Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

Polgári pályák (sorsok)

lásához, a szorgos munkához, ezért 1821-ben katonának állt. A katonaélet sem tetszett neki, könyörgésére apja 160 forinton kiváltotta, de két hét múlva ismét beállt katonának, s ekkor-talán nemesi származása révén - sikerült olyannyira megnyerni hadnagya kegyét, hogy az - persze jó pénzért - kvártélyt adott neki, s számtalan esetben ivócimborájául is fogadta. A dorbézolással, apja hitelére történő pazarló vásárlásokkal, könnyelműséggel induló pálya végül teljes züllésbe vezetett. Amikor ezredét három évre Olaszországba helyezték, „feslett magaviselete által" nyomorúságba és betegségbe esett, majd ezt követő magyarországi állomásozása során oly súlyosan megbetegedett, hogy könyörgésére s főképp anyja nyugtalanságára tekintettel apja elintézte elbocsátását. Az apa azt remélte, hogy most már mestersége folytatója lesz, kistafírozta, és vándorútra indította, jövendő mesterének jóindulata megnyerése érdekében 50 forintot fizetett. Három év múlva a fiú lerongyolódva érkezett haza, majd újra felruházva vándorútra indult, de a „vándorlásban betyárrá lett", mindenét eladta, s még tanulólevelét is zálogba csapta a kocsmában. Hazatérve apja beszerezte a zálogházba gyakornoknak, itt sem becsülte meg magát, sikkasztott (egyébként ezt már a katonaságnál is megtette), „kenyeréből kicsapták", s ekkor már apja is elűzte házától. Életútjáról és viselkedéséről az apa által készített, négy árkust betöltő, a ráfordított költségeket részletező feljegyzés maradt fenn, melyből kiderült, hogy a fiú luxusigényeit az apa sokáig tolerálta. A csaknem 12 ezer forintra rúgó költségeket részletező feljegyzéssel indokolta idősebb István fiának kizárását az apai örökségből.19 A költségkimutatásnak az alábbiakban csupán azon tételeit ismertetem részletesen, amelyek véleményem szerint az elhibázott nevelési elveket - nevezetesen a szülők státuszát és anyagi lehetőségeit meghaladó igények formálását és kielégítését ösztönző vagy elfogadó magatartást - tanúsítják. István két ízben váltotta ki fiát a katonaságtól, első ízben ez 160 forintba került, másodízben már jóval nagyobb összeget emésztett fel: az elbocsátást a General Commandónál kieszközlő prókátornak 500 forintot fizetett, mundérpénzként 222 forintot kellett letennie, és a fia helyébe állított rekrutának 100 forintot, a toborzótisztnek annak érdekében, hogy elfogadja a helyettest, újabb 100 forintot, a toborzóknak pedig 50 forintot kellett fizetnie, azaz a második elbocsátás elérésére összesen 872 forintot fizetett ki. A fiú nem elégedett meg a katonák szokványos kvártélyával és kosztjával, jobbra vágyott; egy időben például főhadnagyánál volt kosztban és kvártélyban. Lakására és élelmezésére apja a katonaévek alatt több mint 3500 forintot költött. Ifjabb István igen szerette az italt, a mulatozást, és az is előfordult, hogy a jobb hangulat megteremtésére a kocsmában jelenlevőket mind megvendégelte étellel és itallal. Ilyenkor zálogba csapta ruháit, óráját, kiváltásuk, illetve a számla rendezése többnyire apjára maradt. Ezek az összegek azonban eltörpültek a választékos ruhatárára költöttek mögött. Még katonaévei elején gyors egymásutánban órát, csizmát, nadrágokat, dolmányt, egy selyem- és egy teveszőr csákót csináltatott magának, természetesen apja kontójára. Röviddel ezután két „kuffer" ruhát csináltatott hitelbe: egy gálaruhát, mentét, dolmányt, mellényt, két selyempaplant, tizenkét pár kesztyűt, tizenkét lovaglóostort, különös puskát, órát, csizmákat, négy pár nadrágot, összesen 1236 váltóforint értékben. (Emlékeztetőül: egy-egy lány kiházasításakor kapott stafírungja -bútorok, ruhák stb. - értéke 1500 forintot tett ki!) 18 BFL PL. 1202/g. Missiles a. n. 4139. 19 „Strázsa Istvány Fiamra kiköltött kölcségeim Jegyzéke" 1840. január 7. BFL PL. 1202/cc. Test. a. n. 2940.