Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Polgári pályák (sorsok)
első gyermekük születési dátumából ítélve az 1810-es évek elején. A házasságkötéskor a vőlegény körülbelül 23, a menyasszony 20-22 éves lehetett. Az első, férfiágon bevándorolt generáció tehát mindkét oldalról kőművesek közül került ki, s a második generáció férfitagjainak többségét is építőipari pályára irányították. Havel részről naplóírónk apjának egyetlen fivére, Mátyás is kőműves lett, de „rendetlen ember" (unordentlicher Mensch) lévén nem vitte sokra. 1850-ben elutazott Pestről, s azontúl a család semmit sem tudott róla. Teréz nővére Bartek Antal kőműveshez ment férjhez, másik lánytestvére, Barbara Uhlwurm festőmester neje lett. Két további lánytestvére pártában maradt, közös háztartásban éltek, és kezük munkájával tartották el magukat. A Bartek család második generációja négy fiúból és egy lányból állt. A legidősebb fiú, Anton (Havel Teréz férje) kőművesként kezdte pályáját, majd előlépett pallérnak és rajzolónak, és rövidesen a vasútnál nyert alkalmazást. A Déli vasútnál, mérnökasszisztensként, Pesten hagyott családjától távol húsz évet töltött a Ljubljana melletti Szentpéteren, majd az 1860-as évek második felében Budára helyezték át, és itt is ment nyugdíjba. „Vasszorgalma és páratlan takarékossága" révén csinos vagyonra és háztulajdonra tett szert, így pályája sikeresnek mondható. A második fiú, Alexander szintén a kőmüvesmesterséget tanulta ki, ifjúkorában Németországban időzött, ott súlyosan megbetegedett, s betegsége következtében értelme is károsodott.2 Visszatérve Pestre kőművesként dolgozott, családját csak szegényesen, nyomasztó körülmények között tudta eltartani. A harmadik fiú, Karl a kőfaragó-mesterséget választotta, majd fiatalon, 26 éves korában tüdőbajban meghalt. A negyedik fiú, Stefán szintén kőművesként kezdte, de „különleges képességei, rendkívüli szorgalma és energiája, valamint felvilágosult világnézete3 következtében igen gyorsan kiemelkedő és tiszteletre méltó társadalmi pozícióba került. Ehhez hozzájárult szeretetre méltó egyénisége és szívélyes érintkezése az emberekkel..." - értékeli pályáját a naplóíró. Kezdetben ö is a vasútépítésnél dolgozott, majd a Trieszt melletti Miramare-kastély építésvezetője lett. Az építkezés befejezése után a polai szárazdokk építésvezetője, s ott is házasodott. A generáció feltehetően legtehetségesebb és legsikeresebb tagja felfelé ívelő pályájának 1866-ban, 35-36 éves korában bélbetegség következtében bekövetkezett halála vetett véget. A generáció egyetlen lány tagja, Anna Schumandl Mátyás kőmüvespallérhoz ment feleségül. Férje önálló munkákat is vállalt, de valamikor az 1850-es évek közepén meghalt, családját szerény körülmények között hagyva. A 19. század első felében született második generáció tagjai tehát mindkét ágon szinte kivétel nélkül az építőiparban maradtak, illetve a lányok is ilyen foglalkozású férjeket találtak, ha egyáltalán férjhez mentek. Az anya fivérei közül kettőnek is sikerült a szülőkénél magasabb pozíciót elérnie, mint mérnöksegédnek, illetve építésvezetőnek. Mivel még a régi kézműves-kisiparos hagyománynak megfelelően csak mesterségbeli képzést nyertek, felemelkedésüket szakmai tudásuknak, szorgalmuknak, energiájuknak, jó képességeiknek köszönhették. Olyan erényeknek, amelyek a naplóíró értékrendjében igen magasan álltak, s amelyekkel saját sikereit 2 „... in Detschland, wo er eine sehr schwere Kopfkrankheit durchmachte, in Folge dessen sein Verstand erhebllich litt..." 3 „seine aufgeklärten Weltanschauungen".
