Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
ban a 19. században megszokott jelenség volt Európa többi országában is. A budapesti bérházak a századforduló körül nem is annyira társadalmi heterogenitásukban, mint inkább a szegényes kivitelezést, az egyszerűbb, néhol „vidékiesebb" megoldásokat, a gyengébb minőségű mfrastruktúrát, a kisebb átlagos lakásméretet és a házankénti nagyobb lakásszámot tekintve különböztek nyugatabbra fekvő hasonmásaiktól.47 A budapesti bérházak építésmódja a fentieken kívül még egy sajátos jellemzőt eredményezett: viszonylag kevés lehetőség adott az egyének és az együtt élő csoportok elkülönülésére egymástól. A földszintes, néhány lakásos falusi vagy külvárosi ház kevésbé korlátozta a háztartások és egyének mozgásterét, a külvilággal (kerttel, udvarral) szabadabb kapcsolattartást tett lehetővé, és az együtt élő kiscsoportoknak ilyen körülmények között viszonylag kevesebb élettevékenységet kellett másokkal kényszerűen megosztaniuk. (Ami természetesen nem jelenti azt, hogy az életmód hagyományos társadalmi kontrollja esetenként nem érvényesült az egyén és a háztartás szinte minden fontosabb tevékenysége felett.) Ezzel szemben a költségek minimalizálására törekvés következtében a kisebb komforttal épített budapesti, többemeletes, soklakásos bérházak egy-két szobás kislakásai összeszűkült térbe zártak viszonylag nagy tömegű embert. Eltekintve a néhány luxuslakásban lakó családtól, az ilyen bérházakban élők többségének a közösen használt udvar és körfolyosó, a közös WC, az egymásra nyíló ajtók és ablakok következtében az tatirnitásra, a független, mások által nem zavart életvitelre talán még a falusi lakosságénál is jóval kevesebb lehetősége és tere maradt. Az 1920-as évek második felének építkezési konjunktúrája során új háztípus, a modem bérház jelent meg. Ez a korábbiakhoz képest többnyire kevesebb, viszonylag homogénebb méretű és felszereltségű lakást tartalmazott. (Például az Újlipótváros és a belső lágymányosi körzetek lakóházai.) Infrastruktúrájuk, építészeti megoldásaik korszerűbbek voltak, körfolyosót, udvari lakást már rendszerint nem találunk bennünk (kivéve esetleg az udvari házmesterlakást.). Ez a lakóháztípus azonban csak korlátozott mértékben változtatott a bérházakban lakó szegényebb társadalmi rétegek élet- és lakáskörülményein, mivel megjelenése egybeesett a társadalmi szegregációs folyamatok megváltozásával és erősödésével. A módosabb középrétegek az első világháború után fokozott mértékben próbáltak elkülönülni az alacsonyabb státusú csoportoktól, s az új bérháztípus tulajdonképpen a szegregációs folyamatnak lett (a zöldövezetekbe való kiköltözés mellett) újabb eszköze, illetve csatornája. Az igényesebben épített, komfortosabb bérházak magasabb építési költségei miatt ugyanis az új lakások lakbérei a korábbiaknak majd kétszeresére nőttek, így az alacsonyabb fizetőképességű társadalmi rétegek e házakból eleve kiszorultak.48 Számukra továbbra is csak a régi körfolyosós bérházak, illetve a külváros-városkörnyék olcsóbb, és infrastruktúrával szegényesebben ellátott lakásai maradtak elérhetők. A lakások belső szerkezete és infrastruktúrája Az eltérő funkciójú, eltérő típusú házak eltérő méretű és eltérő felszereltségű lakásokat tartalmaztak építési korszaktól, városrésztől függően. Nézzük először az időbeli változásokat. Az adatokkal végigkísérhető időszakban, 1880 és 1941 között a lakások szobaszám szerinti összetétele alapjában kevéssé változott. Az egész korszakon át az igen kicsi, egyszobás és az 47 HANÁK 1988.; VÖ. JOHN 1982.; BURNETT 1978.; HOHENBERG-LEES 1985. Megjegyzendő, hogy Hanák Péter és Gyáni Gábor megállapításai szerint Budapesten a nagy bérházakban lakók társadalmi összetételének vegyessége meghaladta a nyugat- és közép-európai nagyvárosok átlagát. 48 SZÁDECKY-KARDOSS 1933.; CSANÁDI-LADÁNYI 1986.; GYÁNI 1992.
