Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
gesen nagyobb, nem beszélve az elmaradott mfrastxiú<türáról, a háztartások saját mellékhelyiségekkel (konyhával, kamrával, WC-vel) való ellátottsága a Budapesten látható értékeknél lényegesen jobb volt (39. táblázat). S ha ehhez hozzávesszük azt, hogy vidéken gyakorlatilag minden ház kerttel, a szabad térre való közvetlen kijutás lehetőségével is rendelkezett, nyugodtan elmondhatjuk: bár nagyon valószínű, hogy a hagyományos közösség egyént ellenőrző ereje vidéken lényegesen erősebb volt, szemben a nagyváros nyújtotta egyéni és társadalmi szabadsággal, az mtimitás, a másoktól független családi élet lehetősége (különösen a munkásság és a nagy bérházakban lakó szegényebb néprétegek számára) mégis lényegesen kisebb volt Budapesten, mint amilyen a falusi-kisvárosi családok számára megadatott. A budapesti háztartások szerkezete mögött sajátos emokulturális és társadalmi különbségek sejthetők. Főként a szlovák és zsidó népességnek voltak eltérő családi-háztartási viszonyaik és eltérő életstratégiáik. Társadalmilag mind a háztartások szerkezete, lakviszonyai, mind a háztartásfővé válás életciklusa között a legnagyobb különbségek a tisztviselők, önálló kisvállalkozók (kisiparosok és kereskedők), illetve a munkásság mintái között találhatók. (Az életciklus esetében a fentieken túlmenően nemcsak az emokulturális csoportok és társadalmi rétegek, hanem a férfiak és nők között is jelentős differenciák álltak fenn az egész általunk vizsgált időszakban, ezekkel azonban most terjedelmi korlátok miatt ugyanúgy nem tudunk foglalkozni, mint ahogy az életciklushoz szorosan kapcsolódó házasodás problémakörével sem.) Összefoglalóul azt mondhatjuk tehát, hogy a statisztikák alapján a 19. század második felének, 20. század első felének budapesti lakásairól és háztartásairól kirajzolódó összkép meglehetősen vegyes benyomást kelt. Nem mondható el, hogy a Nagykörút bérpalotái alapján megrajzolhatjuk a város és társadalma pontos összképét. Budapest túlnyomó része még az 1940-es években is kis, néhány lakásos házakból állt, tulajdonképpen csak két belvárosi kerület (a IV. és V.) felelt meg a századfordulós világvárosról és a 19. század végi polgári családról és polgári életvitelről kialakult sztereotip képnek. Nemcsak a szecessziós, sokemeletes metropoliszjegyei voltak a véltnél kisebb területen megtalálhatók, de nagyrészt hiányzott a másik véglet, a viszonylag jól szituált, családi házas kertvárosi-elővárosi övezet is. A magyar főváros lakosságának csak elenyészően kis része rendelkezett háztulajdonnal, az általunk vizsgált időszakban a külvárosok (akárcsak az elővárosok) még inkább a szegény, a belső kerületekből kiszorult rétegek, illetve a faluról felvándoroltak gyülekezőhelyei voltak. Nagy különbségek látszottak Budapest egyes kerületei között az irifrastiukrúra fejlettségét tekintve is. Míg a Belváros lakásai nagyrészt a korszak minden vívmányával (villannyal, gázzal, telefonnal) fel voltak szerelve, addig a külvárosok házai és lakásai gyakorta még a 20. század közepén is a 19. század technikájánál tartottak. Ugyancsak sajátos jellemző, hogy bár a budapesti háztartások túlnyomó többsége méretében kicsi, szerkezetében egyszerű összetételű csoport volt, lakásviszonyaiban gyakorta bonyolult képet mutatott. A 19. század közepén a lakások túlnyomó részében változatos jogviszonyok közepette két vagy több háztartás élt együtt, csak a 20. század első felében kerültek többségbe a másoktól független főbérlőként élő háztartások, és teremtődtek meg az individualizált, elkülönült családi élet materiális és együttélési feltételei. Bár a 19. század óta megfigyelhető a magán- és a közszféra, a munka- és a lakóhely vonatkozásában elkülönülésének, az egyfunkciós mikroterek kialakulásának tendenciája," komoly arányúvá válásuk - különösen az alsóbb társadalmi rétegek körében - csak a második világháborút közvetlenül megelőző időszakban következett be. 99 GYÁNI 1990.
