Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
sősorban „a környékbeli síkság népelemei" jönnek Budapestre, majd az érkezők száma a távolsággal arányosan csökken. A népszámlálások születési helyet tartalmazó statisztikái azonban megcáfolták ezeket a feltételezéseket. A bevándorlók viszonylagosan legnagyobb csoportja (11. táblázat) az 1880. évi népszámlálás adatai szerint a Felvidékről jött (főként Nyitra és Pozsony megyéből), ezt követték a környékbeli területekről érkezők (elsősorban Pest és Fejér megyei lakosok), a Lajtán túli származásúak (a legtöbben Csehországból és Ausztriából), majd néhány dunántúli megye elvándorlói (Komárom, Veszprém, Tolna). Ha a különböző területek (a származási helyek) helyben élő népességéhez viszonyítjuk a Budapestre vándorlók számát, akkor a kép még sajátosabb lesz - az adatok azt mutatják, hogy a főváros vonzása csaknem annyira erős a Felvidék nyugati szélén fekvő területekre, mint a közvetlen szomszédságában fekvő Pest megyére, és messze meghaladja az Alföldre, illetve Dél-Magyarországra gyakorolt hatást. Kőrösy József ezt azzal magyarázza, hogy a „magyar Alföld lakossága, mint minden földművelő népesség, állandóbb tartózkodású, röghöz kötöttebb, s lakhelyéhez inkább ragaszkodó néptömeg, melynek a termőfölddel oly szoros kapcsolatban álló gazdasági tevékenysége nagyvárosban nem is volna kellőleg érvényesíthető. A hegyes felvidék lakói ellenben már talajuk terméketlensége által is részint az iparra, részint az alföldön s a nagy városokban végzendő napszámos-munkára vannak utalva" - ez az oka annak, hogy a fővárosi napszámosok túlnyomó része az 1870-es években felvidéki eredetű szlovák.31 A Budapestre jövetel motívumai között azonban a főváros vonzása, a hegyvidéki területek túlnépesedése, valamint a nagyobb vándorlási hajlandóság mellett a magyarországi agrárrendszer jobbágyfelszabadítást követő átalakulását (a földszerzési remények elvesztését, valamint a hegyvidéki lakosság számára igen fontos erdőhasználati jogok korlátozását) mint taszító tényezőt, és a vasútrendszer kiépülésével a közlekedés javulását mint a mobilitást segítő tényezőt is meg kell említenünk. Ha a vándormozgalmakat nemek szerint vizsgáljuk, akkor a férfiak és nőv között kisebb-nagyobb különbségeket találunk (11. táblázat). A hagyományos típusú gazdasági célú vándorlásokban a nők általában kevésbé vesznek részt, egyes - főként külső, falusias jellegű -városrészekben (Óbuda, Kőbánya) ezért lényegesen magasabb a helyben születettek aránya a nők, mint a férfiak között. A különbség elsősorban a korábban már említett alacsonyabb arányú házicselédtartással magyarázható. A másik különbség a származási helyekben, illetőleg a vándorlási távolságban mutatkozik meg. Az ország távolabbi részeiből, illetve a külföldről érkezők között sokkal magasabb a férfiak száma és aránya, a nők inkább a rövidebb távú vándorlásokra hajlamosak. Ez alól csak a felvidéki és a dunántúli származásúak jelentenek kivételt, ahol mind a két nem nagyjából egyformán képviselt. Ezzel szemben a Pest és Fejér megyéből érkezők csaknem 60 százaléka nő - többségük minden valószínűség szerint cselédként került a fővárosba. A születési helyek adatai, illetőleg a természetes és a tényleges népszaporulat különbsége között számítani szokott vándorlási különbözet azonban inkább csak a vándormozgalmak végeredményéről, mint tényleges nagyságáról tájékoztat bennünket. Ugyanez mondható el a születési helyek statisztikájára alapozott vándorlási számításokról is - inkább azok irányáról, mint méretéről adnak számunkra információt. Thirring Gusztáv becslése szerint a fővárosba bevándorlók valódi száma körülbelül kétszerese a születési helyekből kikövetkeztethetőnek, mivel az időközi halálozások, a gyakorta előforduló továbbvándorlások, illetőleg a helyi lakosság egy részének a fővárosból való kiköltözése miatt az adatok a valóságosnál kisebb bevándorló-lét-30 KŐNEK 1875. 159. p. 31 KŐRÖSY 1882. n. 31-32. p.
