Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete - Rákospalota és Pestújhely a honfoglalástól a török hódoltságig
RÁKOSPALOTA ÉS PESTÚJHELY A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG A települések története 1541-ig Kerületünk földrajzi adottsága nem különbözik közvetlen környékétől, továbbá ős-, római- és népvándorláskora története sem választható el a szomszédos fővárosi kerületek és falvak múltjától. így az egykori Pest várostól északra fekvő települések története is összefügg egymással. írásos emlékeink csak a 13. századtól kezdve maradtak fenn, s így a honfoglalást követő több mint háromszáz esztendő történetére csak a régészet adhat támpontot. Mint látni fogjuk őseink kezdettől fogva megszállták kerületünk földjét és a jelek szerint már az Árpád-korban több település alakult ki. Ezeket nehéz azonosítani a később írásos emlékekben is előforduló falvakkal, sőt valószínű, hogy nem minden késő középkori falu épült egy korábbi helyére. A korai települések egy része biztosan nem élte túl a 13. századot. A török hódítást megelőző időkből viszont már sok írásos emlék maradt fenn és így - ha pontos helyüket nem is tudjuk -, megállapítható az, hogy hány település volt e tájon a 15. században. Kétségkívül kevesebb, mint amennyit az Árpád-kor régészeti leletei mutatnak. Nem lehet véletlen, hogy a nagyszámú honfoglalás- és Árpád-kori régészeti lelőhellyel szemben oly kevés a késő középkori. Úgy látszik tehát, hogy a 13. század folyamán területünkön jelentősebb változások következtek be. Bizonyára hatott az 1241-es tatárjárás pusztítása, amely egyes települések régészetileg is részben igazolható megszűntét hozta magával és könnyen lehet, hogy az újjáépítés után ezek nem azonos helyen épültek újra. Fontosabb lehetett azonban a gazdasági és társadalmi helyzetben bekövetkezett változás. Legkésőbb a 14. század közepére alakult ki hazánkban a korábban különböző állapotú (szolganépek, közszabadok, ún. vendégek stb.) egyénekből az egységes jobbágyság és ezzel kapcsolatban a falurendszer.1 Talán a gazdálkodás rendje is változott kerületünk földjén, erre azonban nincs adatunk és régészetileg sem tudjuk igazolni. Nem lehet - a kora- és késő középkori állapot magyarázatánál - a földrajzi adottságokat sem figyelmen kívül hagyni. A terület jó része, mint ismeretes, homokdombokból áll, ezeknek a helye az idők folyamán változhat, hiszen a futóhomok-dombokat a szél hozta létre.2 A mocsaras patakok is változtathatták medrüket. Egy település helyváltoztatására a földrajzi állapot legkisebb átalakulása is kihathat. Nagyobb változások a domborzati viszonyokban feltehetően nem következtek be, ezek szerint a homokdomb iránya mindig is északnyugat-délkelet volt.3 Ugyanezt az irányt követik nagyjából a patakok is, különösen a Palotai és a Szilas-patak. A mocsarak közül még a múlt században is megvolt - körülbelül Újpest, Palota és Zugló határán - az István-teleknél fekvő ún. Gyáli-tó, amelynek vizét - a IV. kerületi Bocskai út nyomvonalát követve - a Gyáli-patak vezette a Dunába.4 A terület fejlődésére feltétlenül hatottak ezek a domborzati és vízrajzi viszo1 Szabó 1966. 101. p 2 KUBINYI 1956a. 277. p. 3 Vö. HALTENBERGER 1944. 214., 227. p.; továbbá az egykori térképeket: pl. Matkowicz 1836. évi térképét. 4 Helyére Id. KUBINYI 1956a. 277. és 297, p. 7. j.
