Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
helybeli népességhez viszonyítva. A távollét célterülete körülbelül fele részben Magyarország, a külföldön és ismeretlen helyen levők - legalábbis az 1785-1787. évi népszámlálások szerint - nem egészen 50 százalékot tesznek ki. (A nem nemesek 19. század eleji összeírásai ismét gyanúsan alacsony és ingadozó adatokat szolgáltatnak, megint inkább csak illusztrációként, illetve a teljesség kedvéért közöljük őket.) Fentiekből egyértelműen kiderül, hogy bár tapasztalható elvándorlás is - az adatokból persze nem állapítható meg, hogy ez ideiglenes vagy végleges-e -, Buda városa a 18-19. század fordulóján elsősorban még mindig bevándorlási célterület. Az érkezők többsége, a század első feléhez hasonlóan, továbbra is külföldi - főként a Habsburg Birodalom Lajtán túli részéből, illetve a német államokból származik. A budai bevándorlás mérete (a jelen levő idegenek aránya) némileg alacsonyabb Pesténél, de a magyarországi városok arányát így is messze meghaladja. Ami a város etnikai összetételét illeti, arra nézve az időszakból nem áll rendelkezésünkre számszerű forrás, a szöveges adatok, illetve névelemzések pedig erre a célra nem megbízhatók.16 A lakosság nyelvi/etnikai szerkezetét először az 1851. évi népszámlálás firtatta - eszerint Budán ekkor még a népesség túlnyomó többsége, közel 70 százaléka német, 19 százaléka magyar, 3,5-3,5 százaléka szerb, illetve szlovák, nem egészen 5 százaléka pedig zsidó.17 A fél évszázaddal korábbi állapot alighanem nagyjából hasonló, bár a magyarok, zsidók és szlovákok aránya minden bizonnyal valamivel kisebb, a németeké pedig némileg nagyobb lehetett. Ez utóbbi sejtésünket a város felekezeti struktúrájának alakulására alapozzuk, mely némileg összefiigg az emikai szerkezettel is. Buda felekezeti összetételére az 1770-es évektől kezdődően rendelkezünk pontosabb információkkal (9. táblázat). Ezekből megállapítható, hogy 1771 és 1820 között a felekezeti szerkezet viszonylag kevés változást mutat. Mindössze két csoport aránya változik lényegesebb mértékben a vizsgált időszakban: a) A görögkeletiek aránya az össznépesség 1770-es évekbeli 6 százalékáról az 1810-es évekre 2,5 százalék körülire csökken, ami lényegében azt jelenti, hogy nemcsak részesedésük, hanem abszolút számuk is visszaesik. (E mögött minden valószínűség szerint egy, a 18-19. század fordulóján lezajló, egyelőre feltáratlan - esetleg asszimilációval párosuló - elvándorlási folyamatnak kellett meghúzódnia). b) IL József 1781. évi rendelete után, amely engedélyezi a zsidók városokba települését, Budán is feltűnnek az első izraelita felekezetű lakosok. Egy részük valószínűleg bevándorló, másik részük Óbudáról áttelepedett zsidó lakos. Arányuk az 1810-es évekre már eléri a 2 százalékot. 16 Kósa János szerint már az egykorú megfigyelők sem tudták egyértelműen „.. .a németet a magyartól megkülönböztetni. Aki földet művel, az magyar; aki iparral foglalkozik, az német. Aki bort iszik, a magyarok közé számítódik; aki sörözik, a németek közé. Tehát nagyon esetleges kritériumok merültek fel a nemzetiségi hovatartozás megítélésénél. A nyelv, az egyetlen lényeges különbség, szintén nem biztos alapja az ítélkezésnek; hiszen a lakosság túlnyomó része két-három nyelvet beszélt, amint az a rendi városszervezet mellett szükséges is volt, és közülük egyformán ura volt a magyarnak és a németnek. Ez okozza, hogy a lakosság nemzetiségi megoszlására vonatkozó számadatok vagy egyáltalában nem maradtak fenn a korból, vagy nagyon is ingadozóak..." (KÓSA 1937. 59-60. p.). Számolnunk kell tehát azzal, hogy a lakosság jelentős része a kicsit egysíkú 20. századi nemzetiségfelfogás alapján egyértelműen nem kategorizálható sem identitása 0>udai, hungarus), sem nyelvi hovatartozása szerint. 17 THIRRING G. 1935a. 1.273. p. után számítva.
