Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - A budai jogkönyvröl. Ismertetés Mollay Károly monográfiájáról
300 Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság német patríciusok betelepülése nem jelentett nagy változást, mert a német jog beáramlása előtt már megvolt a hazai városjog. Ezt a hipotézist látszik alátámasztani a cseh és lengyel városok példája is. Itt ősi szláv városokra telepedtek rá a német patríciusok és teljesen a magdeburgi jog alapján szervezték át őket. Nálunk a Jogkönyv csak részben említi a magdeburgi jogot jogforrásnak, a városi szervezet pedig egyáltalán nem felel meg neki, tehát csak azt tételezhetjük fel, hogy már a német telepítés előtt a szomszédainknál jelentősebb, saját joggal rendelkező városaink voltak. Ezt igazolja városi okleveleink szerkezete is. Német nyelvterületen az oklevelek korroborációjában általános a tanúfelsorolás, ezt a cseh és lengyel városok is átveszik. Nálunk erről szó sincsen, városaink oklevelei szerkezetükben és formuláikban teljesen megegyeznek az élő magyar szokásjogot alkalmazó hiteleshelyi és királyi oklevelekkel. Szólnunk kell itt a budai oklevelek egy olyan formulájáról, amely fontos magánjogi tételt, a római jogból átvett evictiot fejez ki és amelyről a Jogkönyv egy szót sem szól. Pedig 1318-tól Buda elestéig stereotip formulaként szinte szóról szóra azonos módon említik az evictiot a város oklevelei. Már első említésekor „secundum usum et consuetudinem nostre civitatis ab antiquo approbatam” kifejezéssel jellemzik.1 Ha tehát az eladó 1318-ban a város ősi szokása szerint tartozott szavatossággal a vevőnek, akkor a szokás eredetét nyilván még a 13. századra kell helyeznünk. Külföldi városi oklevelek igen ritkán említik az evictiot, de a magyar városoknál ez általános. Városaink a hiteles helyektől vették át. A szavatossági formulát például a budai káptalan vagy a budafelhévízi konvent szinte teljesen azonos szavakkal fejezi ki, mint Buda városa (lásd például a felhévízi konvent 1295. évi oklevelét2 vagy a budai káptalan 1316. évi oklevelét.3 Ők is említik a „secundum usum et consuetudinem ab antiquo approbatam” kifejezést. Az evictio a magyar magánjog egyik sarkalatos tételévé vált,4 amely Werbőczy Hármaskönyvébe is bekerült.5 6 A szavatosságnak a Jogkönyvből való kihagyását nem tarthatjuk véletlennek. A Jogkönyv szerkesztője — bárki is volt — ismerte a város levéltárát. Nyilván nem egyszer találkozott az evictióval. Oly magától érthetőnek vette, mint közismert országos jogi tételt, hogy nem látta szükségesnek a Jogkönyvbe való felvételét. A kihagyás által azonban a Jogkönyv értékét szállította le, mert ha közismert városi jogi tétel hiányzik, hány kevésbé ismert tétel hiányozhat? És erre is van nyomunk! Például a város régi szabadságának mondják az oklevelek, hogy a tanács elé idézetteknek a nagymise végéig meg kell jelenni.5 Erre sem találunk adatot a Jogkönyvben. Befejezésképpen annak a reményünknek szeretnénk kifejezést adni, hogy a megjelenő kommentárkötetben Mollay ugyanolyan korszerű, tökéletes művet ad majd, mint ahogyan a szövegkiadás nem könnyű kérdését megoldotta. Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschsprachige Rechtssammlung des 15. Jahrhunderts aus Ungam. Herausgegeben von Karl Mollay. Bp. 1959. 239 old. (Monumenta Historica Budapestinensia 1. kötet) Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)643-645. p. 1 Veszpr. kpt. o. It. Instr. regn. P. 237 [MOL DF 229964] 2 BTOE I. 298-299. p. 3 AO 1.406. p. 4 Vö. ILLÉS 1901. 12., 100-102. p. 5 HK Partis I. Tit. 74-77. 6 MonStrig III. 500. p.
