Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
távolabbi vidék szülötte. Könnyebb a beilleszkedés a más városokból, városias településekről érkezettek számára, mint a falusi bevándorlóknak. Mennyiben if izolja e megállapítást a vizsgált városok polgárfelvételi gyakorlata? Feltételezhető, hogy a bevándorlók összességére - és kü1 -nősen a nagyvárosokban - érvényes lehet e tétel, a polgárfelvételek gyakorlata azonban n^in igazolja e modell érvényét. A bevándorolt új polgárok túlnyomó többsége a közvetlen kcrnyéKr ől, a saját és a szomszédos megyékből származott. Kőszegen az új polgárok 80-90%-a Vas és a környező megyékből, 90-95%-a a Dunántúlról származott. Hasonlóan magas volt a környező megyékből, illetve a Dunántúlról származók aránya Szombathelyen is. Sopronban a közvetlen környékről, a megyéből származók a magyarországi bevándoroltaknak a század első két évtizedében csak kétharmadát tették ki, arányuk utána drasztikusan csökkent, míg a dunántúliak aránya, valamelyes csökkenés ellenére is stabilan meghaladta a 80%-ot. Nagykanizsán a közvetlen környékről származók a bevándorolt polgároknak több mint kétharmadát tették ki. A többi várostól eltérő volt a bevándorolt új polgárok származáshelyi összetétele Fehérváron, ahol a környékbeliek csak a bevándorlók felét tették ki, azaz vonzása az ország valamivel nagyobb területére terjedt ki, mint a két határszéli városé. Feltehetően Fehérvár földrajzi helyzetével magyarázható a külföldiek eltérő aránya is, hiszen Kőszeg és Sopron esetében a külföldiek jelentős része a szomszédos osztrák tartományokból érkezett, azaz esetükben is inkább rövid, mint hosszú távú migrációról van szó. (Különösen jelentős volt a külföldiek bevándorlása Sopronba, ahol a bevándorlóknak több mint fele került ki közülük, arányuk csak a negyvenes években csökken 46%-ra. Kőszeg kisebb vonzerőt gyakorolt a külföldiekre: a legnagyobbat az 1810-20-as években (45, 50%), utána erősen csökkent: az 1840-es években már csak a bevándorolt polgárok egynegyedét tették ki. Fehérváron a külföldiek aránya a század első évtizedében volt a legmagasabb (25%), azután fokozatosan csökkent, a negyvenes években már alig haladta meg a 10%-ot, ehhez hasonlóan alakult a külföldiek aránya Szombathelyen is. A beilleszkedés és a befogadás szempontjából nyilván nem annyira a földrajzi közelség, mint a kibocsátó település jogállása lehetett a meghatározó. Sopron és Kőszeg esetében a városi születésüeknek egyre növekvő esélyük volt a polgárjog elnyerésére, amennyiben mindkettőben fokozatosan emelkedett a városokban vagy városi szerepkört betöltő mezővárosokban születettek aránya. Sopronban az 1840-es években az új polgároknak már egyharmada, Kőszegen pedig kereken a fele közülük került ki, egyre többen jöttek más királyi városokból, míg a mezővárosokból származók aránya valamelyest csökkent. Ennek ellenére nem hagyható figyelmen kívül, hogy a falusi származásúak még a negyvenes években is Sopronban az új polgároknak csaknem kétharmadát, Kőszegen pedig felét tették ki. Ebben az évtizedben a városból jövők Szombathelyen is a magyarországi bevándoroltaknak csaknem felét tették ki, itt azonban ez e'sősorban a mezővárosiak megnövekedett számának volt köszönhető. Fehérváron viszont, a falusi származású polgárok aránya mindvégig megközelítette vagy meghaladta a kétharmadot, míg a városiak aránya 12-14% között mozgott, a mezővárosiaké pedig itt is enyhén csökkent. Ez nyilván összefüggött azzal, hogy e városban volt a legmagasabb az őstermelők aránya (mintegy egyharmad) a polgárok között. A városok közötti mozgások túlnyomó többsége véletlenszerűnek tűnik: a legtöbb város csupán egy vagy két polgárjogra emelkedő bevándorlót adott az öt vizsgált településnek. Az ötnél több új polgárt kibocsátó városok száma csekély, Kőszeg és Szombathely esetében mind-
