Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A középkori budai mészároscéh
646 Társadalmi csoportok a középkori Budán lett idéznem, mert a budai mészárosok céhkönyvének szövege valóban nem világos, és többféle értelmezést tesz lehetővé.75 Az utókor számára a legfontosabb adatot a mészárszékek évenként kiosztása jelenti, ugyanis az egyes mestereknek 2 forintot kellett ezért fizetni. Kezdetben néhány mester és az özvegyasszony céhtagok csak másfél forintot fizettek. Ez a rendszer hamar, 1503-ban megszűnt, attól kezdve mindenki, az asszonyok is, két forintot fizettek. Volt még két céhszék is, ezeket ugyancsak évente osztották ki. Ezért nem kellett fizetni, sőt az azt megkapó mester pénzt kapott, amivel, illetve az állatbörökkel el kellett számolnia. A kapott pénz összege változott. 1500-ban 50, 1501-ben 32, 1502-1511 közt 40, 1512-1525 közt 32, 1526-ban 100, 1528-ban 20, 1529-ben 25 forintot kaptak fejenként. Egyedül az 1526-os magas összeg magyarázható meg, az 1521-től 1525-ig vert rossz pénz, a nova moneta miatt nagy volt az infláció. 1504-ben kimaradt a nevük. A céhszéket kapott mester neve abban az évben általában nem fordul elő a szék tulajdonosok jegyzékében. A következő kivételek vannak: 1512-ben Ramaur Wolfgang és Schus János (Hans),76 1523-ban pedig Vei János (Hans) esetében. A másik céhszéket akkor megkapó Preiss Simon nem szerepel az év mészárszék-tulajdonosai közt. Külön problémát okoz Schreiber Wolfgang. Ő ugyanis a széktulajdonosok jegyzékébe csak az utolsó évben, 1529-ben került be, noha tévesen 1509-ben is bejegyezték, igaz, ki is húzták. Ennek ellenére 1505-ben céhszéket kapott, neve állandóan előfordul a céhkönyvben, és többször volt céhmester. „Schreiber” vezetékneve a latin litteratus, magyarul deák szó fordítása. A céh egyik legtekintélyesebb tagja furcsa esete a céhkönyv egyik 1505. február 4-i bejegyzésével magyarázható meg. Ekkor Schreiber Wolfgang mester 200 forint kölcsönt vett fel 5%-os járadékra a céhtől, amire lekötötte a házát, valamint apja mészárszékét. Sajnos, nem tudtam apját azonosítani, hiszen a Schreiber név nem vezetéknév. A mesterjogot elnyert, a céhszabályok szerint tanult mészáros talán a beteges apját helyettesítette. A céhszéket különben többnyire a viszonylag 75 Erre Tringli István barátom gondolatébresztő lektori véleményében hívta fel a figyelmemet. Többek közt ezt írta: „nem lehet, hogy arról van szó, hogy a mészárosoknak a működéshez szükséges illetéket meg kellett fizetniük, ennek fejében a céh elvégezte felügyeletüket, egyben jogot nyertek arra, hogy árulhassanak? A kiosztást esetleg nem úgy kell elképzelni, ahogy az újkorban sok városban történt? Nem mért ki folyamatosan az összes szék, hanem beosztották, hogy melyik, melyik héten. Egy Buda nagyságú város szükségleteire nem volt szükség állandóan kimérő 42-35, 1526 után 31 székre, ráadásul ezeken kívül voltak magyar céhek is.” Tringli felvetései elgondolkoztatok. Több kérdésről van szó. Az első a székek kiosztása. A céhprivilégium Tringli által is idézett, és általunk az 58. jegyzetnél felhasznált 8. cikkelye arról intézkedik, hogy amennyiben egy mester özvegyének van a mészárszéktartásra elegendő vagyona, akkor a mesterek kötelesek neki egy mészárszéket adni, valamint egy legényt, aki elvégzi a munkát. Ha nincs vagyona, akkor jelöljenek ki egy mestert „et eidem assignent unum maccellum iuxta consuetudinem eorum”, hogy abból eltartsa az özvegyet. Ennek, és a külföldi analógiák alapján valószínű, hogy a mészárszékeket valóban évente felosztották, de nem tudjuk, hogy ez sorsolás formájában történt-e, mint Nürnbergben, vagy a vezetőség döntött. Ebből azonban csak következtetni lehet arra, hogy a székek tulajdonjoga a céhé, amiért neki bér járt. Igaz, ez azt sem zárja ki, hogy a székek a városé voltak, és a céh vezetősége a tanács nevében járt el, és a bérrel annak számolt el. A német analógiák ezt az értelmezést is megengedik. Tringli többi kérdésére még visszatérek. 76 Ramaur az 1505. évi bortized lajstromban Farkas Romay mezarus-ként, az 1510 körüliben Farkas Romay in piatea Mezarus-ként lett összeírva. SZAKÁLY-Szűcs 2005. 54., 82. p. Schus 1506-23 között fordul elő a mészárszék tulajdonosok közt. 1519-ben - mint láttuk - céhmester volt. Rokonságából előtte mészáros volt Márton (Mert) 1500-12 között. A tizedjegyzék kiadása nevét tévesen Sósra magyarosította. 1505-ben azonban Martinus Swz mezarus néven, 1510 körül Martinus Svvs mezarwsként találkozunk vele. Uo. 51., 78. p. A mutatóban a Sós név: 140. p. A családból céhtag volt még Wolfgang 1501 és 1508 közt, 1509-ben és 1510-ben pedig az özvegye. Ezeket az adatokat példaként idéztem arra, hogy még ott is vannak furcsaságok, ahol a céhkönyv és a tizedjegyzék névanyaga azonosítható. Schus Péterre Id. alább.
