Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
A kerületek között is voltak azonban számottevő súlypont-áthelyeződések. Lényegében a 19. század végéig a pesti oldalon - azon belül is a Nagykörúton belül fekvő területen - nőtt igazán dinamikusan a népesség száma. Az első világháború után a népességnövekedésben viszont a budai kerületek és Kőbánya, vagyis Pest legtávolabb eső része ragadta magához a vezetést, részben az ipari fejlődés Budapesten belüli területi eltolódása, részben a kertvárosokba település folyamatának megindulása következtében.14 Egyes kutatók - hasonlóan a korabeli politikai vitairodalomhoz - túlzottnak és torznak tartották a külvárosok és az agglomeráció ilyen ütemű növekedését. E vélemények annyiban létjogosultak, hogy természetes ösztönzők mellett (olcsóbb ingatlanárak és lakbérek, alacsonyabb megélhetési költségek, a vidékről származók számára otthonosabb környezet) mesterséges tényezők - lakásszűke, a főváros területén a letelepedés építkezési szabályokkal és előírásokkal való adminisztratív megnehezítése15 - is a közigazgatási határon kívülre szorították a főváros szegényebb népességének egy részét, sőt részben már Budapest előtt megállították a fővárosba vándorlók mind népesebb csapatát. Ugyanakkor azonban az is joggal állítható: nem biztos, hogy Budapest vált túlfejletté. Lehetséges, hogy inkább a vidéki város- és iparfejlődés kullogott messze az európai szint mögött, és nem tudott saját környezetében elegendő vonzerőt kifejteni a faluból, a mezőgazdaságból elvándorolni kívánó népesség számára. A népességszaporodás fő összetevői Budapest népességnövekedésének forrásai igen sajátosak. Bár döntő mértékben más nagyvárosokhoz hasonlóan a fő forrás mindig is a bevándorlás volt, a szakirodalom (Katus László kivételével) nem hangsúlyozta eléggé azt a sajátos jelenséget, hogy az 1890-es évek és az első világháború közötti időszakban a fővárosnak viszonylag számottevő mértékű természetes szaporulata is volt (2. táblázat). 1900 és 1910 között a főváros népességnövekedésének 45 százaléka a természetes szaporulatból adódott, ami a modern európai városfejlődésben nem gyakori jelenség.16 Ez főként két tényezőnek: a halandóság gyors, és a termékenység lassú csökkenésének volt köszönhető. A magyarországi demográfiai átmenet során a halandóság gyors ütemű javulásával (a nyers halálozási arányszám a századfordulóra felére csökkenésével) a budapesti születések száma közel két évtizedig még elég jelentős mértékben meghaladta a halálozásokét (4. táblázat). Utóbbiban vélhetőleg jelentős szerepe volt a fiatalabb, szülőképes korosztályok bevándorlók közötti nagyobb arányának17 is. A budapesti termékenység csökkenése egyes foglalkozási és emokulturális csoportokban már korábban észlelhető volt ugyan, de számottevővé csak egy generációval később, főként az első világháború után vált. Ekkorra tűnt el véglegesen a főváros természetes szaporulata, majd ezt követően a második világháború időszakának első néhány éve kivételével - mely aligha-14 LACKÓ 1980. 15 PREISICH 1980. 16 Lackó Miklós azon állítása (LACKÓ 1980.420. p.), miszerint az első világháború előtt a főváros népességnövekedése 95 százalékban a bevándorlásból eredt, valószínűleg a későbbi tendenciák visszavetítéséből származik. 17 SZÉL 1930.
