Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Kézművesek Pest-Budán és környékén
BUDA ÉS KÖRNYÉKÉNEK KÉZMŰIPARI SZERKEZETE A 18. SZÁZADELEJÉN Az ipari forradalom, a gyors ütemű iparosodás nemcsak a szűk értelemben vett ipari termelés és technológia mennyiségi és minőségi változását eredményezte, hanem az egész társadalomra hatást gyakorolt. E hatás alól természetesen a történettudomány sem vonhatta ki magát. Jól jelzi ezt, hogy hazánkban - a századforduló első hullámát követően - különösen az 1940-1950-es évektől ismét tapasztalható az ipartörténeti kutatás újabb erőteljes fellendülése. De nemcsak általában az iparosítás, hanem annak koncepciója is befolyásolta a kutatói érdeklődést. Aligha tarthatjuk tehát például véletlennek, hogy az 1960-as évek közepéig a magyar történetkutatók szinte egyáltalán nem foglalkoztak a kisiparral-kézművességgel. A kutatások homlokterében többnyire a nagyipar, illetve a gyáripar előzményének tekintett manufaktúrák állottak. Hamarosan kiderült azonban, hogy annak az ipartörténésznek, aki a szóban forgó „nagyüzemek" iránt érdeklődik, a 19. század közepe előtti időszakban nem sok keresnivalója akad. Mindössze tiszavirág-életű vállalkozások születését és halálát regisztrálhatja - azt is csak évtizedenként tízes nagyságrendben -, mivel a magyar iparban döntő súllyal a 19. század második feléig (sok helyen, illetve több ágazatban a századfordulóig) egyértelműen a kis- és kézműipar uralkodott. Ha tehát mai ipari fejlődésünk előzményeit akarjuk felderíteni, ehhez kell visszanyúlnunk. A magyarországi kézműipar fej lődésében igen fontos határkövet jelent a 17. század vége, a török hódoltság felszámolása. Az ország területének valamivel több, mint a fele (kereken 56 százaléka) szabadult fel, és kapcsolódott be most már nemcsak a kereskedelmen keresztül, hanem a kapcsolatok minden lehetséges terén - adottságainak megfelelően - az európai élet vérkeringésébe. A volt hódoltsági területeken ez nem egyszerűen a régi társadalmi rend rekonstrukciójátjelentette, hanem teljes újjáépítést: új lakosságra, új településekre, új épületekre, új eszközökre volt szükség. A török kiűzésével végződő, felszabadító háború után a középkori népesség- és eszközállománynak csak töredéke maradt fenn. Ez az újrakezdéshez nem volt elegendő, csak ahhoz, hogy a történészek közt évszázados terméketlen vitát eredményezzen arról, hogy a pusztításért milyen mértékben tehetők felelőssé a törökök, a németek, a járványok, az 1680-as évek háborúi, vagy a 15 éves háború stb. Ebbe nem kívánunk belebocsátkozni. Az ipar szempontjából két számadat elég jól illusztrálhatja a helyzetet: a 15-16. század fordulóján Budán, az ország fővárosában Kubinyi András kutatásai1 szerint körülbelül nyolcvan mesterséghez tartozó nagyjából 500 kézműves működését feltételezhetjük, s ezt a szintet a város újra csak az 1770-es évek elején érte el. Igaz, ebben némi szerepe lehetett a későbbiekben Pest fékező hatásának is. Utóbbi ugyanis, amely a középkor végén még a büszke főváros szegény rokona (itt a mesterségek száma a budaiak felére, a kézművesek létszáma pedig árnak mindössze harmadára tehető), a 18. század első harmadától kezdve jóval gyorsabb ütemben fejlődik. Pest helyzeti energiáit többé nem tompítja a 16. század közepe óta Budáról Bécsbe költözött királyi udvar hatása. A gazdasági élet fejlődése szempontjából azonban a központi kérdésnek nem annyira Pest-Buda, mint inkább a vidék, a falu helyzetét kell tekintenünk. A lakosság elsöprő többségét - körülbelül 90 százalékát - távlatilag tekintve a potenciális fogyasztók túlnyomó részét is a fal KUBINYI 1974.
