vetette el a képviselöház. Újabb befolyásos képviselők szakadtak le a Szabadelvű Pártról, ezúttal az ún. pártonkívüli disszidensek, míg végül Széli Kálmán PM február 4-i nagyhatású beszédére is tekintettel „1878 február 19-én a ház 36 szónyi többséggel elfogadta a kormányjavaslatát”.125 A ciszlajtán felsőház által még február végén kiküldött bizottság lehetett az utolsó szalmaszál, amibe még az ONB kapaszkodhatott. A bizottság előadója május 10-én az az Alois Moser volt, aki nemrég még (1857-1869) a bank kormánybiztosa volt, s akit hamarosan az elhunyt Pipitz helyett az Osztrák-Magyar Bank kormányzójává választanak majd. A bizottsági javaslat még egyszer számba vette a bankalapszabályokban fellelhető egységmozzanatokat (egy társaság, egyedüli székhelye Bécs, egy közgyűlés, egy kormányzó, egy főtanács, mint végrehajtó szerv, egységes számlaellenőrzés, egy 123 Uo. II./l. 11-12. Albert von Rothschild báró például kijelentette: „a bankstatútum valóban nem felel meg egy nagy állam bankideáljának, azonban arról van szó, hogy az adott rosszból a kisebbet válasszák és azt gondolja, hogy az igazgatóságnak azt kellene tanácsolni, nehogy az első pontra vonatkozó válaszból casus bellit kreáljon.” 124 PRESSBURGER, Noteninstitut, II./l. 14; illetve ZACHAR, 1981. 220. A végső formula azonban nem ez, hanem a kiegyezési törvényekből már ismert „Magyarországot jogilag nem terheli, de...” - ezúttal a „függőben levő pénzügyi és gazdasági kérdések törvényes rendezése további késedelmet ne szenvedjen” - lett. Igen elmésen a két megoldatlan kérdést kapcsolták össze, így Magyarország mégis hozzájárult a törlesztéshez, mégpedig a banktól kapott nyereségrészesedését fordította erre a célra. A 80 milliós bankadósság ügyét a magyar képviselőház általánosságban csak 1878. június 17-22-e között tárgyalta Képviselőházi Napló, XVIII. A törvény végleges szövegét ld. Magyar Törvénytár, 1878: XXVI. te. 125 G RATZ, 1934. 1. 162-163. Az újrakezdődő tárgyalások idejére az ellenzék „gazdasági provizóriumot” kívánt bevezetni.
