Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon
6500 forint kölcsönt vett fel (mintegy kétharmadát katonatisztektől). A tőke kihelyezését azonban csak a század utolsó évtizedétől tekintette pénze kamatoztatása jelentős forrásának. 1808-ban a Szépítő Bizottmányra szállt 120 000 forintos hagyatékában 132 kötelezvényt találtak, s csupán kétes követeléseinek értéke 45 000 forintra rúgott.27 Mindez arra vall, hogy tőkéjét hamarosan kivonta üzeméből, hogy további bérletekben, spekulációkkal és hitelügyletekkel kamatoztassa. Lehneren kívül a manufaktúratulajdonosok közül csupán a későbbi bőrgyáros Kemnitzer János nevével találkozunk a legnagyobb hitelt élvezők között. A sógornőjétől felvett kölcsön azonban aligha szolgálta műhelye fejlesztését. 1787. március 7-én vett fel 6000 forint kölcsönt, ugyanez év április 18-án már mint hitelezővel találkozunk vele újra: két kötelezvényt tábláztát be, összesen 4500 forint értékben. A tőkebefektetésről levont következtetéseket megerősítheti az adósok társadalmi rétegződésének vizsgálata is. A fő kérdés itt az lehet, hogy kik igényeltek jelentősebb hitelt, s hogy mire fordították a felvett tőkét. A betáblázási jegyzőkönyvek sajnos csak szűkszavú adatokat tartalmaznak a kölcsönösszeg rendeltetéséről. A kötelezvények többnyire, szinte formulaként „sürgős, elkerülhetetlen szükségre" hivatkoznak. Néha azonban bőbeszédűbbek. így például Rasztóczi János házasságba, céhbe és „purgerségbe" akarván lépni, kényszerül arra, hogy 171 forint kölcsönt vegyen fel egy atyafiától. Mások ingatlan vásárlásával, építkezéssel, házuk, gazdaságuk rendbe hozásával, árvíz vagy más elemi csapás okozta kár helyreállításával indokolják pénzszükségletüket. A legnagyobb összegeket általában ház vásárlására vagy építtetésére vették fel. Kelemen Mihály magyar kántor és tanító például 1771-ben a Halpiacon „két avult házatskát szerezvén 7630 forintért, azokat gyarapítva kétemeletes házat építtetett költségessen, melybül mindjárt zsengéjében szép hasznott" vett. Saját bevallása szerint 28 000 forintot költött az építkezésre, ebből 19 000 forint kölcsönpénz volt. A betáblázási jegyzőkönyvekben huszomiégy ízben felvett 20 000 forint tartozása szerepel. 1781-ben 21 000 forint adósságról vallott maga is. Kelemen a lakbérjövedelemből remélte visszafizetni adósságait. Számításai azonban nem váltak be. Az 1775. évi árvíz és fagykár megrendítette anyagi helyzetét, s hitelezőit nem tudta kielégíteni. A ház rövidesen dobra került, s potom áron elárverezték.28 A kötelezvények zömében nem találunk utalást a kölcsön felvételének céljára. Az apró összegek azt sejtetik, hogy a pénz mindennapi kiadások fedezését, kisebb károk helyreállítását, s nem a nagyobb vállalkozások elindítását célozta. Az apróbb kölcsönök felvétele a hagyatéki leltárak szerint is igen elterjedt volt. Alig lehet találni a vizsgált időszakban olyan leltárt, ahol a vagyont ne terhelné kisebb-nagyobb adósság. (Érdekes viszont, hogy gyakran szinte egyensúlyban van az aktív és passzív követelések összege.) Az 1770 és 1790 között elhalt polgárok 80%-a hagyott hátra adósságot. Ezek összege a polgárok felénél nem haladta meg az egész vagyon egynegyedét. A leltárak 41%-ában a vagyont terhelő követelések összege 200 forinton alul van,29 3 6%-ában az adósság összege 500-5000 forint között mozgott. 27 GYÖMREI é. n. 186. p. 28 BFL FL Int. a. m. 576. 29 Figyelmen kívül hagyva a kereskedőket, az ő hitelviszonyaikra a későbbiekben térünk ki.
