Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
delem jelentőségét növelte a helyi piacon az igényesebb, a nemesekből, tisztviselőkből, értelmiségiekből, illetve a vagyonos polgárokból álló fogyasztói réteg szélesedése. így a kézművesek, a helyi ellátás tömegcikkeit kínáló kiskereskedőkkel együtt, gazdasági szerepüket, vagyoni helyzetüket tekintve mindinkább lemaradtak a szakosodott nagykereskedők és terménykereskedők mögött. Ugyanakkor, csekély jövedelmük, sokszor szerény vagyoni helyzetük ellenére, nőtt a Pesten egyre nagyobb számban koncentrálódó értelmiségi réteg társadalmi presztízse, ha nem is a pesti polgárság szemében. Utóbbiak a kereskedőkben legveszélyesebb versenytársaikat, az értelmiségiekben egy számukra idegen társadalmi rendet követő „felforgatókat" látva, mindkét rétegtől elhatárolták magukat, s ha már gazdasági téren, vagyonszerzésben vagy társadalmi presztízsben nem tudtak velük sikeresen megmérkőzni, legalább azon igyekeztek, hogy távol tartsák őket a polgárság soraitól és a város vezetésétől, azazhogy a város közügyeinek intézését kisajátítsák. Feltehetően ez a cél ösztönözte az 1810-es évektől fokozott igyekezetüket a polgárjog elnyerésére. A polgárjog a vizsgált évtizedekben, mivel már nem volt az iparűzés vagy kereskedelem előfeltétele, elveszítette korábbi jelentőségét. Bizonyos városi tevékenységekre szinte kizárólagjogosító funkciója megszűnt, illetve ez a bormérés jogára korlátozódott. Elvben továbbra is csak a polgárjog biztosította a vásározó kézműveseknek és kereskedőknek idegenben a városi privilégiumokból fakadó előnyöket, de a piaci verseny kiéleződésével e kiváltságok mind kevesebb oltalmat nyújtottak. A polgárjog utolsó reális funkciója, a részvétel biztosítása a városi közügyek intézésében, már régen illuzórikussá vált, mert a polgároknak sem a királyi biztos jelöltjeiből álló magisztrátus, sem a választott polgárság tagjainak választásába nem volt beleszólásuk. Azonban mindkét testületnek, s főképp az utóbbinak, ahova a bejutás reménytelibbnek tűnhetett, csak polgárok lehettek tagjai. Ez a tény is erősítette azt az illúziót, hogy a polgárjog beleszólást biztosít a város ügyeibe. A reális tartalmától megfosztott polgárjog azonban még így is vonzerőt gyakorolt a lakosság bizonyos köreire, hiszen a rendi társadalomban a városi polgár cím rendi jogállást, kiváltságos helyzetet és így bizonyos rangot kölcsönzött viselőjének. Presztízsét az is növelte, hogy a 18. század második felétől kezdve a tanács, a választott polgársággal egyetértésben, erősen korlátozta a polgárfelvételeket. Pesten elsősorban a bevándoroltak számára volt nagyobb vonzereje (a 19. század folyamán az új polgároknak kétharmada bevándorolt volt), mert a polgárjog elnyerése megkönnyítette a beilleszkedést, a meggyökeresedést, bizonyos presztízst kölcsönözve a jövevényeknek. Részben a tanácsi korlátozás következtében, s még inkább azért, mert e jognak egyre kevesebb gyakorlati jelentősége volt, olyannyira, hogy éppen a tehetős városlakók nem törekedtek elérésére, a polgárság a vagyonos városlakók egyre szűkebb köre lett. Míg a 18. század végén és a 19. század első évtizedében az újonnan felvett polgárok az összlakosságnak mintegy 3-3,5%-át tették ki, arányuk a következő évtizedekben 1,3-1,7%-ra, a negyvenes évekre pedig 1-1,4%-ra csökkent.35 A 19. században számszerűen a legtöbb polgár, 1115, az 1800-as években nyert felvételt, a következő évtizedekben már csak 723, illetve 830. Újabb fellendülés az 1830^10-es években tapasztalható, amikor újabb 1017, illetve 1031 személy tette le a polgáresküt. A dekonjunktúra éveiben, a polgárfelvételek legmélyebb hullámvölgyének idején, az 1820-as években figyelhető meg a kézművesek erőteljes beáramlása a polgárság soraiba. Ko-35 A pesti és budai polgárokra vonatkozó adatok: ILLYEFALVI é. n.
