Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
szemben gazdasági kedvezményeik kiszélesedése, népességük gyarapodása s nem utolsósorban a mezővárosok számának rohamos növekedése - a századeleji 100-150-nel szemben a század végén mintegy 800-900 mezővárosról tudunk4 - jelzi, hogy jelentőségüket, ha civitasoktól eltérő módon is, továbbra is megőrizték, sőt növelni tudták. A 15. század elejétől azonban további fejlődésükben és felemelkedésükben, s főleg a helyi kereteken túlmenő gazdasági kapcsolatok kialakításában már nem kézműiparuk, hanem mezőgazdasági árutermelésük és a mezőgazdasági termények kereskedelme játszotta a vezető szerepet. Természetesen e korban sem lebecsülendő a mezővárosi kézműipar jelentősége: az újonnan feltűnő oppidumok kiemelkedésének is jelentős tényezője volt, s fontossága kiemelkedő a városoktól távolabb eső helységek gazdasági életében, melyeket szinte e tájak ipari központjaivá emelt. A mezővárosi ipar átlagszínvonala azonban, néhány tucatnyi mezőváros kivételével, semmiképp sem magyarázhatja meg vásáraik élénk forgalmát, egész területeket felölelő kereskedelmi tevékenységük impozáns méreteit. Az oppidumok iparfejlődésének részletes elemzése s elsősorban a kisebb mezővárosok kevésbé ismert adatainak feltárása, melyek némileg módosítják a nagyobb, iparilag fejlettebb helységek közismert adataiból nyert képet, meghaladná e tanulmány kereteit. így csak a kutatásaink során nyert adatok összegezésére vagyunk kénytelenek szorítkozni. Az eddig feltárt forrásanyagból mintegy 70 mezőváros lakosságát ismerjük több-kevesebb teljességgel. E mezővárosokban a kézművesek a lakosságnak mintegy 18-20%-át tették ki.5 E magas, a civitasok többségétől alig különböző arányszám azonban nem ad hű képet a társadalmi munkamegosztás valódi szintjéről: a kézművesek jelentős része nem szakadt el az őstermeléstől. Igen nehéz megállapítani az ipar és mezőgazdaság szétválásának fokát, mert a mezővárosi lakosság telke alapján adózott, s így az adólajstromokban és urbáriumokban a lakosságnak elsősorban azt a részét írták össze, akik fő- vagy mellékfoglalkozásként mezőgazdasági termelést is folytattak. Jövedelemadó nem lévén, nem állapítható meg, hogy az iparos foglalkozásnevü személyeknek a mezőgazdasági termelés vagy mesterségük alkotta-e a megélhetés forrását. A földműveléstől elszakadt iparosokat legfeljebb az e korban még elég ritkán felsorolt zsellérek között kereshetjük: a zsellériparosok száma adhat némi támpontot a munkamegosztás fokának vizsgálatához. 4 Történeti irodalmunk 800-850-re becsüli a 15. századi mezővárosok számát. Kutatásaink hasonló eredményre vezettek: Erdélyt és Szlavóniát figyelmen kívül hagyva 730 mezővárosról rendelkezünk adatokkal, helyesebben 730 olyan települést tartunk számon, melyet forrásaink oppidum néven említenek (nem számítva a valójában mezővárossá süllyedt, de a civitas címet megőrző városokat). 5 Alsólendva, Apáti, Arnat, Atya, Babolt, Baranyavár, Bazin, Báta, Bátmonostor, Bekcsehely, Békés, Bodrog, Cegléd. Csapa, Csele, Csepreg, Csesztreg, Dévény, Dobronak, Drávaszád, Ernőd, Eszék, Erdőd, Gara, Gyula, Hagymás, Hosszúfalu, Igal, Ikervár, Jánk, Kamonc, Kanizsa (Csanád m.), Kanizsa, Keresztúr, Kisvárda, Körösbánya, Léka, Lippa, Madaras, Majtény, Meggyes, Modor, Mohács, Munkács, Nagykapos, Nagymihály, Nezsider, Németi, Pankota, Reese, Sár, Siklós, Simánd, Siri, Szabar, Szekcsö, Szemenye, Szentgyörgy, Szentgyörgy (Szabolcs m.). Szentmiklós, Szentpál, Szepetnek, Szeremlye, Székelyhíd, Szikszó, Szil, Szinyérváralja, Szond, Túr, Újfalu, Vári, Vásáros-Várad. A század első felében átlag 17, a századforduló idején átlag 20% az iparosok-kereskedők aránya. A legmagasabb arányszám 40%. Minthogy a 15. századi összeírások nem tüntetik fel a lakosok foglalkozását, az iparosok és kereskedők számbavételekor elsősorban a családnevekre vagyunk utalva. A 15. század végétől azonban a családnevek mindinkább örökletessé váltak, s bár a középkori viszonyok között a fiú gyakran követte apja mesterségét, számolni kell azzal, hogy a foglalkozásnevek egy része már nem tükrözi viselőjének mesterségét. Az ebből eredő hibalehetőséget részben kiegyenlíti, hogy számos mezővárosi kézművesnek foglalkozását-köztük gyakran olyanokét is, akiknek mesterségét nyilvánvalóan felfedik a források-nem jelöli családneve. Ilyenformán, megbízhatóbb adatok híján, a családnevek alapján legalább megközelítő pontossággal megállapítható a kézműves-kereskedő elemek aránya.
