Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
inasok között, és meglepően nagy a zsidó vallású inasok aránya is, hiszen eddigi tudomásunk szerint e szakma nem tartozott az általuk preferált mesterségek közé. Számarányuk így is messze elmaradt a népességben való részesedésük mögött, nyilván azért, mert a zsidó családok inkább a kereskedelmi pályákat részesítették előnyben. A nem katolikus vallásúaknak, az evangélikusokat leszámítva, jóval nagyobb részük volt bevándorló vagy bevándorló családok gyermeke: míg a katolikus inasok 41%-a és az evangélikusok 45%-a volt pesti születésű, a zsidóknak csak egyharmada, a reformátusoknak pedig mindössze 19%-a. Különbség mutatkozik a helyiek és bevándoroltak, illetve a különböző vallású inasok korösszetételében is. Az inasok korát csupán az 1850-es évek közepétől tüntették fel több-kevesebb rendszerességgel, a korábbi évekből csak értékelésre alkalmatlan szórványadatokkal rendelkezünk. 1857 és 1871 között 762 esetben, azaz a szegődtetések 82%-ában jelölték meg az inas korát (lásd a 8. táblázatot). Az inasok átlagos életkora a szegődtetéskor 15,5 év volt, a legnagyobb gyakoriság a 14 és 15 éves korosztályban tapasztalható. A pesti születésűek átlagéletkora volt a legalacsonyabb: 15,1 év, a többi magyarországi születésüeké 15,5 a külföldről bevándoroltaké pedig 16 év. Azaz a helyiek valamivel korábban kezdték a szakma tanulását, mint a máshonnan érkezők vagy a frissen bevándorolt szülők gyermekei. A különböző felekezetekhez tartozó inasok életkorában szignifikáns különbség nem mutatkozott: a legfiatalabbak a református inasok voltak a szegődtetés idején (15,2 év), valamivel magasabb volt a katolikusok és zsidók életkora (15,5 év). Az evangélikus inasok 16. életévükhöz közelebb kezdték a tanulást (átlagkoruk 15,7 év volt). A görögkeletiek igen magas átlagos életkora (18,5 év) a felekezethez tartozók rendkívül alacsony száma miatt véletlenszerű is lehetett. Érdekes lett volna megvizsgálni a helyiek és bevándorlók, illetve a különböző felekezetekhez tartozók esélyeit az önállósulásra a fővárosban. Sajnos a mesterkönyvek nem tartalmaztak származáshelyre vonatkozó adatokat, így csak a tanulóidőt letöltő és felszabadított inasok megoszlásából vonhatók le bizonyos következtetések. A fel nem szabadított inasok aránya elég magas volt, még akkor is, ha figyelmen kívül hagyjuk az 1840-es évek rendkívül hanyag és pontatlan regisztrációját. Az inasok több mint egyötödénél (22,6%) nincsen bejegyezve a felszabadulás ténye - ők tehát vagy abbahagyták a tanulást, vagy másutt folytatták, talán más szakmát választottak, esetleg megbetegedtek vagy elhaláloztak. (Feltehetően e viszonylag nagy fluktuációval magyarázható, hogy a szegődtetésre általában rövidebb-hosszabb próbaidő után került sor.) A fel nem szabadítottak aránya az 1830-as években volt a legmagasabb: 27,6%, az 1850-es években arányuk 22,8, az 1860-as években 21,6%, tehát csökkenő tendencia észlelhető. A fel nem szabadítottak aránya a görögkeleti (16,7%) és a református vallásúaknál (17,7%) volt a legalacsonyabb, ezt követi a zsidók 20,3%-os aránya, míg a lemorzsolódottak a katolikusok 28, az evangélikusok 31,6%-át tették ki. A bevándoroltak között alacsonyabb volt a fel nem szabadítottak aránya, mint a helyi születésűek közt: az előbbiek 20%-a, a pestiek 25%-a nem tanulta ki mesterénél a szakmát. Ez talán azzal magyarázható, hogy a helyi születésűek mobilabbak, a pályaválasztásban - a kedvezőbb családi háttér miatt - rugalmasabbak voltak. A bevándorlók között is markáns eltérések észlelhetők: általában a távolabbról jövők nagyobb része szerezte meg a segédlevelet, mint a közelebbről bevándoroltak. A külföldieknek mindössze 19%-a, a magyarországi bevándoroltaknak 26%-a morzsolódott le, de az utóbbiak között is jelentős eltérések voltak. Míg a közeli Pest megyei születésűeknek 30%-a, a Fejér megyeiek 33%-a nem nyert segédlevelet, addig a Heves megyeieknek csak 18, a Pozsony megyeieknek 21%-a.
