Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)

Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban

pontok kivédésére vonta be először a tanács a választott polgárságot a követválasztásba, csak annyi jogot adva nekik, hogy a tanács által kiszemelt jelöltekre leadhassák szavazatukat. A választott polgárság e csekély engedményt befolyása növekedéseként könyvelte el, és a választójog további kiterjesztését csak úgy akarta értelmezni, mint e testület jogainak bővítését. Ezért az 1843/44. évi országgyűlési követválasztáson mereven ellenszegült minden, a választójog kibővítését szorgalmazó követelésnek, és csak hosszas tiltakozás után nyugodott bele a helytartótanács rendeletébe, amely a közvetett választás jogát az összes polgárjoggal rendelkezőkre, a közvetlen választásét pedig a tanácsból, a választott polgárságból és a polgárok által választott, a választott polgárság fele részét kitevő képviselőből álló testületre ruházta. Arra törekedett azonban, hogy a közvetlen választók a kispolgárság érdekeinek megfelelő elemekből kerüljenek ki. A közvetett választásban az 52 képviselő megválasztására jogosult polgárságnak csak mintegy fele vett részt, ezen belül a kereskedő polgároknak csupán 15%-a, az értelmiségnek 1%-a, a kézműveseknek viszont 63%-a. így aztán nem meglepő, hogy az 52 közvetlen választónak 1843-ban 54%-a, 1847-ben 60%-a kézműves volt, s hogy a kereskedők aránya az 1843. évi 30%-ról 14%-ra süllyedt.37 Az 1847-ben a

polgárok által megválasztott, szavazati joggal felruházott testület kvalitásait Eötvös József a következőképp jellemezte: „.. .azon 52 polgár is, akik a követválasztásnál mint a többiek képviselője részt vett, a politikai míveltségnek - kevés kivétellel - csaknem zérusán áll..."38 A liberális, s főleg a radikális értelmiséggel szembeni ellenszenvre épített az 1848-as választások során is a konzervatív polgárság, amely szívósan, a korteshadjáratok szokásos fogásait alkalmazva küzdött a szavazatokért. Figyelmét elsősorban a külvárosok, főleg a társadalmi összetételében, mint láttuk, a többi városrésztől erősen eltérő Ferenc- és Józsefváros kézműveseire, szatócsaira, konzervatív, politikailag analfabéta, könnyen hajlítható lakosaira összpontosította. „A polgárokról az a hír járja, hogy a clubok és csapszékekben borkancsó mellett rendezgetik előre a tisztújítást... Fegyverük a következő: nem pesti születésű, nem atyánkfia, nem a mi körünkből való... Az idegen ajkú polgártársak egy része a tisztújítás előkészületeinél nyilvánította: nem kell író, nem kell ügyvéd."39 A

józsefvárosi választókat többek között két városi írnok hangolta a radikális vagy a radikális körrel rokonszenvező jelöltek ellen. Az agitáció fő jelszavai: „keinen Lateiner", a jelölt legyen „pester Kind und Hausherr".40 Míg a polgárjog elnyerése Pesten a könnyebb beilleszkedést, bizonyos értelemben a felfelé irányuló mobilitást szolgálta, Budán a polgárság mindinkább a helyi születésűek egyre elzáródóbb csoportjává vált, amely a század eleji 4%-kal szemben az 1840-es évekre a lakosság nem egészen 1 %-át képviselte. Itt a polgárok fele (az 1820-as években egyenesen 62%-a) helyi születésű volt. Budán egyébként is egyre kevesebben léptek a polgárok sorába: a felvételek száma a konjunkturális 1810-es évektől fokozatosan csökkent, és az 1840-es évek 439 új polgárfelvétele az 1810-es években felvetteknek csak a felét, az azonos évtized pesti polgárfelvételeinek csak 42%-át tette ki. Budán az 1810-20-as években volt a legnagyobb, 50%-ot meghaladó a kézműves polgárok aránya, amely aztán az 1840-es évekre 40%-ra csökkent. A kereskedőkből - akik egyne-37 Uo. 302-304. 38 WALDAPFEL 1950. 37. p. 39 BIRÁNYI 1848. 12., 14. p. 40 Március Tizenötödike. 1848. 55. sz.Június 22. 340-341., 340-341. p.