Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
A budai házasságkötések hónapok szerinti megoszlása (a házassági szezonalitás) nélkülözi a szélsőségeket. A római katolikus felekezetek szokása szerint a nagyböjt,8 valamint az advent (december) időszakában alacsony a házasságkötések száma, nagyobb kiugrás azonban nem igazán tapasztalható. A házasságkötések görbéje (1. ábra) csak január-februárban, illetve május és november környékén mutat kiemelkedéseket, utóbbiak azonban az egykorú magyarországi gyakorlathoz képest nem mondhatók jelentős mértékűnek. Buda lakossága a házasságkötések időzítésében tehát már a 18. század végén is igen „urbánusán", igen „modemül", a 20. századi gyakorlathoz hasonlóan viselkedett. Az esküvők havonkénti adatainak szórása 1793-1795-ben mindössze 44-48 százalék, szemben az e korban megszokott 100-150 százalék körüli értékekkel.9 Városrészenként nézve a házasságkötések havonkénti váltakozását (2. ábra), már némileg más képet kapunk. Összesen három szezonalitási típus tapintható ki. Négy városnegyedben (Krisztinaváros, Felső-Víziváros, Országút és Újlak) a házasságkötések csúcsai január-februárban, illetve május-júniusban találhatók, egyúttal igen markánsan jelentkezik a visszaesés a nagyböjt és az advent (március-április, illetve december) időszakában. Az Alsó-Vízivárosban és a Tabánban a házasodások egy erőteljes harmadik, novemberi csúcsot is mutatnak. Végül a Vár házasodásának szezonális görbéje sok tekintetben a 20. századéra emlékeztet: az igazi házasodási csúcs a nyár végén, augusztusban következik be, a farsangi, a májusi és a novemberi házasságkötések száma nem emelkedik ki komoly mértékben. Feltűnő, hogy ugyanakkor adataink utóbbi városrészben nem mutatnak nagyobb visszaesést a nagyböjt időszakában sem -mintha a Várban élő elit kevésbé tartaná magát az egyházi szabályozásokhoz. (A típusok területisége alighanem társadalomszerkezeti különbségekkel is összefügghet, de erre még a későbbiekben visszatérünk). A házasságkötések családi állapot szerinti megoszlása (4. táblázat) az iparosítás előtti korszak sajátos városi mintáját mutatja. Miután életkoruk alapján minden valószínűség szerint az ismeretlen családi állapotúak elsöprő többsége is az első házasságot kötők közé tartozhatott, adatainkból arra következtethetünk, hogy az anyakönyvbe bejegyzett esküvők közül mindössze körülbelül 62 százalék nevezhető tiszta első házasságkötésnek (protogám házasságnak). Az esetek további 28 százalékában egyik, 10 százalékában pedig mindkét fél özvegy volt (palingám házasságok). A férfiak és nők között e téren nincs igazán nagy különbség - a menyasszonyoknak összesen 24,8, a vőlegényeknek pedig 22,9 százaléka volt özvegy családi állapotú az 1793-1795. évi anyakönyvi bejegyzések szerint. Városrészenként vizsgálva az adatokat azonban ismét sajátos különbségeket észlemetünk (3. ábra). Országút és Újlak városnegyedekben csaknem minden második házasságkötés újraházasodás, a Budán férjhez menő özvegy családi állapotú menyasszonyok majdnem felét e két plébánián anyakönyvezték. Ezzel szemben a többi városnegyedben a házasságkötések kb. kétharmada - a Várban közel 72 százaléka - első házasságkötés volt. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az özvegyek (akik között vélhetőleg a szegényebbek aránya is nagyobb lehetett a megszokottnál) az átlagot meghaladó mértékben szorultak vagy telepedtek ki Buda város fentebb említett északra fekvő, külső városrészeibe. (A tabáni házasságokat a hiányzó családi állapot szerinti adatok miatt nem tudtuk kiértékelni.) 8 Ez 1793-ban március 30-ig, 1794-ben április 19-ig, 1795-ben pedig április 4-ig tartott (SZENTPÉTERY 1912. után). 9 FARAGÓ 1994.
