Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
napszámosokkal és szolgákkal) kell számolnunk, akik a házasságkötési feljegyzések között tényleges számarányuknál kisebb mértékben szerepeltek. A Tabánban ehhez hozzátehetők a használt forrásokból hiányzó, külön anyakönyvezett görögkeleti felekezetűek is. A Várban, illetőleg a Vízivárosban ezzel ellentétes tendenciával találkozunk - e városrészek aránya a házasságkötések között magasabb, mint adó-összeírásbeli részesedésük. Ez azzal indokolható, hogy mindkét helyen nagyobb számban olyanok is házasodtak, akik az adóösszeírásokban nem, vagy csak részlegesen szerepeltek. A Várban az adót nem mindig fizető, és feltehetőleg az átlagosnál sokkal mobilabb, jövő-menő elit és kiszolgáló személyzete, a Vízivárosban - mely, mint később látni fogjuk, a Buda városába bevándorlók érkezési állomása volt - elsősorban az adót még nem fizető, újonnan érkezett idegenek házasságkötési feljegyzései növelték e városrészek arányait összlakosságon belüli arányuk fölé. Összességében a két forráscsoport hasonló városrészenkénti megoszlása tehát megengedi azt a feltételezést, hogy a házasságkötési bejegyzések alapján megállapítható demográfiai és foglalkozási/társadalmi rétegződési adatok is reprezentatívnak tekinthetők a fentebb elmondottak (alulreprezentált nőtlen fizikai munkások, némileg túlreprezentált speciális rétegek és idegenek) figyelembevételével. A házasságkötés demográfiája Ami a házasságkötések mértékét, fontosságát illeti, az az 1785-1787. évi népszámlálások adataiból kikövetkeztethetően Budán - csakúgy, mint Pesten - eléggé eltért az országos gyakorlattól. Eszerint ugyanis a testvérvárosokban a felnőtt férfiak mindössze körülbelül 63-64 százaléka volt házas családi állapotú, szemben a városok általában körülbelül 70, a falvak és mezővárosok 82-83 százalék körüli arányával.7 Vagyis Budán (és hasonlóképpen Pesten) egyrészt az özvegy, másrészt a nőtlen családi állapotú férfiak átlagosnál jóval magasabb arányú előfordulásával kell számolnunk, ami részben az újraházasodók számát és arányát, részben a házasságkötők életkorát nyilvánvalóan meghatározó módon befolyásolta. A házasságot kötők életkorát illetően (3. táblázat) az alábbiakat lehetett megállapítani: a férfiak első házasságkötésére többnyire 26-27 éves kor körül, a nőkére pedig 22-23 éves korban került sor. Ettől csak az alsó-vízivárosi férfiak adatai tértek el 29 év körüli átlagértékükkel. Az újraházasodások adatai természetesen magasabb évszámokat és némileg nagyobb városrészenkénti eltéréseket mutatnak: a férfiaknál erre a 39-40 éves kor átlagában került sor, a nőknél pedig többnyire a 33-36 év között. Ettől az adattól a krisztinavárosi férfiak adata felfelé (45,2 év), az alsó-vízivárosi nőké pedig lefelé (29,7 év) tér el. Krisztinaváros esetében bizonyosan az alacsony esetszám okozhatta az eltérést - átlagértékünk mindössze 11 újraházasodáson alapul -, az Alsó-Vízivárosban viszont az újraházasodók között a jelzett években meglehetősen sok volt az özvegy férfihoz hozzámenő fiatal hajadon, ami lefelé húzta az átlag értékét. Összességében azonban az első házasságkötések életkorában határozott városrészenkénti különbségek nem állapíthatók meg. 7 Thirring Gusztáv adatai után számított arányok (THIRRINGG. 1938.). Budára és Pestre vonatkozóan az 1785. évi adatokat használtuk, mert utóbbi 1787. évi számai egyelőre megmagyarázhatatlan módon megváltoztak, és a nem házas felnőtt férfiak aránya irreálisan magasra, közel 46 százalékosra emelkedett.
