Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
1. táblázatban felsorolt hét megyében született. Az inasok 7,5%-a külföldi születésű volt, több mint felük cseh-morva vidékről, 29%-a Ausztriából származott. Hangsúlyozni kívánom, hogy a nem helyi származás nem jelentette feltétlenül azt, hogy az inas egyenesen szülőhelyéről jövet szegődött el, lehetett közöttük jócskán olyan is, aki családjával együtt ekkor már Pesten élt. Mivel az inasok átlagos kora a szegődtetéskor 14 év körül mozgott, mindenképpen viszonylag frissen bevándorolt családokról van szó. Összehasonlítva az inasok származáshelyi adatait az 1869. évi népszámlálás adataival, az alapvető azonosság mellett bizonyos sajátosságok is észlelhetők. A közvetlen környék, Pest és Fejér megye domináns súlya azonos, de a tíz legtöbb bevándorlót adó megye összetétele és főleg rangsora bizonyos eltéréseket mutat (lásd a 2. táblázatot). Míg a fővárosi összlakosság legnagyobb bevándorlási forrása 4 dunántúli, 3 Duna-Tisza közi és 2 nyugat-felvidéki megye volt, addig a legtöbb lakatosinas 4 nyugat-felvidéki, 3 dunántúli és 2 Duna-Tisza közi megyéből érkezett. Ha a korabeli statisztika által elfogadott regionális bontást alkalmazzuk, eltéréseket tapasztalunk mind az 1828-1830-as években házasságot kötött vőlegényekhez, mind az összlakossághoz képest (lásd a 3. táblázatot). A lakatosinasoknak mindkét másik csoporthoz képest jóval nagyobb része vándorolt be a Duna-Tisza közéről, a dunántúliak aránya mindkét csoportnál alacsonyabb volt, a Felvidék nyugati részéről érkezők aránya pedig elmaradt az összlakosságban való részesedéstől. A vizsgált négy évtized alatt számottevően módosult az inasok származáshelyi összetétele: jelentős mértékben növekedett a Dunántúlról, és csökkent a Duna-Tisza közéről bevándoroltak aránya. Valamelyest emelkedett a távolabbi országrészekben születettek száma is (lásd a 4. táblázatot.) Az inasoknak valamivel több mint fele városokban (18%) és jelentősebb mezővárosokban (35%) született, azaz több mint fele városi-városias településekről származott. (A legnagyobb kibocsátó központokat lásd az 5. táblázatban) Ez lehet a magyarázata annak, hogy a Felvidék nyugati részéről bevándoroltak aránya az enyhe növekedés ellenére is elmaradt az össznépességben való részarányuktól. Köztudott, hogy a Felvidék alacsony eltartó képességű megyéiből sokan kerestek a fővárosban megélhetést, nagy részük azonban tanulatlan falusi lakos volt, aki napszámosként, alkalmi munkásként nyert alkalmazást, különösen nagy számban az építőiparban. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a felvidéki megyékből bevándoroltak sokkal nagyobb számban fordultak elő az 1853-ban kórházban ápolt, szakképzetlen munkások között. A lakatosinasok több mint fele városokból, bányavárosokból és mezővárosokból származott, migrációs motivációjuk eltérő volt. A dunántúliak alacsony aránya talán azzal magyarázható, hogy - az Alfölddel ellentétben - itt több olyan jelentős kézművesipari központ volt, ahol a mesterséget elsajátíthatták.9 A lakatosinasok vallását 1830 és 1839 között 3 eset kivételével pontosan bejegyezték, ezt követően 1857-ig csak szórványosan tették meg, majd 1857-től újból rendszeresen feljegyezték a felekezeti hovatartozást, a 935 szegődtetett inas közül 836 személynél. Mint a 7. táblázatból kitűnik, a katolikusok erős túlsúlyban voltak: számarányuk az inasok között meghaladta részesedésüket az egész népességben. Úgy tűnik, 1850 előtt a céh csak vonakodva nyitotta meg kapuit a más vallásúak, ekkor még csak néhány evangélikus és református fiú előtt. A század második felében megváltozott a helyzet: a protestánsok számarányukon felül reprezentáltak az 9 Míg a Dunántúlon 12 lakatos céh működött, Pest megyében csak kettő, a Jász-Kun kerületben egy sem. Lásd az 5. jegyzetet.
