Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
össze 5, Sopronban 8.10 Az utóbbiban inkább a nála jelentéktelenebb városokból származók száma domináns, míg a szombathelyi és kőszegi polgárok között nagyjából egyező arányban fordulnak elő a szomszédos jelentősebb városokból, illetve a jelentéktelenebből vagy azonos súlyúból bevándoroltak. Mivel a társadalmi mobilitás szempontjából önmagában a lakhely rangja is tekintetbe veendő, megállapítható, hogy Kőszeg és Szombathely esetében nagyjából egyensúlyban voltak azok az új polgárok, akik a magasabb rangú városokban nem tudván megélhetést teremteni, beérték e kisebb városokban elnyert polgárjoggal, illetve azok, akik számára a kőszegi megtelepülés emelkedést jelentett. Nem különbözött karakterisztikusan a jelentősebb és jelentéktelenebb városokból bevándoroltak foglalkozási összetétele sem, mindegyikből érkeztek ritkább és mindenütt előforduló mesterségek képviselői. E téren tehát individuális stratégiák érvényesültek. Egyedül Fehérváron volt jelentős azoknak a városoknak a köre, amelyekből több bevándorló is érkezett: itt 13 város bocsátott ki ötnél több új polgárt, az ezekből jövők aránya az összes városi bevándorlóknak a felét tette ki. A kibocsátó városok itt nem korlátozódtak oly mértékben a szomszédos településekre, távolabbi városokból (Győr, Pécs, Esztergom, Szeged és Szombathely) is viszonylag nagy számban jöttek új polgárok. A más városokból bevándoroltak között azonban túlsúlyban voltak az alacsonyabb vagy egyenrangú városokból érkezők, azaz a földrajzi mobilitás az esetek többségében társadalmi emelkedést eredményezett. A városok közötti vándormozgalom egyébként az összes vizsgált települést illetően főként a dunántúli városokat érintette.11 A bevándorolt polgárok foglalkozási összetétele Ha a rövid és hosszú távú vándorlás gyakorlata - legalábbis a polgároké - sajátosan alakult, városaink polgárfelvételi gyakorlata teljes mértékben igazolja azt a nemzetközi tapasztalatot, hogy a beilleszkedés és befogadás útja a szakképzettséggel (s feltehetően bizonyos vagyomial is) rendelkezők számára volt a leginkább nyitott. Különösen áll ez a század második negyedére, amikor az összes városban a bevándorolt új polgárok túlnyomó többsége (általában kétharmada) kézműves volt. Ekkorra Sopronban is jelentéktelenné csökkent a gazdálkodóknak a század elején még 40%-ot kitevő csoportja, akik Kanizsán és Szombathelyen mindvégig törpe csoportot alkottak. Kőszegen és Sopronban a második legnagyobb csoportot a kereskedelmi forgalommal kapcsolatos foglalkozást űzők (kereskedők, vendéglátók, fuvarosok) alkották, és növekedett a polgárjogot nyert értelmiségiek, tisztviselők, nemesek aránya is. Összehasonlítva a helyi születésű és bevándorolt polgárok foglalkozási összetételét, a legnagyobb különbség abban mutatkozott, hogy a helyiek között - különösen Sopronban - a második legnagyobb csoport, a csökkenő tendencia ellenére, az őstermelőkből állt. (Kőszegen arányuk jelentéktelenné csökkent, Sopronban viszont 57%-ról csak egyharmadra süllyedt.) 10 Kőszeg esetében: Sopron, Rohonc, Győr, Szombathely és Sárvár. Szombathely: Kőszeg, Zalaegerszeg, Rohonc, Sopron, Győr. Sopron: Kismarton, Kőszeg, Pozsony, Körmend, Győr, Szombathely, Ruszt, Rohonc. 11 Az említett négy településbe a legtöbb ( 10-nél több polgárt) kibocsátó városok a következők voltak: Győr 28, Sopron 24, Veszprém és Rohonc 23, Kismarton 20, Pápa 19, Buda 17, Szombathely 15, Kőszeg 13, Pest és Mór 12.
