Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A budai királyi udvar zenei életéhez a 16. század elején. Tanult zenészek – népi mulattatók
Budai királyi udvar zenei életéhez a 16. század elején 701 akik természetesen a hazánkban oly nagyszámú kis- és parasztnemességhez tartoznak - és 30 nemnemes nevét olvassuk. Két nemes hegedűs és egy-egy nemes sípos, illetőleg nemnemes dobos szerepel köztük. Azaz a közösség tagjainak 4,7%-a muzsikus. Ez, mint láttuk, eléggé magas százalékarány, és csak részben magyarázható azzal, hogy Szakácsi mezőváros volt és a Dunántúlon fekszik. Hozzá kell ehhez még tennünk, hogy Szakácsiban és a szomszéd Vid faluban lakó nemesek ősei királyi szolgálónépek voltak, akik uruknak szakácsszolgálattal tartoztak. Ebben az időben, amikor már nemesek voltak, még mindig teljes egészében belőlük került ki a királyi konyha személyzete. Úgy látszik változatlanul turnusszerűen látták el feladatukat, mindössze annyi változott, hogy míg az udvarban tartózkodtak, fizetésben részesültek.49 A szakácsi nemesek említett névsorában valóban olvashatjuk olyan személyeknek a neveit, akik forrásszerűen igazolhatóan királyi szakácsok voltak Budán.50 E szakácsi nemesek említett kötelezettségéből jogosan következtethetünk arra, hogy a felsorolt itteni muzsikusoknak is kellett szakácsfeladatokat ellátni, és így gyakran éltek a budavári palotában. Ez viszont azt jelenti, hogy ott összejöttek a királyt és a nagyurakat mulattató „népi” jellegű muzsikusokkal, hallgathatták istentisztelet idején az udvari capellát, és nyilván ismerték a fővárosi csapszékekben muzsikáló zenészeket is. Mivel pedig a király és a feudális urak előtt - mint láttuk - nem csupán saját muzsikusaik, hanem idegenek is játszottak, feltételezhetjük, hogy ezek a nemes szakácsok olykor maguk is előadták az udvarban otthon, Somogybán tanult dallamaikat. Amit pedig Budán tanultak, azt otthon, Szakácsiban adták tovább a népnek. Mint láttuk, a középkorvégi magyar falvakban nagyobb számban eredetileg három muzsikusfajta: a sípos, a hegedűs és dobos fordult elő. (A középkor végére egyre növekszik már a lantosok száma is.) Hangszereik egy régi gyermekversben is előjönnek: a sebesült gólyát a magyar gyerek síppal, dobbal, nádi hegedűvel gyógyítja. Ezt az adatot a régi sámánhit maradványának szokták tekinteni.51 Ettől függetlenül is ez a három hangszer volt a 15. században a legismertebb az országban. Mégsem állíthatjuk azt, hogy valamiféle egységes zenészréteg élt volna a 15-16. század fordulóján Magyarországon. A király, a feudális urak, a városi tanácsok szolgálatában álló muzsikusok általában tekintélyesebb egyének voltak. Azok az énekmondók viszont, akik már lejegyezték verseiket, a deákokhoz tartoztak, és gyakran főúri szolgálatban állottak.52 53 Még egy kérdést kell azonban megválaszolnunk, ez a zenészek, énekmondók becstelenségének problémája. Magyarországon is érvényben voltak olyan rendelkezések, amelyek értelmében az egyház bűnösöknek tekintette és üldözte őket, a polgárság pedig a „becstelennek tekintett foglalkozások közé sorolta a zenészeket”.5’ Hogyan magyarázható tehát az, hogy mégis találunk polgárjoggal rendelkező városi lantosokat, hegedűsöket, síposokat, vagy dobo49 Vö. CsÁNKl 1890-1913. II. 580., 656. p.; KUBINYI 1964c. 79. p. és az ott idézett irodalom 50 Az 1505-ben említett szakácsi nemesek közül az 1494-es turnusban Budán szolgált Pálfy László, Illyés (Ellyése) János és Gondos János, az 1495-ös turnusban pedig az előbb említett Gondos, továbbá Zalay Benedek és Szabó Mihály. Ezt a már idézett királyi számadáskönyvből tudjuk, mindkét évben hat-hat Szakácsiba való szakácsmester kapott fizetést a kincstártól, és ezeknek a fele tíz évvel később odahaza. Szakácsiban tartózkodott. Engel 1797-98. 1 168. p. 51 ECSEDI 1960. 85-91. p.; még pl. PAIS 1975. 97. p 52 GerÉZDI 1962a. 53 Erre Szabolcsi 1959. 30-35. p. gazdag anyagot gyűjtött össze. Megjegyezzük, hogy a Szabolcsinál is idézett Budai Jogkönyv adata a zenészek becstelenségéről nem magából a szövegből tűnik ki, hanem a szöveg összefüggéséből. Előttük a fürdősökről és a törvényszolgákról (hóhér!), utánuk a koldusokról, és a kéjnőkről intézkednek. (Akik a hóhérmesterhez tartoznak!) MOLLAY 1959. 123-125. p., 182-186 <j.
