Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
Az 1880-ból származó első, viszonylag konzisztens adatsor szerint a népesség valamivel több mint fele kereső volt, 80 százalékuk alacsony státusú, rendszerint fizikai munkát végző személyekből - munkásokból, napszámosokból, cselédekből, valamint a kereskedelem és közlekedés segédszemélyzetéből - állt, akiket a szerzők általában proletárnak tekintettek. A tisztviselők, önálló iparosok és kereskedők aránya, vagyis akik körében lényegében az „elitbe" és „kispolgárságba" sorolható rétegek megtalálhatók, ekkor kereken 20 százalék volt. Az 1940-es évekig terjedő kétgenerációnyi időtartam alatt ez a foglalkozási szerkezet alaposan megváltozott. A fizikai munkát végző kategóriák aránya negyedével csökkent, a tisztviselőcsoportba tartozóké - akikhez hozzászámíthatjuk a nyugdíjasok többségét is - pedig kb. négyszeresére nőtt. Ezzel szemben a tényleges önállók aránya nagyjából változatlan maradt, vagyis abszolút számuk a népességnövekedéssel párhuzamosan nőtt. Ha tekintetbe vesszük továbbá azt, hogy a többségében csökkenő számú és arányú fizikai kereső rétegek között a fizikai munkások aránya lényegében stagnált - vagyis számszerű gyarapodásuk csak a népességnövekedéssel tartott lépést -, és egyedül a kereskedelem és közlekedés terén foglalkoztatott segédszemélyzet aránya nőtt több mint 50 százalékkal, akkor azt mondhatjuk, hogy Budapest társadalmának alakulását a 19-20. század folyamán elsősorban az értelmiségi-tisztviselő, valamint a kereskedelemben és közlekedésben foglalkoztatott rétegek igen gyors növekedése jellemezte. Más szóval itt nem elsősorban kispolgárosodásról, avagy proletarizálódásról, hanem bürokratizálódásról és a szolgáltató szektorok előretöréséről volt szó. Olyan folyamatokról, amelyek általában az európai típusú társadalmak 19-20. századi modernizálódása során másutt is megfigyelhetők voltak.32 Külön érdekesség, hogy ha nem a gazdasági és politikai, hanem a társadalmi szerkezetbeli súlyokból indulunk ki, a szakirodalom állításaival ellentétben ténylegesen nem tapasztalunk a munkásság összlétszámán belül lényeges arányeltolódást a nagyipariak felé.33 A fent említett átrétegeződési folyamat hátterében nem a nagyiparban foglalkoztattak, hanem inkább a külön-32 LAKY 1932.; ANDORRA 1971. Vö. FRASER-SUTCLIFFE 1983. Gary B. Cohen budapesti adataival nem tudunk mit kezdeni. Az általa 1910-re megadott százalékos értékek sehogyan sem hozhatók össze saját, az országos statisztikai hivatal közlésein alapuló adatbázisunkkal (COHEN 1989.). 33 Lackó Miklós és Ránki György erre vonatkozó megállapításai téves számításokon alapulnak (LACKÓ 1958.; RÁNKI 1964.). A fővárosban foglalkoztatottak szerkezetének vélt arányeltolódásátjelző adatokhoz úgy jutottak, hogy az ipari foglalkoztatottak összlétszámából kivonták a vállalati statisztika gyáripari adatait - ez azonban a tisztviselőket és a nem budapesti illetőségű ingázó alkalmazottakat is magában foglalta. Ráadásul a kisiparban foglalkoztatottak összegzése során figyelmen kívül hagyták a tanoncokat és magukat a 90 százalékban a munkában részt vevő kisiparosokat (akiknek valamivel több mint a fele segéderő nélkül dolgozott). Végeredményben tehát a társadalmi státus és a foglalkozás keveredéséből összeálló számítások a budapesti kisiparban dolgozók számát és arányát a valóságosnál alacsonyabbnak, a nagyiparban foglalkoztatottakét pedig magasabbnak mutatták, összességében azonban a nagyiparban dolgozó munkások aranya mindhárom vizsgált időpontban 1880-bar., 1910-ben és 1941-ben - 60-63 százalék körülire becsülhető. Ha pedig a munkajellegére koncentrálunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a fizikai munkát végzők majd az egész általunk vizsgált időszakban körülbelül fele-fele arányban oszlottak meg a kis- és a nagyipar között. Kétségtelen, hogy bizonyos kisipari ágazatok súlya csökkent, egyes szakmák a 19. század végére gyakorlatilag ki is haltak, ugyanakkor a gyarapodó számú nagyipari vállalkozásokra jelentős új beszállítói kör épült rá, és a szolgáltatások terén dinamikus kisipari fejlődés zajlott le. 1890 és 1930 között a fővárosban az ipari vállalkozások száma közel 3,5-szeresére, ezen belül a segéderők nélkül dolgozóké közel ötszörösére nőtt a népszámlálási adatok szerint. Ugyanezen időszak alatt a 20 fő feletti létszámot foglalkoztató vállalatokban a „segéderők" száma 1910-ig mindössze kétszeresére nőtt, majd 1930-ra 20 ponttal csökkent, miközben a kis- és középiparban foglalkoztattak részaránya az időszakban szerény mértékben, mintegy 2 százalékkal emelkedett. A kisipar tagadhatatlan visszaszorulása nem az ebben a szektorban foglalkoztatottak számának alakulásában, hanem az ipari termelési értékben való részesedésük arányának csökkenésében jelentkezett.
