Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
ték, hogy a külvárosi háztulajdont ne ismerjék el a polgárjog megszerzésének előfeltételéül, s csak erősen limitált legelőhasználatra korlátozzák a külvárosi lakosok részesedését a mezőgazdasági területből. A külvárosok betelepülését olcsó helyi munkaerő biztosítására kívánták felhasználni, ezért szögezte le 1741-ben a választott polgárság, hogy a betelepülök „...csak napszámosok legyenek, ahogy ez Budán is történt a lakókkal, minthogy a külvárosban semmi más célra nem engedtetett meg a házépítés, hanem csak azért, hogy a házak tulajdonosai napszámot adjanak ennek a városnak, hogy ne kelljen idegenekre szorulniuk."5 A helytartótanácshoz intézett beadványukban még 1767-ben is tiltakoztak azellen, hogy az általuk egyöntetűen „rustici suburbani"-nak nevezett külvárosiak polgárjogot nyerhessenek.6 A város vezető rétegének - ez az egyébként az egész 18. századra jellemző - szük látókörű, egy kis csoport kiváltságait szem előtt tartó politikája természetesen nem valósulhatott meg maradéktalanul. A 18. század folyamán fokozatosan nőtt a kézműves-kereskedő réteg aránya a külvárosokban is, melyek azonban továbbra is elsősorban az ismeretlen foglalkozásúak nagy részét kitevő napszámosok és kapások, azaz mezőgazdasági termelők lakóhelyei maradtak. A külvárosi háztulajdonosoknak csaknem háromnegyed része még a század végén is kizárólag őstermeléssel foglalkozott (lásd az 1/a—c táblázatot). Igaz, hogy a 18. század végére - iparűzés vagy háztulajdonjogcímén - egyre sűrűbben nyertek polgárjogot a külvárosiak is, de a polgárok aránya még a 19. század elején is sokkal alacsonyabb volt itt, mint a Belvárosban, noha ekkor már a lakosságnak több mint 75%-a a külvárosokban élt. Míg a belvárosi háztulajdonosok 60-70%-a rendelkezett polgárjoggal, a külvárosokban, arányuk csak 40% körül mozgott. A 2/a-b táblázatból kitűnik, hogy még a századforduló idején is a Belváros volt a városias életforma centruma. Az összes városrész közül itt volt a legmagasabb az iparból és kereskedelemből élők, s a legkisebb a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya.7 A kézművesek és kereskedők aránya ekkor már a Teréz- és Ferencvárosban is jelentős volt ugyan (a Józsefváros továbbra is elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozóknak adott otthont), de inkább a jelentéktelenebb iparágak képviselői és a legények, segédek telepedtek itt meg. A Ferencváros iparoslétszámát pedig főleg az itt nagy számban élő molnárok duzzasztották fel. A belvárosiak társadalmi-vagyoni helyzetének megítélésére viszont jellemző, hogy míg az összes kereskedőnek csak 23,5%-át, az összes iparosnak 33,8%-át, a legjelentősebb iparágak képviselőinek 55,6%-át, az első kategóriába sorolt kereskedőknek pedig 43%-át a Belvárosban írták össze. A belvárosiak gazdasági-társadalmi tekintélyével legfeljebb a már ekkor kereskedőnegyed jellegű Lipótváros lakói vetekedhettek. Joggal feltételezhetjük tehát, hogy a polgárjog révén nagyobb befolyással rendelkező jövedelmezőbb foglalkozásokat gyakorló, belvárosi ingatlanuk alapján a városi határ birtoklásában előjogokkal rendelkező belvárosi háztulajdonosokat a 18. században több szál fűzte a városhoz, nagyobb érdekek késztették tartós megtelepedésre, mint a sokkal korlátozottabb jogokkal és lehetőségekkel rendelkező külvárosi ingatlantulajdonosokat, vagy az ingatlannal egyáltalán nem rendelkező, vagyoni és jogi helyzetüknél fogva kevésbé helyhez kötött lakókat. 5 BFL PL Választott polgárság iratai 22/1744. Idézi NAGY LAJOS 1957. 173. p. 6 BFL PL Választott polgárság adatai 50/1767. 7 A napszámosok, kapások és egyéb mezőgazdasági bérmunkások foglalkozását csak az adójegyzékek tartják nyilván a jövedelemadó kivetése céljából, de még itt is gyakran előfordul, hogy az összeírtak egy részére kivetik a jövedelemadót anélkül, hogy a foglalkozást feltüntetnék. Az 1772. évi házösszeírás viszont e foglalkozásokat már egyáltalán nem tünteti fel: az 1746-ban is szereplő napszámosokat és kapásokat vagy leszármazottaikat többnyire a foglalkozás feltüntetése nélkül írták össze, néha „alter mann" „defectuosus" megjegyzéssel a nevük mellett.
