Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
szétválásának (egymástól való elkülönülésének) egyre növekvő igényéből következett, a lakások abszolút számának növekedését eredményezte, az új lakások keletkezésének folyamata mégis rendkívül egyenetlen. A budapesti lakásépítés öt konjunkturális hulláma mellett (az 1860-as évektől 1873-ig, 1885 és 1890 között, 1897 és 1899 között, 1909 és 1913, végül 1925 és 1930 között) a 19-20. század folyamán több visszaesés is bekövetkezett.42 Az 1850-es évek krízisétől eltekintve azonban - amikor is a hatalmas ütemű bevándorlás miatt a népességnövekedés üteme rövid ideig meghaladta az új lakások keletkezéséét - a lakások száma az 1890-es évektől kezdve mindig nagyobb mértékben nőtt, mint a népességé. A házak számának növekedését mutató index alakulása, vagyis annak elmaradása a népességnövekedés mögött a lakóházak jellegéből, a lakóházállomány szerkezetének megváltozásából adódik. Bár a korai épület- és lakásstatisztikák hiányosak és pontatlanok, aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a 19. század közepén a budai és pesti házak több mint 80 százaléka még földszintes volt. Az akkor bal parti (pesti) külső kerületek és Buda nagy része csaknem teljesen ilyen házakból állottak. Ezzel szemben a pesti Bel- és Lipótvárosban (IV. és V. kerület) már a 19. század első felében is nagyrészt többszintes épületek sorakoztak,3 A város egészét tekintve az 1880 és 1900 közötti évtizedekben alakult át alapvetően az épületállomány „physiognómiája" (mérete és szerkezete), bár Óbuda és Kőbánya (HL és X. kerület) még az első világháború után is nagymértékben megőrizte falusias-elővárosias jellegét. Ha az új kerületi beosztás finomabb rajzolatát nézzük, közvetlenül a második világháború kitörését megelőző időszakban (1. térkép), látjuk, hogy tulajdonképpen fokozódott a kontraszt a „földszintes kerületek" (a pesti oldalon a X., XHl. és XIV., Budán a III., és részben a XI. és XII.) és a Belváros (TV-VIL kerület) között.44 A múlt század közepi házak többsége nemcsak földszintes, hanem kicsi is volt: kétharmadukban kevesebb mint 10 szobát regisztráltak az 1880. évi népszámlálás során. Alapul véve az egy generációval későbbi, 1906. évi állapotokat, az 5 vagy annál kevesebb lakásos házak aránya ekkoriban az épületállománynak körülbelül 60-65 százalékára becsülhető. Bár ez az arány a századfordulóra 47 százalékra csökkent, az 1940-es évekre ismét majdnem elérte a kétharmadot. A tehetősebb rétegek megindulása, kiköltözése a budai zöldövezetbe, a „tisztviselőtelepek" és egyéb családi házas körzetek létrejötte az egy lakásos családi házak számát több mint ötszörösére, arányát pedig több mint kétszeresére növelte. (Ennek köszönhető az is, hogy mind az egy házra jutó lakások, mind az egy házra jutó népesség nagyságát jelző mutatók értékei 1920 után csökkenni kezdtek.) Bizonyos növekedés az épületállomány nagyság szerinti struktúrájának felső részén is tapasztalható volt. A 100 lakásnál többet tartalmazó lakóépületek száma többszörösre (17-ről 65-re), a népességnövekedést meghaladó arányban emelkedett, ez a kevés számú óriás bérház azonban az összképen nem módosított lényegesen. Figyelemre méltó viszont a külterület-belterület közötti különbség: míg 1906-ban az öt lakásosnál kisebb házak az összesnek csak egyharmadát tették ki, addig a külterületeken csaknem elérték a házállomány háromnegyedét. Bár az 1941. évi bel- és külterületi adatokat forrásaink nem adták meg, a dön-41 FARAGÓ 1991. 42 THIRRING G. 1900.; MÁRKUS 1943. 43 JANKOVTCH 1838. 44 A többi kerület földszintes házak arányára vonatkozó 20—40 százalék közötti értékei ezek átmeneti j ellegét, illetve állapotát jelzik 03udán az I. és II., Pesten a VHI. és IX. kerület).
