Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Helyrajz, Budapest egyes részeinek középkori helytörténete - Buda kezdetei
Buda kezdetei 73 1255-ben esztergomi pénzverőket említenek. Zolnay egyenesen úgy véli, hogy a pénzverde és a királyi székhely egymást nem kizáró fogalmak.280 Bár abban nem kételkedünk, hogy a Kammerhof épületében egy ideig pénzt vertek, ezt mégis inkább átmeneti megoldásnak tartjuk. Ha helyes, hogy az épület keletkezését a városalapítás előtti időre keltezzük, szinte bizonyosan feltételezhető, hogy az alapítás után néhány évig, amíg még nem volt végleges pénzverde, és a pénzverők maguk csak a verés idejére érkeztek Esztergomból Budára, ezt az épületet bocsátották rendelkezésükre.281 A Kammerhoínak azonban, különösen miután belefoglalták a városfalba, sokkal nagyobb stratégiai jelentőssége volt, semhogy végleg a pénzverőknek adhatták volna, hiszen ez az épület biztosította az összeköttetést a suburbium és a castrum között. Biztos, hogy időszakosan maga a király is lakott a „régi királyi házban” (antiqua domus regia), amint ezt Vencel királyt (1301-1304) illetően Otacher ouz der Geul stájer verses krónikája igazolja.282 Említettük, hogy a királyné budai gazdasági központja véleményünk szerint már a későbbi fővárosban, nem pedig Óbudán volt. A királyné udvarházára vonatkozóan 1265-ből maradt fenn egy adat: IV. Béla ekkor Bude, in curia domine regine állított ki oklevelet.283 A királyné Budán játszott különleges szerepére tekintettel az adatot a mai Budára kell vonatkoztatnunk. Úgy tűnik tehát, hogy 1265-ben már két udvarház, illetve palota volt a városban, melyek közül az egyik a királyé, a másik pedig a feleségéé volt. Az eredeti, a városalapítást megelőző udvarház a királynéé volt. Topográfiai szempontok alapján ezt azonosítjuk a Kammerhoffal.284 Mivel a kora középkori birtokszervezet felbomlott, a királyné Buda környékén lakó szolgáló népeit vagy eladományozták, vagy sikerült városi polgárrá válniuk. Ezért az udvarház az eredeti rendeltetésében fölöslegessé vált, és a pénzverők, valamint a király időszakos szállásává válhatott. Láttuk, hogy Óbuda, amely 1241 előtt a király egyik gyakran felkeresett birtoka volt, milyen mértékig vette át a főváros szerepét.285 286 A tatárjárás után a királyi oklevelek keltezése rendesen datum Bude, bár az in monte Pestiensi, in castro Badens im' és in veteri Bude is előfordul. De „Buda” vajon nem Óbudát jelenti-e? A Bude in curia domine keltezést például Zolnay Óbudára vonatkoztatta.287 Fügedi szintén Óbudát tartja a király állandó székhelyének, mivel IV. László ottani continua residentiá)éió\ beszél.288 Ez azonban csupán azt jelenti, hogy a királynak Óbudán volt egy kúriája, melynek személyzete kárt okozott a káptalannak. Pontosan ugyanezt a kifejezést használta IV. Béla görgői kúriájával kapcsolatban, melynek ellátására 1263-ban a tornai kerület tizedeit megvásárolta.289 IV. Béla azonban igazolhatóan csak kétszer, 280 Pl. ZOLNAY 1952, 17. p. skk.; vö. még KUBINYI 1965b. 165-166. p. 281 1255: BTOE 1. 57. p.: „Excipimus [...] fabros nostros de Strigonio, illos, qui tempore nove monete, donec in fabrica laborabunt, si cum uxore et familia sua in castro notato superius morabuntur. Cum autem ab opere predicte monete fuerint expediti, statuimus, quod de mercimoniis suis tributum solvant, sicut et alii.” Ld. az esztergomi pénzverőkről ZOLNAY 1965. 148-162. p.; SCHÜNEMANN é. n. 59. és 63-66. p. 282 Ottokars Reimchronik 80254-80257. sor. 283 RegArp I. 1446-1447. sz. 284 KUBINYI 1962. 160-171. p. Györffy szerint a curia regine a déli palotával volt azonos: GyöRFFY 1969. 264. p. 285 KUMOROVITZ 1971. 7-57. p. 286 Ld. fent, 130.j. 287 1270: RegArp II/l. 1960. sz., 1967: in Veteri Buda.; ZOLNAY 1963. 84-88. p. 288 1288: BTOE I. 243: „Budensem ecclesiam, que propter nostram continuam residentiam [...] lesa extitit.” Vö. FÜGEDI 1959. 34 p. Az ecclesia Budensis az óbudai káptalan volt. 289 MonStrig 1.496. p.: „propter nostram continuam residentiam et Curie nostre conseruacionem in villa nostra, Gurgeu uocata, quia uictualia nostra de partibus longinquis inibi grauiter defferebantur. ..” Lederer 1959. 146. p.
