Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
kormányszervek, illetve önkormányzatok voltak. Ha viszont a főváros társadalmának és népességének fejlődését a történettudomány igényeinek megfelelően kívánjuk rekonstruálni, akkor túl kell lépnünk az éppen aktuális hivatali szempontokon. Először vizsgáljuk meg tehát, hol tart jelenleg Budapest népességtörténetének kutatása, melyek a főváros 1840 és 1941 közötti népességfejlődéséről tett legfontosabb megállapítások. Az első összefoglalás-kísérlet röviddel a második világháború után jelent meg Bakács Tibor tollából,3 ez azonban, azon túlmenően, hogy a demográfiai adatokat általában az 1940-es évek közepéig továbbvitte - politikai felhangjait leszámítva - tartalmilag nem sok újat hozott. A legátfogóbb és legfigyelemreméltóbb megállapításokat a Budapest története című összegző mű negyedik és ötödik kötetében találhatjuk meg. A negyedik kötetben Vörös Károly az alábbi jellemzőket emeli ki a főváros 19. század közepe és első világháború közötti népességtörténetére vonatkozóan: a) a 19. század első negyedétől (az ún. reformkortól) kezdődően felgyorsult a főváros népességfejlődése. Az 1850-es években volt egy átmeneti megtorpanás, majd ettől kezdve lényegében a századfordulóig a népesség növekedése folyamatos, amikor is a folyamat lelassult; b) Budapest már viszonylag korán hatott a környező települések népességfejlődésére is, a város körüli gyűrű azonban az 1880-as évekig mérsékelten fejlődött: hosszú ideig mindössze Újpest, Rákospalota és Soroksár tudott komolyabb népességnövekedést felmutatni. A fejlődés súlypontja csak az 1890-es évektől tevődött át az elővárosokra, illetőleg a budapesti agglomerációra; c) a főváros 1848 és 1914 közötti népességnövekedése döntő mértékben a vándorlási többletre, a Budapestre folyamatosan és nagy ütemben tartó bevándorlásra épült. A főváros két világháború közötti népességfejlődésének legfontosabb jellemzői az ötödik kötet szerzője, Lackó Miklós szerint a következők:5 a) a peremkerületek fejlődése a belterületekhez képest elsősorban a bevándorlás, kisebb részben pedig a belterületekről meginduló kitelepedés (kertvárosba, zöldövezetbe költözés) hatására gyorsult fel; b) a bevándorlás az első világháború előtti korszakhoz viszonyítva tovább növekedett, az új lakosokat kibocsátó területek viszont megváltoztak: a Dunántúl korábbi túlsúlya az 1920-1930-as években a Duna-Tisza közére, Heves és Nógrád megyére, illetve a Tiszántúlra tevődött át; c) a belterületek népessége fokozatosan elöregedett, emelkedett a nők, az egyedülálló személyek, illetve az egyszemélyes háztartások aránya. Figyelemre méltó megállapításokat tartalmaz Katus László közelmúltban megjelent tanulmánya,6 mely főként a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) anyakönyvekre alapozott, népmozgalmi adatközlésén végzett másodlagos elemzések eredményeit foglalja össze. A szer-3 BAKÁCS 1948. 4 VÖRÖS 1978. 5 LACKÓ 1980. 6 KATUS 1991.
