Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

Modernizáció és polgárosodás Mindezek fényében kétségtelenül újragondolandó néhány közhely a zsidóság, jelesen a pesti zsidóság gazdasági szerepéről. Nyilvánvaló, hogy a kereskedelem megújításában, a hitelélet új alapokra helyezésében, a polgári értékrend elsajátításában és terjesztésében a pesti zsidó kereskedőknek csak egy szük csoportja működött kezdeményezőén és tevékenyen közre, s ebben partnerre talált a pesti keresztény nagykereskedők hasonlóan szük csoportjában. A városi házaló kereskedők tevékenysége más volt, mint a vidéki „bátyus zsidóké", akik igen nagy szerepet játszottak a termények kis tételű felvásárlásában és összegyűjtésében, emellett jelentős mértékben elősegítették az iparcikkek elterjedését a falvakban, előmozdítva a vidék kommercializálódását. A városi házaló kereskedők tevékenysége az iparcikkek, elsősorban a rövidáruk forgalmát növelte, mert olyan faluról frissen bevándorolt rétegekhez juttatták el ezeket az árukat, amelyek származáshelyükön főleg vásárokon vagy vidéki házalóktól vásároltak, és gyakran még idegenkedtek a városi boltoktól. Az ócskások pedig a legszegényebb városi rétegeket célozták meg. Azért is álltak a támadások kereszttüzében, mert a testületi kereskedők felismerték, hogy tevékenységük az ő vásárlókörük potenciális kiterjesztését gátolja. E rugalmasabb, mozgékonyabb kereskedelmi tevékenység zsidó kézben koncentrálódása a kirekesztő szabályok egyenes következménye volt: a zsidó kisemberek elől az ipari vagy mezőgazdasági tevékenység el volt zárva, a testületből való kirekesztettségük viszont azzal a következménnyel járt, hogy a testületi szabályok rájuk nem voltak érvényesek. Tevékenységükre a városi lakosságnak és az általuk értékesített árukat előállító üzemeknek egyaránt szükségük volt, ezzel magyarázható, hogy a testületi kereskedők sok évtizedes panaszáradata, a házalás eltiltására irányuló törekvései nem vezettek eredményre, legfeljebb bizonyos szabályozást értek el. Bármennyire hasznos volt is a zsidó házalók és zsibárusok tevékenysége, valójában egy elavult kereskedelmi gyakorlatot éltettek tovább, amely a kereskedelem modernizációja során fokozatosan háttérbe szorult. Az ő tevékenységük tehát nem sorolható a modernizáció körébe, jelentősége csupán a provinciális, céhes testületi szellemben szabályozott, kisstílű helyi kereskedelem fellazítását eredményezte. Elsősorban e réteget érte - és nem mindig alaptalanul - az a vád, hogy csalárd kereskedelmet folytatnak. A csaló zsidó kereskedő sztereotípiája a kortárs, rivális kereskedők fő vádpontja volt, amely aztán tovább élt az antiszemita propagandában. Napjainkban is tanúi lehetünk annak, hogy az ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen, mozgékony, bolthoz nem kötött, főképp a kispénzű vásárlók erszényét megcélzó kereskedelem milyen táptalaja a csalásoknak és visszaéléseknek, s ez a múlt században sem volt másképp. A kereskedői morál fellazulásához hozzájárult a napóleoni háborúk idején felvirágzó csempészet is. Nyilván akadtak példák a szándékos csalásra is, sok esetben azonban a hozzá nem értés, a szakértelem hiányának is tulajdoníthatók a „csalárd ügyletek". A század eleji hadiszállítások, a csempészet és önmagában a kereslet, a forgalom fellendülése számos, a korábban nagyobb cégek közvetítőiként, ügynökeiként működő, vagy házaló, vásározó tevékenységet folytató kereskedő gyors meggazdagodásához vezetett. A könnyű vagyonszerzés lehetőségén felbátorodva már önállóan is vállalkoztak nagyobb tételek eladására, ezzel azonban olyan vizekre merészkedtek, ahol - ha tőkéjük talán ideig-óráig elegendő volt is - nem rendelkeztek kellő szakismerettel. Ne feledjük azt sem, hogy a csaló, zugkereskedő minősítés - amely gyakorta elhangzott még a zsidó kereskedők oldaláról is - nem feltétlenül a vásárlók megkárosítását, hanem csupán a kereskedelmi jog, a középkorias testületi szabályok megszegését jelentette. Végezetül: nemcsak a kereskedők, hanem üzletfeleik sem