Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
és Nagyszeben azonban megelőzte. Ma a főváros helyét - ismerve persze az azóta lezajlott fejlődést is - némiképp máshogy, ennél fontosabbnak, ennél jelentősebbnek látjuk. Budapest súlya már a 19. század utolsó harmadában egyre aránytalanabbá válik a magyarországi városhierarchiában. A főváros népessége a városegyesítéssel csaknem hatszor akkora lesz, mint Pozsonyé,59 növekedése mind gazdasági, mind demográfiai, mind építészeti értelemben már ekkor nagyságrenddel meghaladja a vidéki városokét. Átveszi az ország nyugati hídfőjének szerepét a korábban azt betöltő Pozsonytól, Soprontól, Győrtől: az európai urbanizáció és technikai civilizáció vívmányainak, valamint a Nyugaton született új társadalmi eszmék és kulturális áramlatok közvetítője lesz.60 Budapest társadalma az általános magyar sajátosságokat tükrözi abban a tekintetben, hogy viszonylag gyengén képviseltek a középrétegek, számottevő az elit, és nagy a szegények aránya. Viszont csak néhány nagyobb városra - köztük a fővárosra - jellemző, hogy már az 1870-es években is fejlett polgári társadalomnak nevezhető. Végül budapesti sajátosság, hogy a főváros lakosságát, Gyáni Gábor találó kifejezésével élve, „idegenek idegenek között" alkotják.61 A népesség elsöprő többsége frissen bevándorolt jövevény az 1870-es években, viselkedését, életmódját, szemléletét más értékek, más tapasztalatok befolyásolják, mint akár a régi pest-budai polgárokét, akár az álmos vidéki kisvárosok lakóiét. A magyar főváros már az 1870-es években megfelel az ipari korszak városára érvényesnek tartott jellemzőknek:62 alkalmazni kezdik, illetve létrehozzák a kereskedelem, ipar, szállítás és a közművek új technológiáit, kialakulóban a lakáspiac, a korszerű városigazgatás és a városi önkormányzat, átalakulóban a társadalom, és mindezekkel párhuzamosan elindul a demográfiai korszakváltás is. E folyamatoknak azonban ekkor csak a kezdetén vagyunk, Budapest társadalma és népessége még sok tekintetben átmeneti képet mutat. A választóvonalak jelentős mértékben továbbra is a felekezetek, a korcsoportok és a rendi hagyományokra visszatekintő régi polgárság, illetve a beköltöző, teret nyerő új elemek között húzódnak, de már megjelennek a pusztán vagyoni, képzettségi és foglalkozási ellentétek és határvonalak is. A területi és társadalmi különbségek részben még a rendies szerveződést, a „régi" társadalom térbeli elhelyezkedését, rétegződését, demográfiai mutatóinak különbségét mutatják, a Belváros és a Lipótváros elkülönülése azonban - melyet a Vár mutatói már nem tudnak követni - az új típusú városközpont, a budai hegyvidék benépesülése, illetve a városhatáron túli telepek, peremtelepülések kialakulása pedig az új elővárosiasodás megjelenését jelenti. Az 1870-es években kibontakozó modem statisztikai felvételek még a régi népesedési modellre jellemző mutatókat ragadják meg, de egy évtizeddel később már változásokat mutatnak. Az 1872-73. évi kolerajárvány az utolsó hagyományos értelemben vett halandósági katasztrófa, a régi típusú nagyvárosokra jellemző természetes fogyás (a „városi temető"-je-58 KELETI 1871.410-425. p. 59 Szándékosan nem a listán nagyságrendben közvetlenül a főváros után következő városokat: Szegedet, Szabadkát és Hódmezővásárhelyt említjük. Utóbbiak Pozsonyénál nagyobb, 50-70 ezer főnyi lakossága ugyanis legalább harmadrészben tanyán élő „városi paraszt" volt. E települések és lakóik sem lakáskörülményeikben, sem foglalkozási összetételükben, sem életmódjukban, sem szemléletükben nem hasonlíthatók a már régóta urbánus, és a 19. század második felében erősen iparosodó-kommercializálódó kisalföldi városokhoz, nem is beszélve Budapestről. 60 BELUSZKY 1990. 23. p. 61 GYÁNI 1995. 8-9. p. 62 CARTER 1983.186-187. p.
