Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
lenség ) az 1880-as években abbamarad, párhuzamosan azzal, ahogy a tradicionális népesedési modellre jellemző magas termékenység és magas halandóság is érezhetően csökkenni kezd. Fokozatosan bontakozik ki a demográfiai átmenet, mely a bevándorlással együtt néhány év múlva Budapest népességének robbanásszerű növekedését eredményezi. A fővárosi háztartások összetétele is változásnak indul: az együtt élő csoport központját jelentő család gyermekszáma csökken, viszont egyre gyakrabban jelenik meg a cseléd, illetve a háztartással közös térben, de féüg-meddig elkülönülten élő albérlő. A vizsgált időszakban még igen erőteljes különbségek mutathatók ki az egyes emokulturális csoportok népességi jellemzői között, amelyek tulajdonképpen külön modellekben összegezhetők. A zsidók és a református magyar csoportok e tekintetben bizonyos mértékig a modem népességek jellemzőit mutatják (mindkettő egyúttal sajátos társadalmi összetétellel -az ipari, kereskedelmi és szellemi foglalkozások magas arányával - jellemezhető), míg a római katolikusokra vonatkozó mutatók azt jelzik, hogy az 1870-es években leginkább ebben a népességben őrződtek meg a hagyományos népes ségmodellre vonatkozó termékenységi, halandósági és házasodási minták. Mindebből tehát arra következtemetünk, hogy a demográfiai átmenet Budapesten egyenetlenül zajlott le, megindulásának időzítését, mutatóit nagymértékben befolyásolta az egyes népességcsoportokat jellemző kulturális örökség, a házasodást, termékenységi magatartást, családi összetételt, személyi higiénét, egészségügyi szolgáltatások igénybevételét befolyásoló szokásrendszer. Adataink azonban azt is sejteni engedik, hogy e különbségek fokozatosan halványulni fognak. Az asszimiláció lépésről lépésre felszámolja az etnikai csoportok különállását, a nagyvárosi élet egységesíti az eltérő szokásokat és értékrendeket, a vegyes házasságok pedig - ha a dogmák között nem is, de az egyének és családok között - csökkentik a távolságot. A zsidók többséghez való alkalmazkodása, illetve beolvadása csak nyelvi téren tűnik jelentősnek, csoportjuk azonban már az 1870-es években is számos szempontból a modem népességre jellemző mutatókkal rendelkezik.64 Azt mondhatjuk tehát, hogy a demográfiai átalakulás folyamata területileg és emokulturális csoportok szerint némileg eltérő időzítéssel - és valószínűleg eltérő ütemet és mértéket mutatva - kezdődött. Bár a főváros népessége és társadalma ma is változatosnak nevezhető, 125 évvel ezelőtt, a gazdasági-társadalmi-demográfiai átalakulások közepette egy-egy átlagszám még sokkal több színt és még sokkal több ellentétet rejtett magában. Noha a városegyesítés folyamata a népességben a vándorlások, összeházasodások révén spontán módon már korábban, a 19. század közepén megindult, lassan, évtizedekig elhúzódóan zajlott le. A régi demográfiai jellemzők átalakulása, felváltódása újakkal az 1870-es évek után még több mint egygenerációnyi időtartamot igényelt. 63 FARAGÓ: Városi halandóság Magyarországon a 18-20. században, lásd kötetünkben, 107-128. p. 64 A zsidóság népmozgalmi mutatóinak átalakulása azonban minden bizonnyal nem tekinthet vissza hosszú múltra, mivel házasodási mintáik - mint ahogy azt korábban már említettük -, sok tekintetben a hagyományos kelet-európai jellegzetességeket mutatják.
