Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Család, élet, társadalom a 18-20. században

igen nagy (5 vagy annál több szobás) lakások aránya csökkent, a 2-3 szobásoké pedig lassan emelkedett, de az egyszobások túlsúlya, habár annak aránya 62 százalékról 54-re esett, azért végig megmaradt (9. táblázat). Más megközelítésben ez azt jelenti, hogy időszakunkban Budapest lakosságának mintegy fele egyszobás lakásban lakott, az 5, vagy annál több szobás lakásokban élők aránya pedig felére, 6,6 százalékról 3 százalékra esett vissza. Ugyanakkor a fenti két csoport között elhelyezkedő 2-3 szobás lakásokban élő népesség aránya: az 1880-as 32-ről a második világháború időszakára 42 százalékra nőtt. Figyelembe véve a szobánkénti laksűrűséget, ez azonban még mindig azt jelentette, hogy noha a gyermekszám és általában a háztartások nagysága a szóban forgó időszakban lényegesen csökkent, a népesség fele még az 1940-es évek elején is több mint harmadmagával, további harmada pedig másodmagával lakott egy szobában. Vagyis Budapest lakásainak többsége a 20. század közepén még mindig viszonylag kicsi és zsúfolt volt. A lakások méretében határozott területi különbségek tapasztalhatók. Míg Pestnek a Nagykörút vonalában fekvő kerületei nagyjából az átlagot képviselték, addig a két szélsőséget a pesti belváros (a régi Belváros és a Lipótváros), illetve Óbuda és a már-már Pest belterületéhez számítható Kőbánya jelentette. Az előbbiekben már az első világháború után is majdnem ugyanannyi nagy (4 és több szobás) lakást találunk, mint egyszobást. Ezek összességében a 2-3 szobás, közepes, és a 4 szobát meghaladó méretű, nagy lakások uralta városrészek voltak. Ezzel szemben Óbuda és Kőbánya lakásainak háromnegyed része egyszobás volt. Mint később látni fogjuk, ennek az övezetnek a lakásai méretüket és felszereltségüket tekintve még az 1930-as években is a 19. század közepi színvonalat őrizték. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt a főváros számos körzetében - az új beosztás szerinti EX., X., XIII. és XIV., illetve Budán a XIII. kerületben - a lakások meghatározó többsége (65-85 százalék) még mindig egyszobás volt, és ez az arány még a leggazdagabb és legmagasabb presztízsű városrészekben sem süllyedt egyharmad alá (2. térkép). Az elmondottak azért érdemelnek különös figyelmet, mert a lakások mérete, az egy személyrejutó lakótér nagysága, a zsúfoltság mértéke sok szempontból befolyásolta az egyének és az együtt élő csoportok életmódját, egymáshoz és másokhoz fűződő kapcsolatát. Nyilván mások voltak az étkezés, az alvás, a pihenés, a szexuális élet szokásai, körülményei és lehetőségei egy zsúfolt, körfolyosóról nyíló egyszobás lakásban, ahol a ház és a lakás zsúfoltsága egymást erősítette, mint a szükség szerinti elkülönülésre lehetőséget adó, nagy lakásokban. A kis lakások esetében a zsúfoltságot a külvárosokban némileg ellensúlyozhatta, hogy a házak mérete is kisebb volt, olykor kert egészítette ki, itt azonban az infrastrukturális ellátás volt sokkal szegényesebb, mint a főváros belső kerületeiben. Ez viszont azért lényeges, mert nem csak a lakótér mérete határozta meg az együtt élő csoportok életmódját. Az mfrastruktúra minősége befolyásolta az otthoni munkavégzés és rekreáció lehetőségeit, sőt bizonyos mértékig a családi-háztartási munkamegosztást is, csakúgy, mint a lakás helyiségeinek funkcionális tagolódása. Ami az utóbbit illeti, a budapesti lakásokban már a 19. század első felében is ténylegesen csak a konyha - a főzés és gyakorta az étkezés helye - különült el a lakótértől (10. táblázat). Sőt a gyors ütemű bevándorlás miatt, melyet a lakásépítés egy ideig sem mennyiségileg, sem minőségileg nem tudott követni, a 19. század közepén átmenetileg a budapesti lakások külön konyhával ellátottsága is rosszabb lett, mint a korábbi időszakokban. A lakásokban található külön WC-k aránya csak a második világháború időszakában érte el a kétharmadot, a fürdőszobák kialakítása pedig ezt 20-30 éves lemaradással követte. A fővárosban még 1941-ben is csak 44 százalék volt a fürdőszobás lakások aránya. Bár a vízvezetékkel ellátott épületek aránya a századfordulón már 80 százalék körül volt, s a vizet a lakások kétharmadába