Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - Parasztok fővárosba költözése a középkor végén
586 Társadalmi csoportok a középkori Budán pedig viszonylag csak jelentéktelenek léteztek. Valószínűleg itt találjuk a kérdés megoldásának kulcsát, és e szerint a tanulmányunk elején felvetett lehetőség fennáll. 1390 előtt az észak-dunántúli 16 mezővárossal szemben a Dél-Dunántúlon csakl 1-ről tudunk, a középkor végére a Dél-Dunántúlon már 103, míg északon csupán 68 mezőváros volt. Igaz, ott több volt a város, Major megállapítása szerint a délvidéki mezővárosok többsége „szerkezetileg inkább a falvakhoz állott közel”.79 Egy tehát nyilvánvaló, a városiasodás és ezzel együtt a mezővárosiasodás a Dél-Dunántúlon csak későn, a 15. században erősödött meg. Ennek okára talán földrajzi adatokból is következtethetünk. Zala és Somogy megyék egészében, valamint Tolna és Baranya nyugati fele erdőkkel volt borítva, ami nyilvánvalóan ritkább lakosságszámot, és ennek következtében - a már egyes helyeken korán kimutatható szőlőtermelés ellenére - alacsonyabb gazdasági színvonalat, kevesebb piacra való igényt vont magával.80 Az alacsonyabb népességszámot és a terület viszonylag későbbi betelepülését a helynévanyag is bizonyítja. A 13. század elejétől (esetleg a 12. század végétől) tűnik fel a -falva végződésű helynévtípus. Ezek elhelyezkedése az ország általában később kiépült peremvidékeire esik, és nem véletlenül különösen Baranya, Zala és Somogy terültén igen nagyszámú -falva végződésű helységet találunk. (Baranya 183 -faivájával az országban a harmadik, Zala 111-el a hetedik, Somogy 89-el a nyolcadik helyen áll.) Tolna 33 -fa/vával viszonylag hátul, a tizenkilencedik helyen található. A -falva végződésű 13-14. századi helynevek a Dél-Dunántúlon elsősorban az erdővidékre esnek, így Tolna és Baranya Duna menti felében alig egy-kettőt találunk.81 Világos, hogy a 14 15. század előtt a Dél-Dunántúl erdős nyugati felében még nem volt meg az adottság a városias fejlődésre, ami szükségképp a közeli városok piackörzetének ide való kiterjedését hozta magával. Pécs és Pécsvárad — amelyek elég korán nagy gazdasági jelentőséget élveztek - bizonyára szintén élt a nyugatra irányuló gazdasági terjeszkedés lehetőségével. Bár az utóbbi a tatárjárás után lehanyatlott, Pécsnek a középkor végéig kimutatható nagy kereskedelmiközpont-jellege (amely polgárainak a budai, sőt a bécsi polgárokkal való rokonságában is megmutatkozott) bizonyára nem magyarázható meg a szomszéd dél-dunántúli terület alacsonyabb fokú városiasodása nélkül.82 Pécs esetében csak feltevéseink szólnak e mellett, de Székesfehérvárnál adatokkal is tudjuk igazolni feltevésünket. Fenn idéztük a székesfehérvári latin polgárok somogyi borkereskedelmére vonatkozó II. András-kori adatokat.83 És mint láttuk, és térképünk (lásda 108. sz. ábrát) világosan mutatja, Székesfehérvár a török korig élvezte gazdasági vezető szerepét a nyugat-tolnai és a kelet-somogyi városmentes - tőle viszonylag távol eső - tájon. Európa-szerte ismert jelenség, hogy a 14. századtól már ritkán keletkeznek középkori városok, az ez időben alakult vagy kiváltságolt városias települések már általában csupán „Minderstadt”-ok (a városiasság összes ismérvével tehát nem rendelkeznek), legfeljebb kisvárosok.84 így azután nem is lehet véletlen, hogy a Dél-Dunántúl teljes - és portaszámukra tekintettel jelentős - gazdasági kiépülése után csak - általában nem különösen jelentős — mezővárosok keletkeztek, a gazdasági hatalmat pedig a távoli, részben már eddig is e terület felé orientá79 Ld. fenn, 3.j. 80 KOGUTOWICZ 1930.1. 80-81. p. III. térképmelléklet: Dunántúl ősi növénytakarója. 81 KázmÉr 1970. 53-64., főleg 62. p. táblázat és 63. p. térkép, valamint a melléklet második térképe. 82 Vö. KUBINYI 1971a. 75., 78. p.; Pécs kereskedelemi jelentőségéről külön tanulmányt szándékozom írni. 83 Ld. fenn, 68. j. 84 Stoob 1958. 1-28. p.; Haase 1969. 69., 77. p.