Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
és az egyének városon belüli térbeli mozgásának számottevő növekedése játszódott le. A másik kettő inkább mondható társadalminak: jelentős mobilitás és átrétegeződés (a hagyományos rétegek háttérbe szorulása) zajlott le, amely párosult egy részben kulturális jellegűnek is nevezhető átalakulással. A hagyományos társadalmi minták, a hagyományos emokulturális csoportok és a hozzájuk kapcsolódó tradicionális társadalmi topográfia részben a mobilitás és átrétegződés, részben az asszimiláció, részben a népesség lakásváltoztatásai következtében folyamatosan halványult, illetve új minták, új topográfiai rend kezdte fokozatosan felváltani. Ez az a társadalmi háttér, amelyben a házak, lakások, családok és háztartások viszonyairól szóló vizsgálatunkat el kell helyeznünk. Házak és lakások Mielőtt a családok és háztartások jellemzőivel kapcsolatos részletekbe belemennénk, szót kell ejtenünk a fenti elsődleges csoportok materiális környezetéről, a lakásviszonyokról. Ezzel kapcsolatban az alábbi lényeges kérdéseket kell röviden megtárgyalnunk: a lakások méretét, szerkezetét és mfrastrukturális ellátottságát, a lakóhely és a munkahely szétválásának folyamatát, valamint a lakások és háztartások viszonyát, illetőleg a lakások tulajdon- és bérleti viszonyait. Kiindulásképpen a legegyszerűbb, és egyúttal a legalapvetőbb jellemzési mód a ház- és a lakásállomány változásának számszerű, illetve grafikus ábrázolása (1. táblázat, 1. ábra). Ha összevetjük egymással a házak, a lakások,40 a szobák és a népesség számának hosszú távú alakulását, akkor megállapítható, hogy a vizsgált időszak során összességében a mutatók közül a lakások és a velük összefüggő szobák számának növekedése volt a legdinamikusabb. A házak számának növekedési üteme - különösen az 1820-as és 1870-es évek között - lassúnak mondható, viszont a népesség növekedése az 1840-es évektől egészen az első világháborúig igen gyors. A lakások, szobák és a népesség száma a 19. század közepétől az 1910-es évekig nagyjából azonos ütemben nő, majd itt az utak szétválnak. A lakások és szobák növekedése 1910 és 1941 között már jóval gyorsabb, mint a népességé. 1920 és 1941 között a házak számának növekedése is felgyorsul a lakások növekedésének szintjére, vagyis az első világháború után az indexek egy „családi házas" növekedési fordulatot jeleznek. Úgy tűnik, Budapest lakásállománya az első világháború után a többnyire nehéznek látszó gazdasági viszonyok közepette is elindult valamiféle minőségi változás irányába, mely határozottan a zsúfoltság csökkenése felé mutat. Természetesen hozzájárult mindehhez, hogy a főváros népességének növekedése a demográfiai átmenet során jelentős mértékben lelassult. (Az egyre csökkenő születésszám mind inkább lefelé torzította a kétségtelenül továbbra is zajló bevándorlás népességnövelő hatását.) Rövidebb időszakokat nézve azonban a kép árnyaltabb lesz. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a 19. század közepétől kezdve folyamatos, dinamikus lakásépítési konjunktúra volt Budapesten. Bár az a századfordulótól kezdődő tendencia, amely a többcsaládos háztartások 39 A demográfiai változásokat külön tanulmányban tárgyaltuk (Budapest népességfejlődésének vázlata, 1840-1941) -lásd e kötetben 15-34. p. 40 A 18-19. századi „família", illetve „lakófél"- (Wohnpartei) adatok lényegében megegyeznek az úgynevezett „rendes lakások" számával. Megjegyzendő azonban, hogy az 1880 előtti népszámlálások az ideiglenesen jelenlevőket, valamint a nem szabályos lakásokban-házakban (a későbbi úgynevezett „egyéb lakott helyeken", illetve az „intézeti háztartásokban") lakókat többnyire nem kellő részletességgel írták össze, illetve választották külön, és rendszerint elemzésükre sem fordítottak túl nagy figyelmet.
