Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Polgári pályák (sorsok)
a naplóíró információja szerint - vasúti mérnökként tevékenykedett. Úgy tűnik, Havelék nem ápoltak szorosabb kapcsolatot e rokonukkal. Az iskolázás mint mobilizációs csatorna az anyai ági unokatestvérek között is szép számmal fordult elö: gyakorisága inkább függött az egyes családok társadalmi aspirációitól, mobilizációs stratégiájától, mint anyagi helyzetüktől. A legkedvesebb „anyapótló" nagynéni, Schumandl Anna később nevüket Nádoryra magyarosító fiai pályájában is meghatározó szerepet játszottak a műszaki tanulmányok. Két fia, az 1834 körül született Ferdinánd és az 1838-as születésű Vilmos Havel Lipótnál jóval idősebb volt. A családi hagyományokhoz híven Ferdinánd (Nándor) először kitanulta a kőművesmesterséget, majd műszaki tanulmányokat folytatott. Tanulmányai végeztével Polában élő Stefan nagybátyja vette szárnyai alá, annak sógornőjét vette feleségül. Majd a fiumei kikötő építkezésének vezetőjeként állami alkalmazásba került, de csak rövid időre, mert a naplóíró szerint irigyei eltávolították, és sokáig nem talált megfelelő munkát. Állást keresve családjával sok helyet bebarangolt, felélve összegyűjtött vagyonát, míg végre 1880 körül újból állami szolgálatba lépett: a szolnoki vízépítésügyi hivatalba helyezték mérnökként,10 meglehetősen szerény fizetéssel. Ferdinánd pályája tehát - tanulmányai ellenére - elég rögösnek látszik. Mivel a naplóíró többször is hangsúlyozza a Nádory fiúk iránti rokonszenvét és szeretetét, nem dönthető el, hogy a pálya megtorpanása személyes tulajdonságainak, vagy valóban szerencsétlen külső körülményeknek tudható-e be. Vilmos a családi tradíciótól eltérően először az asztalosmesterséget tanulta ki, majd műszaki tanulmányokat folytatott, és mérnök lett (bár neve a műegyetemi diplomát kapottak között nem szerepel, hanem majd csak azonos nevű fiáé 1905-ben"). Követte bátyját Polába, állami alkalmazásba került, és hosszú éveken át mérnökként, majd főmérnökként tevékenykedett a magyar vasútépítkezéseknél, melyek során különböző városokba helyezték. Losonci tartózkodása során kötött házasságot egy helybéli lánnyal. Az 1873. évi „krach" után a vasútépítés leállt, sok más társával együtt Vilmost is elbocsátották. Eleinte rövid ideig talált némi munkát (a naplóíró nem közli, hogy asztalosmunkákról vagy mérnöki teendőkről volt-e szó), de munkanélküliségre kárhoztatva ő is felélte vagyonát. További csapást jelentett számára, hogy sógorának, egy losonci kelmefestőnek nyújtott több ezer forintos kölcsönét az illető nem tudta visszaszerezni. A sógor bevette ugyan társtulajdonosnak festőműhelyébe, az üzlet azonban sikertelen volt, nem hozott jövedelmet, és tovább halmozta az adósságokat. Nyilván egyik fél sem rendelkezett egy nagyobb üzem sikeres működtetéséhez szükséges szakértelemmel. Vilmos az 1880-as évek elején kisebb építkezéseket vállalt, és bérelt földön gazdálkodott, keresetéből azonban még a család - három gyermeke volt - élelmezésére is alig futotta. Schumandl Anna egyik lánya egy lakatosmesterhez ment feleségül. A kis műhely csak igen szerény jövedelmet biztosított, a hattagú család az asszony hajadon testvérével együtt az özvegy édesanyával egy házban élt. A sikeres pályát befutott Bartek Anton négy fia közül csupán egy végzett műszaki tanulmányokat, a többi három Wechselmann vállalatánál a gyakorlatban tanulta ki a szakmát. A legidősebb fiú, Johann is kőművesként kezdte, majd rajzolóként került Wechselmann irodájába. Lipót mint igen tehetséges és vasszorgalmú embert jellemzi, e tulajdonságainak köszönhetően üzletvezetői pozíciót nyert, s úgy tünt, hogy főnöke rövidesen társául fogadja. Az építkezések-10 A mérnöki diploma megszerzéséről nincs adat. 11 Névjegyzéke... 69. p.
