Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Bevezető. A főváros és környéke a számok tükrében

BEVEZETŐ A főváros és környéke a számok tükrében 1. A tanulmánykötet címe sokak számára talán kissé provokatívnak tűnik. Ma a közbeszédben sokan kétségbe vonják a számadatok igazságtartalmát (noha saját érvelésükben azért gyakran említenek ilyeneket). A tudományban - ezen belül az e kötet tartalmához erősen kötődő társadalomtörténetben - ráadásul többen úgy tekintenek az itt közölt írások többségét meghatározó szemléletre, mint amely „divatjamúlt": „meghaladta az idő", a tudomány „fordulatai" már túlléptek rajta. E sorok írója azonban némileg másképp gondolkodik. Ha valamilyen adatsort, illetve az arra támaszkodó érvelést nem ért, akkor nem abból indul ki, hogy bizonyára a megközelítés rossz, igazságtartalma kicsi, avagy elavult, esetleg lényegtelen, hanem saját ismeretei hiányára kezd gyanakodni, saját hozzáállását próbálja meg ellenőrizni. Benyomásunk szerint egyébként nem biztos, hogy a kutatásokat akár tematikailag, akár módszertanilag divathullámoknak kell irányítaniuk - bár kétségtelen, hogy a mai pályázati rendszerekben nehéz e tendenciákkal dacolni. Véleményünk szerint egy korábbi korszak valóságának vizsgálata - ha van ilyen - több irányú megközelítést kíván. Minden forráscsoport, minden megközelítésmód megvilágíthat egy részletet, s összegzésük során talán egy lehetséges egész körvonalai is felvázolhatok. Mindebbe beletartozik a korábbi korszakok népességére és társadalmára vonatkozó számszerű adatok feltárása és elemzése is. Bár fontos, de ezt mégsem pótolja a népességről és társadalomról szóló korabeli vagy jelenkori diskurzusok elemzése, avagy egy-egy - az átlagot ritkán reprezentáló - család vagy személyiség életének, gondolkodásának, kapcsolatrendszerének mikroszkopikus részletességű rekonstruálása. A jelen kötet írásai alapjában kvantitatív adatok elemzésére épülnek, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szerző abban a hitben él, miszerint mindent számszerűsíteni kell és lehet, avagy hitelesen nem is rekonstruálható az, ami nem számszerűsíthető. Tudjuk, hogy vannak olyan vizsgált társadalmi folyamatok és szerkezetek, amelyek csak részben vagy egyáltalán nem számszerűsíthetők. Sőt tisztában vagyunk azzal, hogy még a kvantitatív adatsorok tartalmának értelmezéséhez, kibontásához is szükség lehet a vonatkozó szöveges információkra. Mindössze arról van szó, hogy egyrészt úgy érezzük, Budapest történetének elemzése során az eddigi kutatások nem mindig szenteltek elegendő figyelmet a számszerű megközelítéseknek, másrészt hogyha néhány szerző mégiscsak belekezdett ilyen jellegű feldolgozásokba, nem minden esetben volt kellő mértékben felkészülve a vállalt feladatra, s a számokat gyakran csak szöveges források alapján felállított tételeinek illusztrációjaként (mintegy kiegészítő érvként) használta. A régi korok statisztikai adatai azonban sajátos forrástípust képeznek, ugyanis számadataik nem illusztrációk, hanem források. Bizonyos értelemben tehát ugyanúgy kezelendők, mint a szöveges történeti források, vagyis igénylik mind a formai, mind a tartalmi forráskritikát, majd az ezt követő elemzést. A szöveges forrásoktól viszont annyiban különböznek, hogy használatukhoz (ellenőrzésükhöz és kiértékelésükhöz) nem elegendő a hagyományos forráskritika, a vizsgált jelenségekre vonatkozó történettudományi szövegelemzés szokásos módszertana, hanem legalább alapfokon tisztában kell lenni a számok kezeléséhez szükséges statisztikai technikákkal is.