Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
A királyi székhely és a főváros - Az „ország közepétől” a fővárosig
AZ „ORSZÁG KÖZEPÉTŐL” A FŐVÁROSIG A néhány éve meghalt kiváló tudós, Kumorovitz professzor egy 1971-ben megjelent tanulmányában arról ír, hogy a középkorban az Esztergom-Székesfehérvár-Buda háromszöget az „ország közepének” (medium regni) tartották, elsősorban azért, mert az ország minden pontjáról könnyen megközelíthető volt. Figyelembe kell azt is venni, hogy minden jel szerint a Duna észak-déli folyásától nyugatra az ország sűrűbben volt lakott. A Szent István által alapított tíz püspökség közül négy a Dunától nyugatra, kettő, Kalocsa és Vác a Duna vonalán feküdt, míg négy a keleti országrészek lelki gondozását végezte el. A Szent László és Kálmán alapította zágrábi és nyitrai püspökségek is a nyugati részen voltak. Az „ország közepén” all. századtól kezdve három helység látta el az országos központi feladatokat, de ezen kívül is több királyi udvarház, vadászóhely épült ki ezen a területen. Ilyen volt például Dömös, ahol I. Béla halálos balesetet szenvedett, és ahol később unokája, Almos herceg lakott. Mindehhez tudni kell, hogy a középkor első századaiban az uralkodóknak nem volt székhelyük, és így - mai értelemben vett - fővárosuk sem. A királyok és fejedelmek rendszeresen végigjárták országukat, és vagy az ott elszórt udvarházaikban, palotáikban (vö. a német ,,Pfalz”-cal) szálltak meg, vagy főpapok és egyházi testületek látták őket vendégül. A nemzetközi szakirodalom ezt „utazó kormányzat”-nak (Reiseherrschaft) nevezi. A királyi udvartartásnak ez tökéletesen megfelelt: a helyszínen élhette fel az összegyűjtött terményadót, és elintézhette a fáradságos, hosszú utazásoktól ódzkodó alattvalók ügyes-bajos dolgait. Az ország kormányzata ugyanis ott volt, ahol az uralkodó épp tartózkodott. Már egy fejlettebb fázist jelentett, ha a király egy bizonyos ünnepet mindig ugyanazon a helyen (és templomban) ünnepelt meg. Ilyenkor az alattvaló előre kiszámíthatta, hogy mikor és hol keresheti fel uralkodóját. Nem volt ez másként az Árpád-kori Magyarországon sem, de léteztek már állandóbb jellegű központok. A legfontosabb Esztergom volt. A 13. századig az itt építtetett várat kereste fel leggyakrabban a király. Szent István itt alapította az ország első érsekségét, így Esztergom az ország egyházi központjává vált, és az is maradt. Mint az uralkodó legrendszeresebben felkeresett lakóhelyére, ide gyűjtötték össze legalábbis Kálmán király idejében - a király vidéki útjain fel nem élt ottani bevételeit, vagy itt kellett ezekkel elszámolni. Székesfehérvár lett a másik központ. Ott koronázták meg a királyt, ott temették el Szent Istvánt és Szent Imrét. A későbbiekben is Székesfehérvár maradt a leggyakoribb királyi temetkezőhely. Mivel Szent István napjára mindig rendkívül sok zarándok gyűlt össze, a király évente törvénynapot tartott itt, amit az aranybulla (1222) 1. cikkelye elő is írt. A harmadik központ szerepéről tudtuk hosszú ideig a legkevesebbet. Ez is az „ország közepe” egyik települése volt: Buda (a mai Óbuda). Itteni udvarházában, később (a 13. század elejétől) várában töltötte a király a nagyböjt idejét. A 13. század közepe, az új Buda alapítása nem hozott változást a „medium regni” szerepében. Buda gazdasági jelentősége, és az ottani - egyelőre még nem állandó - királyi lakhely következtében egyre inkább az ország első városává, sőt fővárosává vált. Egy 14. század eleji forrás már az „ország szék(hely)ének és a városok legnagyobbikának” nevezte. Nem véletlen, hogy Károly Róbert királyt halála után, székesfehérvári temetése előtt, itt ravatalozták fel, majd az új király, Nagy Lajos első útja ide vezetett, hogy fogadja polgárai hódolatát. A budai polgá
