Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
családi és társadalmi kapcsolatoknak, amelyek a pesti származású kézművesek sikerességét alaposan előmozdíthatták. A hagyatéki iratokban szereplők nem egész 7%-át kitevő 10 legvagyonosabb család birtokában volt az 1840-42-ben leltározott vagyon 43%-a, a tiszta hagyatéki érték 57%-a. A vagyon 80%-át ingatlanaik értéke tette ki: mindegyiknek volt ingatlana (többnyire legalább egy belvárosi háza), hatnak több is, szőlőbirtoka viszont mindössze kettőnek. A többi leltározott vagyonban is az ingatlanok képviselték az érték legnagyobb részét. Az elhaltak 76%-ának volt ingatlanbirtoka, de mindössze 14%-ának földje, főleg kertje vagy szőleje. Az ingatlantulajdonosok nagy aránya az elhaltak között is tanúsítja, hogy a hagyatéki eljárásra főleg a módosabbaknál került sor, hiszen az 1828. évi összeírás idején csak az adózók 40%-a rendelkezett ingatlannal. A szőlőbirtok az átlagosnál nagyobb arányban a kocsmárosoknál és őstermelőknél fordult elő, a tisztviselői 18% is valamelyest meghaladta az átlagot. A kézművesek és kereskedők között ritka volt a szőlőbirtokos: úgy tűnik, a vagyonosabb polgárok ez idő tájt már előnyben részesítették tőkéjüket ház építtetésére, vásárlására vagy spekulációs céllal házhelyek szerzésére fordítani. A hagyatéki vagyonnak csaknem 73%-át az ingatlanok tették ki (a mezőgazdasági ingatlanoké ebből csak 3%-ra rúgott, kivéve az értelmiség-tisztviselő réteget, ahol értékük a hagyatéki összeg 9%-át tette ki). Jelentősebb értéket képviselt még a műhely- vagy boltberendezés, s főleg a készáruk vagy nyersanyagok; ezek az összes hagyatéki vagyon 6,6%-át tették ki, arányuk elsősorban a kereskedőknél volt magas (16,6%). (Hasonló arányú volt a borkészlet értéke a kocsmárosoknak) A kézművesek szerszámait és mühelyberendezését többnyire igen csekély összegre becsülték, készáru nagyobb tételben ritkán fordult elő. A készpénz összege és a nemesfém értéktárgyak száma csekély volt, a hagyatéki összegnek csak 2,5%-a került ki e tételekből, és meglepően csekély volt a lakberendezési tárgyak, háztartási felszerelések, a ruhák és fehérnemük értéke, amely az összvagyonnak mindössze 2-3%-ára rúgott. Az ingóságok értékének átlagösszege 300 forint körül mozgott, de meglehetősen nagy különbség mutatkozott a különböző foglalkozású csoportoknál: az őstermelőknél az átlag 40, a bérből élőknél 140, a kézműveseknél 320, a kereskedőknél 450 forint volt, a tisztviselőknél és értelmiségieknél viszont az 1000 forintot is meghaladta. Ez az átlag az egyes foglalkozásokon belül is nagy szórást takar: úgy tűnik, a lakberendezés és a ruhatár nem csak és nem annyira az anyagi helyzettől, mint a családfő státuszától és társadalmi aspirációitól függött. Pregnánsabb különbség csak bizonyos vagyoni határon belül mutatkozott. Az alacsonyabb státuszúak hagyatékában csupán a legszükségesebb bútordarabok találhatók: 1-2 ágy, asztal, szekrény - többnyire puhafából, néhány nádszék (amelyek a gazdagabb családoknál már csak a hátsó szobákban vagy cselédszobákban fordultak elő). Seidl Márton ácslegény négytagú családjára összesen 2 ágy jutott.27 A berendezés mennyiségi és minőségi szempontból jóformán semmiben sem különbözött a 2000 forintot hátrahagyó háztulajdonos ácslegénynél és a 800 forint vagyon felett rendelkező vincellér lakónál. A jobb módúak bútorzata politúrozott volt, a lakás falait képek, tükör és falióra díszítette (néhol kettő is). A szekrény mellett megjelenik a fiókos szekrény, a sublót, a kereskedőlakásokban az írópult vagy írószekrényke. Ezek a lakások többnyire két, néha csak egy szobából álltak, a szűk terület korlátozta a berendezési tárgyak számát. Szinte azonos lakáskörülmények jellemezték a 62 000 forintnyi vagyonú Mayer József sertéskereskedő vagy az 50 000 forintos ha-27 BFL 1202/cc. Test. a. n. 3383.
