Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
minta elemzéséből nyert eredményeinknek, amennyiben az elköltözőitek zömükben nem a lakók, hanem háztulajdonosok közül kerültek ki. A századforduló és főleg a 19. század első évtizedeinek megváltozott körülményei módosították a társadalmi rétegek közötti mobilitás korábban tapasztalt arányait. Látszólag egyáltalán nem történt változás, hiszen az 1786. évi mintában szereplőknek is kb. egyötödét találjuk meg újra az 1822. évi háztulajdonosok között - azaz a kicserélődés aránya azonos maradt. A belvárosi ingatlan elvesztése azonban ekkor már nem jelentett olyan egyértelmű társadalmi süllyedést, mint az előző korszakban. Számos család lipótvárosi vagy terézvárosi ingatlannal cserélte fel belvárosi házát - ez esetben a csere többnyire nem érintette különösebben a városi társadalomban elfoglalt pozícióját, hiszen a Lipótváros ekkor már a város legelőkelőbb, legszebb negyedévé vált,34 de sok új terézvárosi ingatlan értéke, vagy a belőlük eredő jövedelem is vetekedett a belvárosiakéval. Általában megállapíthatjuk, hogy a belváros és külvárosok közötti különbség továbbra is megmutatkozott ugyan mind a lakók foglalkozási és vagyoni rétegeződésében, mind a városkép, az építésmód nagyarányú eltérésében, de a városrészek lakóinak társadalmi különbségei már nem voltak olyan merevek, mint a 18. században. Még így is - 20%-os elvándorlással számolva - a volt háztulajdonosok mintegy egyharmadára becsülhető azon családok aránya, amelyek társadalmi helyzetében többé-kevésbé mélyreható változás állt be. A fentebb idézett példák is azt mutatják, hogy a volt háztulajdonosok utódainak egy része már csak lakóként folytatta az elhalt családfő mesterségét. Más részük nem is vált önálló mesterré (vagy kereskedővé), hanem feltehetően segédként, alkalmazottként keresték meg kenyerüket. Akadhattak olyanok is, akik a legnagyobb ínségben éltek, koldulásból, napszámból tartották fenn magukat. A városi társadalmi hierarchia legmagasabb fokáról különböző alacsonyabb rétegekbe süllyedtek aránya alapján kb. 30^10%-os lefelé irányuló mobilitásra következtethetünk. Az 1822-ben polgárjoggal rendelkező háztulajdonosok származáshely szerinti összetétele is azt igazolja, hogy a társadalmi mobilitás területén a lefelé irányuló mozgás dominált. Az összes belvárosi ingatlantulajdonos 60%-át kitevő 340 polgár közül 115 (33,8%) pesti, 121 (35,6%) magyarországi és 104 (30,6%) külföldi származású volt.35 A pesti születésűek közül 87 családja már korábban is belvárosi házzal rendelkezett, a bevándorlottak közül 7-en szintén régi belvárosi háztulajdonos családokba házasodtak. Ezek szerint a háztulajdonos polgároknak kb. háromnegyede cserélődött ki 32 év alatt, a 295 új tulajdonos közül viszont mindössze 28 (9,5%) pesti születésűt találtunk, az ekkor már csaknem ötvenezres lélekszámú városban. E rendkívül kedvezőtlen arányból két következtetés adódhat: vagy az (s ez a valószínűbb), hogy a felfelé irányuló mobilitás igen jelentéktelen volt, azaz a belvárosi háztulajdonos réteg társadalmilag igen zárt lehetett, vagy az elvándorlás volt sokkal nagyobb méretű a feltételezettnél a második generációban. A mobilitás mérete különbözőképp alakult a különböző foglalkozáscsoportokban. Az 1733. és 1786. évi minta 1. csoportjába soroltaknál - tehát akiknél a családi folytonosság kétségtelenül kimutatható - a foglalkozás szerinti tagolódást lásd a 7. táblázatban. 34 A kortársak a Lipótvárost tulajdonképpen nem is sorolták a külvárosok közé. 35 BFL PL Polgárkönyv. A külföldiek származáshely szerinti megoszlása a következő volt: Ausztria: 50; Török Birodalom: 19; más országok: 35. A belföldieké így alakult: Buda: 16; Pozsony 5; Székesfehérvár: 4; Vác: 4; Nagyszombat, Komárom, Újvidék, Óbuda 3-3; Gyöngyös, Kecskemét, Temesvár, Kőszeg, Győr, Zombor, Esztergom 2-2; 9 további kisebb jelentőségű városból l-l, kisebb mezővárosokból és falvakból: 57.
