Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - Buda és Pest szerepe a távolsági kereskedelemben a 15–16. század fordulóján
362 Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság kereskedelmét és kézművességét is szabályozta.6 Legkésőbb a 14. század első felétől árumegállítójoggal is rendelkezett,7 ami a város gazdasági életére hasonlóan hatott, mint ugyanaz a kiváltság Bécs fejlődésére.8 A jelek szerint, a bécsihez hasonlóan a budai polgárság is megelégedett a hozzá kényszerített kereskedelem hasznával, legfeljebb a kincstári bevételek bérletével és a pápai tized adminisztrációjával foglalkozott.9 A 14. század első felétől a magyar arany iránti kereslet a délnémet kereskedőtőke érdeklődését is felkeltette az ország iránt. Az 1335. évi visegrádi csúcstalálkozón a magyar és cseh királyok a délnémet kereskedők számára a bécsi árumegállítást kikerülő utat biztosítottak Brünnön keresztül. Ennek a kereskedelmi útnak Budán volt a vége,10 11 mint ahogy a század második felében egyre nagyobb számban kibocsátott, és a délnémet kereskedővárosok magyarországi kereskedelmét biztosító királyi kiváltságlevelek" is általában Budát jelölték meg az út végének.12 Elénk kereskedelem folyt a 14. században az olasz városokkal is.13 Az áruforgalom lebonyolításában a firenzeiek játszották a főszerepet. Legkésőbb a 14. század második felében alakul ki a budai „Olaszok utcája”,14 és az itt élő olaszok egy időre háttérbe szorították a kincstári kamarabérletekből és a pápai tizedek átutalásában a budai német és magyar polgárokat.15 Közben néhány, a határszéli forgalomban érdekelt város gazdaságilag erősödött, és egyeseknek sikerült a budai árumegállító jogot sértő kiváltságokat szereznie: így például Kassa is megkapta ezt a jogot.16 A nagyszebenieknek adott privilégiumok érvénytelenítették velük szemben a budai árumegállító jogot (1367, 1370).17 Ez már jelzi, hogy a főváros nehezen fogja tudni a határvárosokkal szemben megvédeni saját árumegállító jogát, és ezzel gyengülni fog az a lehetősége, hogy fogadja az országba különféle irányból érkező kereskedőket, felvásárolja, szétossza és értékesítse áruikat. Buda monopolhelyzetére aztán Zsigmond király mérte a fő csapást. Ő, aki a hazai városokat számos intézkedéssel támogatta,18 1402. január 22-én Bártfa, Lőcse, Sopron, Pozsony és Nagyszombat városoknak árumegállító jogot adott, és részben felmentette őket Buda ámmegállító jogának hatálya alól.19 Igaz, hogy október 1-jén a privilégiumok érvénye alól kivette a hazai kereskedőket, és csak a külföldiek számára tartotta fenn,20 az 1405. évi városi dekrétum 11. cikkelyében azonban felmentette az összes hazai kereskedőt Buda árumegállító joga hatálya alól is: „nehogy egyetlen város haszna és gyarapodása miatt országunk egész közönsége szenvedjen kárt és kényelmetlenséget”. Bár a külföldiekkel szemben 6 BTOE I. 56-57. p.; Kubinyi 1972b. 82-90. p. 7 Pleidell 1925.46-47. p.; FÜGEDI 1961. 41^42. p. 8 MAYER 1909. 25. p. skk., valamint a fenn, a 2. j.-ben idézett további irodalom. 9 Csánki 1880. 25. p.; Salamon 1878-85. II. 345. p.; Lederer 1932. 163-164. p. 10 Juritsch 1907. 64-65. p.; Mayer 1909. 29-30. p.; Hóman 1921. 67-68. p.; Pleidell 1925. 33-48. p. stb. 11 Kubinyi 1988a. 36-37. p. Ld. még a köv. j-et. 12 Csánki 1880. 30-32. p.; Pleidell 1925.49-51. p. 13 HUSZTI 1941. 64-83. p.; SZÉKELY 1964. 29., 39-47. p. 14 Székely 1964.40. p.; Kubinyi 1965. 143. p. 15 Vö. az olasz kamarabérlőkre pl. MÁLYUSZ 1958. 301-309. p. A 15. század második felének kamaraispánjainak eddig legteljesebb listája: HERMANN 1987. 84-88. p. 16 Pleidell 1925. 56-57. p.; Fügedi 1956. 207. p.; Mályusz 1984. 165-167. p. 17 ZW II. 297-298., 337-339. p.; PLEIDELL 1925. 70. p. 18 Szűcs 1955. 214. p. skk.; Mályusz 1984.150-182. p.; Kubinyi 1987. 235-245. p. 19 Ld. fenn, a 16. és 18. j. A kiváltságok: ZsO II/l. 1411-1414. sz.; PLEIDELL 1925. 70. p. skk. ezt az intézkedést a független magyar külkereskedelem megszűnéseként értelmezte, ami legfeljebb csak részlegesen és csak a 15. század első felére fogadható el. 20 ZsO II/1. 1949. sz.
