Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Család, élet, társadalom a 18-20. században

böző gazdasági szektorok és társadalmi rétegek súlyának eltérő ütemű növekedése, illetőleg egy viszonylag számottevő társadalmi mobilitási folyamat húzóc" >tt meg.34 Budapest etnokulturális szerkezetének alakulása hasonlók men sajátos jellegzetességeket mutat a 19-20. század folyamán. A 19. század közepén a fo" áros népessége négy nagyobb etaokulturális csoportra oszlott: egy döntő többségében római 1 xtolikus német, egy 3 0 százalék körüli, elsősorban római katolikus (kisebb részben reformatio) magyar, egy alig 5 százaléknyi római katolikus (kisebb részben evangélikus) szlovák, vak nint e, *y nagyobbrészt ekkor még németül (jiddisül), kisebb részben magyarul beszélő, összesen 14 százalékos arányt kitevő zsidó népességre (3. táblázat). Félig asszimiláltan, illetőleg létszámban erősen megfogyatkozva Pesten és Budán a még az egykor jelentősebb súlyt képviselő görögkeleti szerb népesség maradványai is fellelhetők voltak. 185 l-ben tehát összességében a főváros népességének 70 százaléka katolikus, közel 15 százaléka protestáns és 14 százaléka zsidó, nyelvileg pedig a lakosság több mint fele ekkoriban még német anyanyelvű, csak valamivel több mint harmada volt magyar (3-4. táblázat). Az egyes etaokulturális csoportok sajátos módon szegregálódtak. A 19. század közepén Buda középső és déli része, a pesti Bel-, József- és Ferencváros (a IV., VILI. és LX. kerület) német többségűek, Óbuda és a Lipótváros (a ILI. és V. kerület) német és zsidó, a Teréz- és Erzsébetváros (a VI. és VII. kerület) magyar és zsidó lakosságúak voltak. Nagyjából összetömörülve - a Tabánban és a Belvárosban (I. és IV. kerület) - éltek a szerbek is. Még leginkább a szlovák lakosság szóródott szét egyenletesen az egyes kerületek között, bár harmaduk szintén egyetlen helyen, a Józsefvárosban (VIII. kerület) lakott (3-4. táblázat). A későbbi adatokból kikövetkeztethetően, az egyes etnokulturális csoportok sajátos demográfiai és társadalmi szerkezettel rendelkeztek, bár a különbségek érzékeltetésére legjobban használható 1890. évi népszámlálási adatok németekre vonatkozó információi már nem teljesen jellemzőek az egy generációval korábbi időszakra - a magukat még ekkor is németnek vallók között feltűnően túlreprezentáltak az idősebb korosztályok, és hiányzik az asszimilálódott, magukat már magyarnak valló fiatalok egy része. Az 1890. évi adatokból mégis arra következtetaetünk, hogy Budapest hagyományos őstermelő-szőlőművelő rétege, illetve a (főként bevándorolt) ipari foglalkoztatottak jelentős része a 19. század közepén még német etnikumú lehetett. Ezzel szemben a magyar népesség bizonyos, főként „magyar" iparágakban (magyar szabó, csizmadia) és a napszámosságban koncentrálódott, és számottevő mértékben került tisztviselői-közszolgálati pályákra, de magas aránnyal szerepeltek közöttük a női házicselédek is. A szlovák népesség döntő többsége cseléd és napszámos, kisebb részük ipari munkás volt (elsősorban az építőiparban). Kiugró közöttük a kereső foglalkozást vállaló nők aránya, ugyanakkor feltűnően kevés soraikban az eltartott és tanuló. Utóbbi jelenség főként annak tudható be, hogy elsősorban a munkaképes korúak vándoroltak a fővárosba, a gyermekek és öregek otthon maradtak. A szlovák bevándorlók közül sokan nem is voltak házasok, így általában kevesebb eltartottal rendelkeztek. Fenti csoportokétól teljesen eltérő volt a zsidó népesség társadalmi és foglalkozási szerkezete. Közülük elsősorban csak a férfiaknak volt kereső foglalkozásuk, akik körülbelül 40 százalékban főként kereskedelemmel és pénzügyekkel, valamivel kevesebben pedig iparral foglalkoztak. Szembetűnő, hogy a cseléd-napszámos kategóriákba tartozók száma mind a férfiak, mind a nők között nagyon alacsony, viszont a tanulóké messze meghaladta a többi etaokulturális csoportét (5-6. táblázat). Mindez azt jelzi, hogy eltérő társadalmi struktúra, eltérő családi tevékenység-34 LAKY 1932.; ANDORKA 1971.