Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
A királyi székhely és a főváros - Az „ország közepétől” a fővárosig
220 A királyi székhely és a főváros rok joga és kötelessége volt, hogy az új király koronázása alatt ők őrizzék fegyveresen a székesfehérvári Királyi bazilika kapuit. Buda tehát a 14. század elejétől az ország fővárosának számított annak ellenére, hogy a század nagy részében az uralkodó nem lakott itt. A király többnyire az ugyancsak az „ország közepe” tájegységhez tartozó Visegrádon tartózkodott, amit idegen szóval már rezidenciának nevezhetünk. A főváros és a rezidencia a késő középkorban nálunk is, mint másutt is több helyen Európában, nem volt feltétlenül azonos helyen. A fővárosnak gazdasági okokkal is alátámasztotta közjogi szerepe volt. A rezidencia az a hely és épületegyüttes, ahol az udvartartás (és az ezzel összefüggő királyi hivatalok és bíróságok) egy része akkor is ott tartózkodik, ha az uralkodó és udvartartásának mozgó része (akár az államügyek intézése, akár szórakozás miatt) távol van. Ilyen rezidenciák elsősorban a késő középkorban jöttek létre, a korábbi „utazó kormányzat” idején erre nem volt szükség. Különösen fontos volt e tekintetben, hogy Károly Róbert — korábbi előzmények után az udvartartás vallási igényeit kielégítő királyi kápolnából udvari hiteles helyet alakított ki. A hiteles helyeken a közjegyzők munkájához hasonló feladatokat láttak el. Az 1370-es években ez megszűnt, de helyette a királyi kápolnaispán-megkapva a királyi középpecsétet - egy úgynevezett „audientia” élére került: ő jelölte ki a benyújtott perekben az illetékes bírót. Ilyen és más igazgatási és bírósági feladatok ellátása miatt szükség volt egy olyan helyre, ahol az ügyfelek akkor is meghallgatást kaphattak, ha az uralkodó és udvartartásának nagy része nem volt otthon. A királyi udvartartás a 15. század elején költözött végleg Budára, amely ettől kezdve nemcsak főváros, hanem rezidencia is volt. Bár a királyi kápolna már Zsigmond uralkodása végén elvesztette igazgatási-bíráskodási funkcióit, a központi királyi bíróságok rendszeresen működtek. A Mátyás által átszervezett kincstartóság az ország bevételeit és kiadásait kezelte az uralkodó távollétének idején is. Ha a kincstartó a királyt kísérte, helyette az alkincstartó maradt Budán a hivatal egy részével. A 15. század második harmadától egyre gyakrabban tartott, majd később rendszeressé vált országgyűléseket is többnyire Budán vagy Pesten tartották. Ha az egész nemességnek meg kellett jelenni, akkor a Pest melletti Rákos mezejére gyűltek össze. A rezidencia jelleg következtében a 14. században Visegrádon, majd később Budán a legtöbb főpap és főúr házat vásárolt, hiszen ha eleget akartak tenni a királyi tanácstagsággal járó kötelezettségeiknek, a közelben kellett lakniuk. A középkor végére tehát Buda (részben testvérvárosaival) az „ország közepe” középpontjává vált. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az ország központjával összefüggő teendők és tényezők ne oszlottak volna meg továbbra is a régió települései között. Székesfehérvár nemcsak koronázóváros jellegét őrizte meg, de most már a legtöbb király temetkezőhelyeként is nyilvántartották. Az egyházi központ továbbra is Esztergom, és mivel Szécsi Dénes bíboros érseknek a 15. század közepén sikerült megerősíttetni az esztergomi érsek prímási és „született pápai követi” jogait, vitán felül a magyar egyház feje lett, aki a „pápai követ” cím alapján még a kalocsai érsek alá tartozó egyházmegyékből fellebbezett szentszéki perekben is ítélkezhetett. Esztergom ezáltal egyházi bírósági központként működhetett. (A középkorban sokkal több ügy tartozott az egyházi bíróságok alá, mint ma.) Óbuda 1343-tól a mindenkori királyné vára és birtokközpontja, Visegrád pedig nem csupán nyaralóhely, mellékrezidencia maradt, hanem itt őrizték a Szent Koronát is. Visegrád ezzel olyan szerepet töltött be, mint Karlstejn Csehországban. Magyarországon tehát már az Árpádkorban kialakult egy központi régió, amelyben a centrális funkciókat nem egyetlen település, hanem egy tájegység és ezen belül több város látta el. Köztük egyértelműen Buda volt a legfontosabb mint főváros és mint királyi rezidencia. Gazdaságilag is Buda volt (bal parti testvérvárosával, Pesttel együtt) az ország központja. Minden
