Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Kézművesek Pest-Budán és környékén
lusiak, a parasztság és a mezővárosi polgárság alkotta, és jövendőnket alapjában határozta meg az, hogy a vidék hogyan, milyen ütemben fejlődhet, az újjáépítés milyen munkaszervezetben, milyen munkamegosztás mellett történik, fedezetét honnan veszik, terhét ki viseli. Az adott helyzetben nyilvánvaló, hogy az újjáépítés jelentős mérvű ipari tevékenységet is igényelt, azt azonban jelenleg még körvonalaiban sem tudjuk tisztázni, hogy ebben a meglevő kézműipari kapacitás, a bevándorolt kézművesek és behozott tőkéjük (itt nem is elsősorban a pénzre, hanem a munkaeszközökre és a szakismeretre gondolunk), illetve a paraszti háziipar milyen arányban részesedett. Különösen érvényes ez a vidékre, amely a legtöbb újjáépítéssel kapcsolatos munkát igényelte, ugyanis az alacsony szintű városfejlődés miatt az elpusztult települések zöme, s így a legtöbb elpusztult ház és gazdaság nem városi, hanem vidéki volt. Annak felméréséhez, hogy ez az újjáépítésre vállalkozni tudó helyi ipari kapacitás mekkora volt, a falusi-mezővárosi kézművesipar 17. század végi, 18. század eleji helyzetének megrajzolása volna szükséges, ami viszont korántsem olyan egyszerű, mint Pesté vagy Budáé. Az idevonatkozó kutatások szórványosak, gyakran egy-egy nagyobb témakör melléktermékei, s megállapításaik sokszor ellentmondanak egymásnak. Vannak, akik azt állítják, hogy a 18. század elején a kézművesek száma különösen vidéken kevés, képtelenek a mennyiségi és minőségi igényeket kielégíteni.2 Más, főként várostörténeti kutatások szerint a számuk túl nagy, a városnak is versenytársai, ezért a kézművesek egy része Pest-Budáról kénytelen továbbvándorolni, mert nincs elegendő munkája.3 Az sem teljesen tisztázott, hogy sokan közülük azért foglalkoznak-e mezőgazdasággal, mert ez a fő jövedelemforrásuk, s az ipari tevékenység csak kiegészítő szerepet játszik életükben, vagy pedig azért, mert kereslet hiányában kényszerültek vissza a földhöz.4 A Budapest története szerint a falusi-mezővárosi kézművesség csak a legfontosabb, mindennapi helyi szükségletek kielégítését képes ellátni, egyéb ipari igényeket illetően a vidéki lakosság az ikerváros kézműveseire szorul.5 Tudjuk ugyanakkor, hogy az első, az 1730-as évekből ránk maradt külkereskedelmi adatok szerint behozatalunk kereken 70 százaléka iparcikk,6 és textüiparunk még az 1770-es években is csak a fogyasztásnak nem egészen felét tudja megtermelni.7 A Heves megyei pásztorok például a megyei tisztviselők 1726-os jelentése szerint kizárólag Törökországból importált abaposztóba öltöznek.8 Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a város szerepe a vidék számára elsősorban rnint ipari termelőé jelentős. Lehet, hogy inkább csak iparcikk-közvetítő. Elképzelhető azonban, hogy az egykorú jelentések túloznak, s a külkereskedelmi és termelői kapacitásszámítások pontatlanok. Sok kutató ugyanis azt állítja, hogy a parasztok e korban nagyrészt maguk állítják elő ruházatukat, berendezésüket.9 Mások szerint azonban erről szó sincs. A parasztság tartós eszközeit iparosok készítik, csak a gyorsan használódó, egyszerű használati tárgyak, ruhadarabok saját termékek. Önellátás csak egy-egy 2 EPERJESSY 1967.; NAGY LAJOS 1975. 3 NAGY LAJOS 1957. 4 Uo. 1957. 180. p.; NAGY ISTVÁN 1966. 62. p. 5 NAGY LAJOS 1975.102. p. 6 EMBER 1975. 7 ENDREI 1969. 8 HECKENAST 1971. 9 FUTÓ 1944.; LÉDERER 1942.; WELLMANN 1965-1966.
