Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
mélypontját az 1820-as években éri el, majd a 1830-as években megugrik, de a következő évtizedben megint csökkenő tendenciát mutat. A két mezővárosban viszont kiegyensúlyozottabb a polgárfelvételek száma, Szombathelyen az 1820-as években némi csökkenés tapasztalható ugyan, ezt leszámítva évtizedenként nagyjából azonos számú polgár tette le itt is az esküt. Figyelembe véve azonban a városi népesség növekedését a vizsgált időszakban, megállapítható, hogy a polgárfelvételek számát tekintve mindenképpen szűkültek a bevándorlók esélyei. A polgárok belső, helyi rekrutációjának mértékében megint csak elég éles különbség mutatkozik a városok és a mezővárosok gyakorlata között, bár e téren az egyéni különbségek is számottevők. A szabad királyi városokban az új polgárok több mint fele a helyiek és növekvő arányban a helyi polgárok fiai közül került ki.7 Ez a trend Fehérváron fokozottan érvényesült, a helyiek aránya az 1840-es évekre elérte a 70%-ot, míg Sopronban 68-ról 60%-ra csökkent, Kőszegen pedig, kisebb ingadozással, 50-60% között mozgott, azaz az elzárkózás itt kevésbé volt erős. Kanizsa nyitottabbnak mutatkozott a bevándorlók iránt, itt a helyiek aránya átlagosan 40% volt. A legnagyobb befogadó készség Szombathelyen tapasztalható, ahol a helyiek négy évtizeden keresztül az új polgároknak csak egynegyedét tették ki, arányuk csak az 1840-es években nőtt ugrásszerűen, elérve a 40%-ot.8 E két városban tehát a polgárjog elnyerése az újonnan betelepülök fontos integrációs eszközévé vált. Ennek ellenére a bevándorlók esélyei a polgárfelvételre minden városban előnytelenebbek voltak, mint a helyieké. Legalábbis erre következtethetünk az életkorukra vonatkozó közvetett és közvetlen adatok alapján. Kőszegen az 1830-as években a bevándoroltak átlagéletkora a felvétel időpontjában 32, a helyi születésűeké 28 év volt, a különbség a negyvenes években valamelyest csökkent: az átlagos életkor ekkor 31, illetve 28,5 év. Szombathelyen a helyiek életkora a polgárfelvételkor 25-27 év körül, a bevándoroltak 29-30 év között mozgott. A nősek, illetve özvegyek összetételéből is arra következtethetünk, hogy a bevándoroltak polgárfelvételükkor idősebbek lehettek: arányuk ugyanis Kőszegen, Sopronban és Szombathelyen egyaránt jelentős mértékben meghaladta a hasonló családi állapotú helyiek arányát.9 A bevándorolt új polgárok származáshely szerinti összetétele A preindusztriális korszak városba irányuló vándormozgalmával foglalkozó szakirodalom egyik fő tétele, hogy a közvetlen környékről főleg az ideiglenesen megtelepülő, szakképzetlen munkaerő (cselédek, napszámosok stb.) áramlik be a városokba. A vagyonos, szakképzett, tehát a helyi polgárok és a városvezetés számára kívánatos, könnyen befogadott réteg általában 7 A polgárfiúk aránya a helyi születésűek között Sopronban az 1820-as évek 40%-áról a 1840-es években 70%-ra emelkedett, Kőszegen ugyanekkor 35%-ról 68%-ra. Szombathelyen arányuk emelkedése még meredekebb: az 1800-as évek 48%-áról a következő évtizedekben 75-80%-ra nőtt. 8 Lehetséges, hogy ez annak tulajdonítható, hogy itt volt a legnagyobb azoknak az új polgároknak az aránya, akiknek szánnazáshelyét nem tüntették fel. 9 Kőszegen a század első három évtizedében csak szórványosan, az 1830-40-es években viszont rendszeresebben tüntették fel a polgárok korát. Hézagos adatok maradtak fenn az új polgárok életkoráról Szombathelyen is. Kőszegen a nős bevándoroltak aránya az 1800-as évek 16%-áról az 1840-es évekre 44%-ra nőtt, míg a helyieké 1,5%-ról 22%-ra emelkedett. Sopronban a bevándoroltaknak 45%-a, a helyieknek 27-31%-a volt házas. Szombathelyen a családi állapotra vonatkozó, meglehetősen hézagos adatok alapján hasonló tendencia figyelhető meg.
