Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
A kereskedők Az 1833-ban összeírt 725 kereskedő közül 84-nek volt nagykereskedői jogosítványa. Ezek rendelkeztek jelentős tőkével és szaktudással, mindannyian legálisan tartózkodtak a városban, 43%-uk tolerált, egynegyedük lakhatási joggal rendelkezett, 7-en tolerált zsidók fiai, illetve vejei voltak. Az összeírás 117 terménykereskedőt tartott nyilván: ők a kereskedők mindössze 15%-át tették ki, valamelyest megkérdőjelezve a terménykereskedelem dominanciáját a zsidók üzleti tevékenységében. Valójában a nagykereskedők nagyobb része, ha jogosítványát főképp textiláruk nagybani forgalmazására nyerte is, emellett terménykereskedelemmel többnyire szintén foglalkozott, de a nagy- és terménykereskedők együttesen is csak a kereskedők egynegyedét tették ki. A terménykereskedők vagyoni tekintetben kevésbé homogén csoportot alkottak, mint a nagykereskedők. Akadtak ugyan közöttük a nagykereskedők forgalmával vetélkedő nagyobb cégek is, többségük azonban kisebb ügyleteket bonyolított le. Több volt közöttük a jövedelem alapján második kategóriába sorolt üzlet. Jogállás szerinti összetételük is azt bizonyítja, hogy a terménykereskedelem ugródeszkául szolgált a kiterjedtebb nagykereskedés elérhetéséhez. Míg a nagykereskedők több mint kétharmada a toleráltak és kommoránsok közül került ki, a terménykereskedők között ezek együttes aránya alig haladta meg a 25%-ot. Egyharmadukat a vők, 16%-ukat a fiúgyermekek tették ki, azaz a terménykereskedők több mint fele a türelmi jog megszerzésére kevesebb eséllyel rendelkező családtagokból rekrutálódott. Ismeretes, hogy a napóleoni háborúkat követő dekonjunktúra idején sok, azelőtt főleg terménykereskedelmet űző zsidó, aki már a konjunktúra idején is foglalkozott mellékesen textiláruk behozatalával, kézműáru- és textilkereskedelemre tért át, fiaik és vejeik azonban többnyire tovább folytatták a terménykereskedelmet. A termény- és kézműáru-kereskedés párosítása vagy váltogatása az 1810-20-as években sok zsidó kereskedő számára lehetővé tette, hogy átvészeljék a válságos időket, sőt egyesek számára még az újrakezdést, az újra meggazdagodást is. A fiúk és vők terménykereskedései egyébként néhány esetben igen jelentős céggé nőttek. 1833-ban a zsidó kereskedők egynegyede részben szakosodott, részben vegyes (Handler) bolti kereskedelmet folytatott. A kereskedelemnek ez az ága főleg az engedély nélkül itt tartózkodóknak nyújtott megélhetést: a bolti kereskedők több mint fele húsz éve, illetve annál rövidebb idő óta tartózkodott a városban, és sok pesti születésű fiú is így kezdte pályáját. Ha az előbb felsorolt kategóriákban - a nagykereskedők kivételével - csak egy alaposabb vizsgálat tenné lehetővé a vagyonos és szegényebb rétegek szétválasztását, a kereskedőknek csaknem a fele egyértelműen a kis egzisztenciák közé tartozott: ide sorolható az 1833-ban összeírt 137 házaló, 77 ócskás és zsibárus, 18 szatócs, valamint a 82 alkusz. Az előbb felsorolt kategóriáktól nemcsak alacsonyabb tőkéjük, sőt gyakran szegénységük különböztette meg őket, de az is, hogy míg a nagy-, termény- és egyéb szakosodott kereskedők cégalapításakor megkövetelték bizonyos, nem jelentéktelen tőke kimutatását és a szakképzettség igazolását, az utóbbi kereskedelmi ágak főleg vállalkozó kedvet és csak csekély kezdőtőkét igényeltek, különösebb szaktudást nem. Ráadásul többnyire függő helyzetben voltak vagyonosabb hitsorsosaiktól: részben úgy, hogy megbízottjaikként működtek, részben azáltal, hogy tőlük az árukat hitelben szerezték be.
