Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
sa az egyéni fejlődést kedvezően vagy kedvezőtlenül befolyásoló sajátos körülményeiken túl elsősorban a társadalmi munkamegosztás ütemétől függött. Attól, hogy a mezőgazdaság a termelőerők további fejlődése folytán az iparüző lakosságnak milyen széles rétegét képes terményeivel ellátni és mentesíteni a mezőgazdasági munka alól. Hogy aztán mely települések válnak a kizárólag vagy elsősorban iparűző lakosság központjaivá, azaz valódi városokká, azt már az egyes helységek földrajzi, gazdasági adottságai és jogi helyzete határozzák meg. Városfejlődésünk további útja azt bizonyítja, hogy a 15. században még nem értek meg a gazdasági feltételek a nyugati országokéhoz hasonló városhálózat kialakulására. A természetgazdálkodás formáinak bomlása ekkor még inkább csak kereskedelmi utak közelében haladt gyors ütemben. A mezőgazdasági terményfelesleg még csak kevés város ellátására volt elég. Nőtt ugyan az iparcikkek kereslete, de fő vásárlójuk, az uralkodó osztály szükségleteit főleg külföldi termékekkel elégítette ki. A 14. század végi árutermelés színvonala csak a kül- és belkereskedelem fő útvonalaihoz közel eső 20-30 települést és bányavárost emelte valódi várossá. A gazdasági és jogi értelemben egyaránt városnak tekinthető helységek száma egyébként az egész 15. század folyamán nagyjából változatlan maradt. E városok kiválasztódását a 14. század második felétől kezdve számos tényező határozta meg, így főleg a kereskedelmi utak alakulása, e városoknak a kül- és belkereskedelemben játszott szerepe stb.2 E kiválasztódás jellemzi a magyar városfejlődést a 14. század második felétől a 15. század derekáig tartó időszakban: egyrészt az iparosodó városi települések egy részének ipari-kereskedő várossá válása s piackörzetük létrejötte, másrészt a mezővárosok kialakulása és szaporodása. A korábbi városias helységek egy töredékében tehát az ipar gyors fejlődése következtében elmélyül a munkamegosztás: a mezőgazdasági termelés, pontosabban a gabonatermelés eltűnik vagy minimálisra csökken, az iparon belül pedig az egyes iparágak elkülönülése, számos résziparág kialakulása észlelhető. E városok piackörzete kibővül, bel- és külkereskedelmi kapcsolataik köre állandósul. Polgáraik személyileg szabad emberek, akik csak a király fennhatósága alá tartoznak. Város és mezőváros elhatárolódását jogi téren a városias települések megjelölésére eddig egyaránt használt civitas és oppidum fogalmának elhatárolódása is jelzi. Az előbbi a 15. század elejétől főleg a fallal körülvett királyi városok megjelölésére szolgál, az utóbbi pedig többnyire a földesúri fennhatóság alá került mezővárosokat jelöli.3 A 14. századi városias helységekből kialakuló mezővárosok sorsa nem tekinthető egyszerű lesüllyedésnek. Igaz, hogy lakosaik továbbra sem hagynak fel az őstermeléssel, de mezőgazdasági termelésük kifejezetten árutermelő jellegű, s intenzív, fejlődő ipari árutermeléssel párosul. Igaz, hogy miután zömük földesúri fennhatóság alá került, lakóik jobbágyokká váltak, még akkor is, ha sikerült korábbi szabadságuk egy részét, vagy kivételes esetekben önkormányzatukat töretlenül átmenteniük; kiváltságaik enyhítették ugyan helyzetüket, további felemelkedésüknek zálogául szolgáltak, de jobbágyi állapotukon nem változtathattak. Ezzel 2 Vö. SZŰCS J. 1955. 19-26. p. 3 96, főleg 13-14. századi eredetű mezőváros esetében tapasztaltuk, hogy míg a századfordulóig a források váltakozva említik őket civitas és oppidum néven, a 15. század elejétől mind gyakrabban és következetesebben nevezik e helységeket oppidumnak. A század 40-50-es éveiben a civitas szó vagy az oppidum seu civitas formula már csak kivételképp fordul elő egy tucatnyi bányaváros vagy erősen városias település (pl. Kőszeg, Vasvár, Sárvár, Gyula, Lippa stb.) neve mellett. S ha a 14. században a városi hospesjogokat és kiváltságokat nyerték el a későbbi mezővárosok lakói is, a 15. század második felétől márkifejezetten mezővárosi kiváltság adományozásával találkozunk, így pl. 1452-ben János váradi püspök Belényesi a mezővárosok közé emeli, 1496-ban Gyulát pedig Corvin János a „liberum oppidum" jogával ruházza fel. (Dl. 36982, VERESS 1938. 91. p.)
