Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Család, élet, társadalom a 18-20. században

Összességében azonban tény, hogy a 19-20. század folyamán sok tekintetben dinamikus változások mentek végbe a budapesti háztartások életmódjában és lakáskörülményeiben. A hagyományos gazdálkodási ágak eltűnése, illetve háttérbe szorulása miatt a lakó- és munkahely tradicionális társadalmakban megszokott egysége a 19. század második felében nagyrészt felbomlott, csak a kisiparosok és kiskereskedők egy fokozatosan csökkenő számú rétegében élt tovább. A második világháború időszakára a lakások fele teljesen, másik fele részlegesen modernizálódott. A változás azonban az infrastndcturális ellátottság javulásában sokkal jobban megfigyelhető, mint a lakások méretének növekedésében, a helyiségek funkcionális differenciálódásában, valamint az életmóddal, szokásokkal összefüggő háztartási technikák modernizálódásában. A lakosság fele még az 1940-es évek elején is viszonylag kis térben, szobáját másokkal megosztva élt. Nagyok a területi és társadalmi különbségek. A különböző városrészek, övezetek, illetve az ezzel részben összefüggő, különböző társadalmi rétegek lakásviszonyai meglehetősen eltértek egymástól. Bár a villannyal, vízzel való ellátottság eltérései csökkenő irányzatot mutattak, számos mutatót illetően mind a területi, mind a rétegkülönbségek a 20. század közepén is fennmaradtak. Vagyis a lakások, az életmód modernizálódása a közép-és felső rétegek háztartásaiban sokkal inkább előrehaladt, mint a munkásság körében. Bár a munkáslakások közművesítettsége a 20. század közepére lényegesen meghaladta a falusi lakások színvonalát - s ennyiben a Budapestre beköltözött népesség helyzete, életmódja előnyösen változott -, a soklakásos bérházak zsúfoltsága, az egyes háztartások önállóságának, a házak belső tereinek, szolgáltatásainak csorbulása részbeni közös használatuk miatt más téren hátrányosan érintette őket. Vagyis e jelentős részben vidéki származású rétegek bár teljes foglalkozás-, életmód- és lakóhelyváltozást hajtottak végre, tulajdonképpen a hagyományos falu házainak hátsó részén meghúzódó egy-két helyiséges zsellérlakások szűkös viszonyait importálták magukkal a fővárosba, akik pedig nem zsellérsorból érkeztek, azok a földrajzi mobilitásért, a foglalkozásváltásért, az új munkalehetőségért lakásviszonyaik bizonyos mértékű romlásával fizettek meg. Mindazonáltal, ha a főváros 1930 körüli lakáshelyzetére vonatkozó adatokat összevetjük a többi magyarországi településével (39. táblázat), azt látjuk, hogy Budapest lakáshelyzete a fent említett problémák és egyenetlenségek ellenére a legtöbb mérhető mutatóban sokkal jobb volt, mint a vidéki városoké, nem is beszélve a falvakról. Magasabb a 2 és több szobás lakások aránya, sokkal jobb az infrastrukturális ellátottság, és alacsonyabb a laksürüség Budapesten. A vidék a fővárossal szemben mindössze két szempontból van előnyben: ott gyakorlatilag nincsenek albérlők, ezen kívül a háztartások térhasználata feltételezhetően sokkal jobb. Ez azonban minden bizonnyal egyúttal egy hagyományosabb, a helyi közösség által sokkal erősebben ellenőrzött, ugyanakkor sokkal egyszerűbb és fizikailag az embert jobban igénybe vevő életmóddaljárt együtt. Bécs századfordulós adataihoz viszonyítva Budapesten (40. táblázat) épp ellenkező lesz a helyzet. Bár a kontraszt Bécs és Budapest között kevésbé éles, mint Budapest és a magyarországi vidéki települések között, azért az osztrák főváros legtöbb mutatója kisebb-nagyobb mértékben kedvezőbb, mint a magyaré. Budapesten lényegesen több helyen és nagyobb csoportokban tartottak albérlőket, és minden lakásméret-kategóriában nagyobb a magyar főváros laksűrűsége. A lakásszerkezetben sajátos a két metropolisz különbsége: Budapest a 2 helyiséges (többnyire szoba-konyhás) és a 3 vagy több szobás lakások arányát tekintve vezet, míg a 3 helyiséges (többnyire 2 szobás, illetve modem, több mellékhelyiséges 1 szobás) lakások aránya-