Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Kézművesek Pest-Budán és környékén
ban, hanem még a 19. század közepén is, tehát velük kell elsősorban foglalkoznunk.9 Speciálisan magyarországi - vagy talán kelet-európai - jellemvonásként hozzátevődik, illetve módosít azonban a fenti képen két jelenség. Először is az, hogy az említett kutatások szerint a magyarországi kézművesek lényegesen kevesebb segéderővel dolgoztak, mint nyugat-európai társaik.10 Másodszor pedig módosít a bevezetőben vázolt kézművesháztartás-sztereotípián az a tény, hogy magyarországi változata rendkívül erősen kötődik a mezőgazdasághoz, mégpedig nemcsak közvetett módon - vagyis úgy, hogy a mezőgazdasági termelés által előállított nyers- és alapanyagokat dolgozott fel -, hanem közvetlenül is. A kézművesek igen jelentős százaléka foglalkozott ugyanis föld- és szőlőműveléssel, állattartással, ipari tevékenységük intenzitását, méreteit és időbeosztását tehát nemritkán a mezőgazdasági munkák szükségleteihez és lehetőségeihez igazították.11 Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Magyarországon a szóban forgó időszakban a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi tevékenységek szétválása, illetve az azokat gyakorló személyek közötti társadalmi munkamegosztás csak korlátozott mértékben érvényesült.12 Az iparosítás kezdeteit, okait firtató kérdésekre ezért a magyarországi kézművesség elemzése csak negatív válaszokat eredményezhet (mdniillik, hogy miért nem váltak és válhattak a nagyipari fejlődés gazdasági-társadalmi alapjává akár mint vállalkozók, akár mint munkások), a magyar kutató számára azonban ezek éppoly izgalmasak lehetnek, mint Flandriával foglalkozó kollégája számára a háziipari bedolgozórendszer létrejöttének és gazdasági-társadalmi-demográfiai hatásainak elemzése. Ha viszont társadalomtörténészként kívánjuk a magyarországi kézművesség történetével foglalkozó kutatásokat szemügyre venni, nem remélhetünk „gazdag aratást", le kell mondanunk a könnyű összefoglalás reményéről. A tényleges társadalmi és népességmozgások, az életmód, a rétegződés, a társadalmi kapcsolatok érdemi vizsgálatát eddig nagyrészt a céhszabályok interpretálása, jobb esetben a kézművesek létszám, foglalkoztatott segéderő és adóalap szerinti megoszlásának bemutatása helyettesítette egy-két kivételtől eltekintve.13 Ráadásul a vizsgálatok során a falusi népesség - időszakunkban az összlakosság kb. 85 százaléka - szükségleteit kielégítő falusi kézművesség vizsgálata teljesen háttérbe szorult. Részben azért, mert 9 DÓKA 1975. 572-574. p.; DÜMMERTH 1968. 186-188. p.; EPERJESSY 1967. 91-93., 109. p.; NAGY ISTVÁN 1966. 68-73. p. 10 DÓKA 1979a. 110. p.; EPERJESSY 1967.91-93., 96-97. p. Az egy mesterre jutó legények száma még a 19. század közepén sem több 0,39 főnél (MÉREI 1980. 378. p.) Bevilaqua-Borsody Béla 6-8 segéderővel dolgozó pék- és mészárosműhely-leírásai (BEVILAQUA-BORSODY 1931. II. 545-548. p.) Dóka Klára adataival összevetve (DÓKA 1975.; DÓKA 1979b.) arra mutatnak, hogy előbbi szerző, nem lévén megelégedve a szegényes valósággal, valószínűleg a kivételesnek és ideálisnak számító műhely- és munkaszervezetek képeit rajzolta meg. H EPERJESSY 1966. Vö. ENDREI 1969. 29-30. p.; GÁRDONYI 1915. 296-297. p.; MÉREI 1948. 63. p.; NAGY ISTVÁN 1966.62. p.; NAGY LAJOS 1957.176-180. p.. 12 Mindez azonban nem jelenti, hogy az adott időszakban valamiféle önellátó egységekből álló világgal van dolgunk. Munkamegosztás létezett a 19. században is - minden valószínűség szerint már ekkor működnek olyan kistáji munkamegosztások, mint amilyeneket jó szemű néprajzkutatók 19-20. századi időszakra vonatkozó vizsgálataik során felfedeztek (ANDRÁSFALVY 1978.). E táji munkamegosztások vonalai azonban nem mindig, illetve nem feltétlenül az ipari és mezőgazdasági tevékenységek, vagy az ipar és a kereskedelem között húzódtak meg, hanem számos esetben természeti adottságok, a történeti fejlődés során kialakult és továbbhagyományozódott ismeretek és beállítódások hozták létre őket. 13 E kivételek között említhetjük Dóka Klára pest-budai kézművesi életmódról szóló tanulmányát (DÓKA 1975.), és ide sorolható még a néprajzi leírások egy része is, bár ezek történeti adatai kritikával kezelendők.
