Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Polgári pályák (sorsok)
nél végzett túlfeszített munkája, valamint állandó nyelvtanulása azonban aláásta egészségét, és igen fiatalon, 30-as évei körül tüdöbajban elhalálozott. A második fiú, Bartek József kőművespallér is hosszú időt töltött Wechselmann alkalmazásában, de könnyelmű ember lévén, nem tudott megfelelni főnöke elvárásainak, aki elbocsátotta. Ezt követően egy másik építőmesternél dolgozott pallérként. A harmadik fiú, a Havel Lipótnál csak két évvel idősebb Ferdinánd szintén kőműves volt, de már 1862 óta rajzolóként dolgozott Wechselmannál. Habár Lipótnál korábban került az irodába, János fivére halála után helyettesítésében mégsem rá, hanem Lipótra esett a főnök választása. Utóbbi ezt azzal magyarázta, hogy bár Ferdinánd jó szakember volt, szenvtelensége (leidenschaftlos) és flegmatikus jelleme következtében nem volt különösebben ambiciózus. Habár Lipót „lekörözte", a szívélyes rokoni viszony megmaradt közöttük: a naplóíró legalábbis azt jegyzi fel, hogy minden unokatestvére közül vele volt a legtöbbet együtt, iskolában és a vállalatnál egyaránt, és jó barátságban maradtak. A legfiatalabb, Havel Lipóttal egykorú Bartek fiú, Ágost volt a családban az egyedüli, aki a szakma gyakorlati elsajátítását kikerülve műszaki tanulmányokat folytatott. 1871-ben a Műegyetemen mérnöki oklevelet kapott,12 és vasúti mérnökként dolgozott. Vidéki állomáshelyei után 1881-ben a Vasútigazgatóság alkalmazottjaként, szerény fizetést húzva Budapesten élt. Bartek Anton két lánya hajadon maradt, a naplóíró véleménye szerint azért, mert a család a társasági életet (sőt a rokonokkal való érintkezést is) mellőzve, rendkívül visszavonultan élt. A betegsége miatt pályájában megrekedt és szegénységben élő Bartek Alexander kőműves két fia a kisiparban maradt: Eduard a szerszámkészítést tanulta ki, az 1870-es években önálló műhelye volt, amely azonban könnyelmű természete miatt csak szerény jövedelmet biztosított számára 1883-ban bekövetkezett korai haláláig. A másik fiú, Károly a családi tradíciót követve kőműves lett. Bár elég jól rajzolt, nélkülözve a legcsekélyebb akaraterőt is, pályáján nem haladt előre, inkább terhet, mint támaszt jelentve apjának. Az amúgy is szerény körülmények között élő szülők tehát nem számíthattak fiaik támogatására, s idősebb lányuk is csak tetézte gondjaikat. Anna lányuk ugyanis egy - a naplóíró szerint - könnyelmű szerszámkészítőhöz ment feleségül, rövidesen otthagyta férjét, és két fiával együtt visszatért a szülői házba, de munkát nem vállalt. Ebben az elhatározásában erős támaszt lelt nagyravágyó anyjában, akit a naplóíró a két fiú félresiklott pályájában is hibásnak ítélt. Úgy tűnik, e család legfelelősebb tagja fiatalabb, pártában maradt lányuk volt, aki a Lottóhivatalban végzett írnoki munkájának szerény keresetéből hősiesen tartotta fenn a család háztartását 29 éves korában bekövetkezett korai haláláig. Végezetül a sikeres, de korán elhalt Bartek Stefán építésvezetőnek a naplóírónál jóval fiatalabb fia, Ermengildo Triesztben lett gyógyszerész. Pályaválasztását és indulását feltehetően mostohaapja, a polai jegyző egyengette. Áttekintve a harmadik generáció életútját, megállapítható, hogy a pálya indítása még a hagyományos, kézműves-tradíciónak megfelelően a szakma gyakorlati elsajátítása során (inas-segéd útvonalon) ment végbe. A magasabb aspirációval nem rendelkezők, az önálló kis műhely alapítására áhítozók beérték ennyivel. De e generációban már megfigyelhető a tanulás, iskolázás fontosságának tudata, melyben egyre inkább felismerik a társadalmi emelkedés, és egyúttal remélik az anyagi jólét elérésének fontos eszközét. A műszaki tanulmányokat a vasútépítés növekvő munkaerőigénye is ösztönözte. A magasabb iskolázás azonban nem mindig 12 Névjegyzéke... 222. p.
